Fogorvosi szemle, 2010 (103. évfolyam, 1-4. szám)

2010-12-01 / 4. szám

144 FOGORVOSI SZEMLE ■ 103. évf. 4. sz. 2010. Beszámoló az International Federation of Endodontic Assotiations 8., Athénban megrendezett világkongresszusáról Az IFEA háromévente megrendezett világkongresszu­sát idén október 6. és 9. között tartották a görög fővá­rosban, az Athen Hilton Hotelben. A Kongresszuson több mint 500 endodontus és az endodontia iránt érdeklődő fogorvos gyűlt össze a világ minden részéről. Az IFEA elnöke, Tony Hoskinson, va­lamint a görög Endodontiai Társaság elnöke, George J. Siskos szervezésével létrejött szakmai program jól követhető, szisztematikus, és igen magas színvonalú volt. A tudományos program keretében a három nap so­rán 7 plenáris ülést, 25 meghívott előadót, 23 szabad A tudományos program szlogenje az „evidence based endodontics” volt, ennek megfelelően a plenáris elő­adások és a meghívott előadók is e megközelítésben foglaltak össze egy-egy témát. Az általunk meghallga­tott előadások mindegyike igen magas szakmai és elő­adói színvonalú volt, mégis kiemelnénk néhányat, me­lyek mind az előadó személye, mind az előadás témá­ja miatt különösen érdekesnek tartottunk. A tudományos programban nagy hangsúlyt kapott a regeneratív endodontia, a háromdimenziós képalko­tás felhasználási lehetőségei, a különböző kemo-me­­chanikus preparálási eljárások és a lézerek alkalmazha­î^VwïfV. : invv. WOILÖ ENDODONTIC 6-9 October 20IO Athens Hiiton Hotel. Athens-Greece SECRETARIAT & REG ION DESK LITY DESK HO' i HALLS ICHORE A SICHORE B ÏICHORE C SERIDES ALIA II IAUA AUA IV antorini SANTORINI area (HESPEKIDK FOYH) ÇHESPEW0S FOY«) előadást, 31 prezentációt, 146 poszter prezentációt és 6 videó-prezentációt hallgathattak a résztvevők. Az elő­adásokat párhuzamosan 6 teremben tartották meg. A tudományos programot bevezető, a modern en­dodontia történetét rendkívül szórakoztatóan és fiata­los lendülettel bemutató előadást a kongresszus kor­elnöke, a 91 éves John I. Ingle tartotta, „Sixty years of endodontics: past, present and future” címmel. tóságának vizsgálata, az újrakezelések problematikája, és az endodontiai beavatkozások eredményességé­nek klinikai vizsgálatai. Hargreaves professzor előadása a regeneratív en­dodontia lehetőségeiről a már klinikumban is létező, és a még kísérletes stádiumban lévő eljárásokat, azok lehetséges alkalmazási módjait és korlátáit foglalta össze előremutatóan, ugyanakkor óvatos optimizmus­

Next

/
Oldalképek
Tartalom