Fogorvosi szemle, 2012 (105. évfolyam, 1-4. szám)

2012-09-01 / 3. szám

92 FOGORVOSI SZEMLE ■ 105. évf. 3. sz. 2012. vábbi jelentős előny, hogy a kortikális csont mechani­kai stabilitása jobb, mint a helyettesítő, csontpótló anya­goké [7], Autológ csont, szerkezetétől (kortikális, spongiózus, kortikospongiózus) és mennyiségétől függően, nyerhe­tő extra- és intraorális forrásokból. Általánosságban el­mondható, hogy nagyobb mennyiségű csont nyerésére az extra-, kisebb mennyiségre az intraorális donorhe­lyeket részesítik előnyben [2, 3]. A kortikális csont reszorpcióra kevéssé hajlamos, de oszteogenetikus sejtekben szegény. Jellemző vételi he­lyei az arc-, áll- és koponyacsontok területei: calvaria, symphysis mandibulae, corpus és ramus mandibulae, crista zygomatico-alveolaris. A spongiózus csont osz­teogenetikus sejtekben gazdag, de mechanikai tulajdon­ságai gyengék. Legáltalánosabb vételi helyei a crista ilei és a tibia proximális epifízise. A két típus morfoló­giai kombinációja a kortikospongiózus vagy kompozít csont, mely a crista ilei elülső vagy hátulsó területétől nyerhető [7], Nem elhanyagolható tényező az adott donorrégióra jellemző csontfejlődés típusa. Embrionális eredet alap­ján kétféle csontgraftot különböztetünk meg: a dezmális (az angolszász terminológiában membranózus) eredetű graft pluripotens, mezenhímális sejtekből állókollagén­­szövetes telepből alakul ki, így fejlődnek a calvaria és az arckoponya csontjai. Az enkondrális eredetű csont­­graft, ektomezenhímális sejtekből fejlődő, porcos te­lepből alakul át csontszövetté. így fejlődik például a ti­bia proximális epifízise, a crista ilei, a fibula és a man­dibula. Széles körű klinikai vizsgálatok, tapasztalatok és állatkísérletek azt mutatják, hogy a dezmális és en­kondrális eredetű csontgraftok között a felszívódás és vaszkularizáció szempontjából szignifikáns különbség van. A dezmális eredetű csont a denzitásából adódóan jobban megtartja a volumenét, kisebb mértékben szívó­dik fel az átépülés folyamán [1, 19, 38, 39], és az ese­tek többségében teljes terjedelmében (bár lassabban, mint az enkondrális) vaszkularizálódik [17], A leggyakrabban alkalmazott, intraorális vételi terü­let a symphysis mandibulae. A nyerhető csont kortikos­pongiózus, felszívódásra kevéssé hajlamos. Az átültetés utáni, a gyógyulási idő hosszára vonatkozó vélemények megoszlanak. Egyes szerzők szerint a csont felszívódá­sának megakadályozása érdekében a műtét után 3 hó­nappal ajánlatos az implantátumokat behelyezni [11], mások 4-5 hónap gyógyulási időt ajánlanak a minél tel­jesebb átépülés érdekében [20, 22], A symphysis után a corpus és ramus mandibulae a leggyakrabban hasz­nált intraorális csontvételi hely. A nyerhető csont korti­kális szerkezetű, stabil és felszívódásra kevéssé hajla­mos [19, 21,32], Előnye a symphysis-tájékkal szemben, a jobb sebgyógyulás és a kevesebb posztopera­tív panasz. Az átültetett csont beépülési ideje általában 4 hónap [20, 37], Az említett két donorrégión kívül, kisebb mennyiségű csont nyerhető a crista zygomatico-alveolaris és a tu­ber maxillae területéről. Ezeket a donorhelyeket kisebb augmentációkhoz, arcüreg alapjának emelése során [27, 28], elsősorban oszteoinduktív céllal alkalmazzuk. A processus coronoideus [5, 14, 18] és a sinus maxilla­ris elülső fala [19] donorrégióként, csak speciális ese­tekben jön szóba. Nagyobb volumenű csontigény esetén, előnyben ré­szesítjük az extraorális forrásokat [1,2], A crista ilei nagy volumenű kortikálisa és spongiózája [6, 33] kiválóan al­kalmas, nagy kiterjedésű állcsont-defektusok rekonst­rukciójára. Előnye a gyors átépülés, hátránya hogy re­latív puha szerkezetű és egyes esetekben, az átépülés során jelentős felszívódás észlelhető [29], A reszorpció mértéke csökkenthető az implantátumok korai behelye­zésével, azok mielőbbi terhelésével. A tibia proximális részén, a kortikális csontot trepán­­fúróval áttörve, sebészi kürettkanállal nagymennyiségű spongióza nyerhető. Mivel direkt csontblokk átültetésé­re nem alkalmas, ezért inkább oszteoinduktív tulajdonsá­gát használjuk ki. Legtöbbször alloplasztikus csontpót­­ló-anyaggal keverik. A lényegesen ritkább és enyhébb posztoperatív panaszok és szövődmények miatt ennek a donorterüietnek a használata ajánlott, ha nagyobb mennyiségű kortikális nélküli spongiózára van szükség, például nagymértékben pneumatizált sinus maxillaris augmentációja esetén [2, 3, 12, 15]. A calvaria graft a koponya parietális részéről vett, ritkán alkalmazott csont. Területéről vékony, de nagy mennyiségű kortikális csont nyerhető. Leginkább az áll­csontok onlay augmentációjához használatos. Anyag és módszer Az elmúlt néhány évben új képalkotó módszer, a Cone Beam CT (CBCT) látványosan előretört a diagnoszti­kában, és vált napjainkra népszerűvé a fogászat szá­mos területén [4, 10, 25, 26, 30 ]. A CBCT technika előnye, hogy effektiv dózisa 2-8 panorámafelvétel su­gárterhelésével egyezik meg, és jóval gazdaságosabb a hagyományos CT-nél, melynek sugárdózisa 200-300 panorámafelvétellel egyenlő. A háromdimenziós kép­alkotó eljárás biztosítja a szájüreg és maxillo-facialis terület képleteinek tökéletes, méretarányos leképezé­sét. Az orvos így olyan felvételt kap a kezébe, melyen tizedmilliméteres pontossággal tud tájékozódni a tér három irányában, valamint a csontminőség is mérhető Hounsfield-unit egységben. CBCT vizsgálattal mértük csontátültetést követően a denzitás-értékeket, illetve az augmentált állcsontge­­rinc-szélesség változásait. A Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján operált betegek közül 12 rendel­kezett a vizsgálathoz szükséges, műtét utáni, és imp­lantáció előtti CBCT-felvételekkel, így a vizsgálatban 7 nő, 5 férfi (életkor: 18-60 év) vett részt. Esetükben ki­terjedt mandibula és/vagy maxilla csontveszteség miatt, autológ csontátültetés történt. CBCT-vizsgálat történt a műtét után, és 16-20 hét­

Next

/
Oldalképek
Tartalom