Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-04-01 / 2. szám

54

FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 2. sz. 2009.

vezetett. Az ivóvízhez való nehézkes hozzáférés, a csatornázás hiánya, valamint a tisztálkodás hiányosságai miatt a fertőző betegségek első helyen szerepeltek a halálokok között. John Snow volt az, aki a londoni 1854-es kolerajárvány idején feltérképezte annak az 500 személynek az elhalálozási helyét, akik a Soho negyedben a járvány tíz napja alatt haltak meg a betegségben [5]. Ennek alapján felfedezte a betegség kiindulási pontját, amely egy ivóvizet biztosító kút volt. Snow kezdeményezésére a csapot leszerelték, és a járvány azonnal alábbhagyott. A járványok megfékezésének a kulcs tényezője tehát a lakhatási körülmények fejlődése és a tiszta vízhez való hozzáférés volt [5],

Második fázis (1901-1930)

Ez a fázis a mikrobiológia és a virológia rapid fejlődésével jellemezhető, valamint a nagy populációban alkalmazható védőoltások széles körű alkalmazása esik erre az időszakra. A táplálkozási elégtelenségek kompenzálására először az Egyesült Királyságban vezették be az iskolai étkeztetést majd az iskolatejet (1934) a szegény családok számára. Az első fogászat területén kifejtett népegészségügyi tevékenységnek tekinthető itt az iskolafogászati hálózat megalakulása, miután sok hadra fogható fiatalt a sorozáson alkalmatlannak kellett minősíteni az I. világháború idején, rossz fogazati állapotuk miatt [5].

Harmadik fázis (1931-1973)

Eltűntek a 20. század elején még rettegett fertőző betegségek, és az életkörülmények is nagymértékben javultak [5]. Ebben az időben a település-egészségüggyel és táplálkozás-egészségüggyel kapcsolatos általános népegészségügyi problémákról (járványos megbetegedések, alultápláltság) a figyelem az egészségügyi szolgáltatások minőségének és hozzáférhetőségének biztosítására fordult. A közpénzekből finanszírozott programok a kórházak szolgálati körülményeinek javítására és a diagnosztikus illetve terápiás szakmai szolgáltatások színvonalának emelésére összpontosultak. A tudományos-technikai fejlődés a járóbetegellátást, ezen belül a fogorvosi területet is jelentősen korszerűsítette.

Negyedik fázis (1974-)

A 20. század utolsó harmadától kezdődően a fejlett országokban a népegészségügy újabb kihívásokkal találta szemben magát, mégpedig a népesség elöregedésével és a krónikus betegségek kezelésének terhével, illetve az egészségügyi ellátás spirálisan növekedő költségeivel. 1974-ben látott napvilágot Lalonde (akkori egészségügyi miniszter) jelentése a kanadai népesség egészségi állapotáról, melyben a szerző a világon először rádöbbenti olvasóit, hogy a krónikus betegségeket illetően a biológiai adottságok mellett a két fő etiológiai faktor az életmód és a környezet. Ennek ellenére azonban az egészségügyi kiadásokat jórészt a terápiára és nem az etiológiai faktorok kiküszöbölésére, azaz a megelőzésre fordították [10]. Már 1981-ben a WHO által is elfogadásra került az a program, amelynek alapján a Föld minden polgárának a 2000. évre olyan egészségi állapotot kellett volna elérnie, hogy mind társadalmilag, mind gazdaságilag produktív életet élhessen [18]. A Lalonde-jelentés tehát rámutatott azokra a magatartásbeli változásokkal és felvilágosítással befolyásolható környezeti tényezőkre, mint pl. a dohányzás, az alkohol, az elhízás, a mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, amelyeket maga az egyén tud alakítani, és megváltoztatni annak érdekében, hogy egészséges életmódot válaszszón [10], Az ún. Black-jelentés Londonban azonban arra mutatott rá 1980-ban, hogy a szociális-gazdasági tényezők egyéntől független egyenlőtlenségei megakadályozhatják az illetőt abban, hogy az egészséges utat válassza [3], A jelentés nyomán Wanless, brit egészségügyi miniszter 2001-től elkötelezte magát az „egészséges életmód” mint választható lehetőség biztosítása mellett a népesség minden tagja számára, ezért a brit vezetés előtérbe helyezte a népegészségügy szerepét ebben, és ilyen módon az egészségügyi kiadások lefaragásában. A Brit Kormány más intézményesített kereteket is mozgósított annak érdekében, hogy a szociális hátteret biztosítsák, így pl. családsegítő támogatásokkal kívánták előmozdítani a gyermekek egészségügyi ellátását, iskolázatását, és kötelezettséget vállaltak a gyermekszegénység felszámolására. Az Egyesült Királyság egészségügyi minisztere (úgyszintén Wanless) 2004-től fontosnak tartotta a környezeti faktorok befolyásának mérséklését, ami elengedhetetlenül szükséges a krónikus betegségek hatásos visszaszorításához, és rendkívül lényegesnek tartotta az egészségmegőrzést is [16].

„Közegészségügyünk első apostola” Magyarországon:

Fodor József (1843-1901)

Magyarországon Fodor József töltött be úttörő szerepet a közegészségügy alakításában. 1872-ben kinevezték az új Kolozsvári Tudományegyetem Államorvostani tanszékére, ahonnan két év múlva a pesti Orvoskar Közegészségtani Tanszékére hívták. Megszervezte a fiatal tudományág oktatási programját, az intézet munkarendjét. Kezdeményezte az Iskolaorvosi Hálózat megteremtését, az egészségügyi ismeretek terjesztését. Hozzájárult a mikrobiológiai-immunológiai alapokra helyezett közegészségtan tudományának nemzetközi elismertetéséhez és fejlesztéséhez. Kutatóként kimutatta a vér bizonyos „baktériumölő” anyagait, ezzel megnyitotta az immunológiai kutatás kapuit. 1885-ben Markusovszky Lajossal alapítója volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. Kutatásaival, előadásaival nagyban segítette a Főváros vízellátásának és csatornázásának korszerű megoldását. Munkásságáért számos hazai és külföldi elismerésben részesült: 1883-