Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-04-01 / 2. szám

45 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 2. sz. 2009. széli záródást értek el, és jelentős időt és pénzt spó­roltak meg, elősegítve ezzel a porcelánbetétek gya­korlatban való általánosabb alkalmazását [41]. A por­celánbetéteket elhelyezkedésük szerint öt csoportba sorolták: labiális betétek, approximális felszínen (szög­let vagy élpótlás nélkül) lévő betétek, letört vagy meg nem tartható szögletek pótlására készített betétek, met­szőéi pótlására, és ritka kivételként szemfogak csúcsá­nak pótlására készült betétek. Molnár részletesen leír­ja a felosztás szerinti lenyomatvételi technikák sajátos­ságait, akár fóliára égetett, akár Brill-módszerrel készül a betét [45]. A nehezen olvadó porcelánanyagok bár jobban megfeleltek a követelményeknek, a magasabb laboratóriumi költségek miatt a gyakorlatban egészen a legutóbbi időkig nem terjedtek el. Az első öntött por­celánbetétet Feiler készítette. A „Neoeldentog” porce­lánból készült betét minden üregben alkalmazható volt, azonban keménysége nem érte el az égetett betét ke­ménységét, fénye pedig a zománc fényét, ezért esz­tétikailag alacsonyabb értékű volt az égetett betétnél [37]. Az 1900-as évek elején ismerték és használták a kész, előre gyártott porcelánbetéteket, amelyeket pu­ha arannyal vagy amalgámmal rögzítettek az üregben [63]. A kompozíciós éra kezdetén, a moláris területen a kopásállóság javítása és az esztétikum biztosítása céljából az előre gyártott porcelánbetétek ismét az ér­deklődés előterébe kerültek. 1986-ban forgalmazási engedélyt kaptak az előre gyártott, szilanizált üvegke­rámia betétek, amelyek a még nem polimerizált kom­pozíciós anyagba helyezve az occlusalis területen a kerámiarésszel megfelelő kopásállóságot, a kompozí­ciós résszel pedig jó széli záródást biztosítottak. A mód­szer „Beta Quartz Glass Insert” néven vált ismertté a fogászati gyakorlatban [60]. Továbbfejlesztett válto­zata a Sonosys néven kereskedelmi forgalomba ke­rült „Empress” előre gyártott leucit üvegkerámia betét, aminél már standard preparáló készlet segítette a be­tét pontosabb illeszkedését [47], A porcelánbetétek technológiai és anyagi vonzata mellett, komoly hátrányt jelentett a betét rögzítésére alkalmazott különféle cement rögzítőanyag. Minősé­gi ugrást jelentett ezen a területen az adhezív techni­ka megjelenése és alkalmazása. A másik forradalmi változást a kerámiabetét készítésében a számítógé­pes tervezés, a CAD (Computer Aided Désigné) és a számítógépes betétkészítés, a CAM (Computer Aided Manufacturing/Miling) jelentette. Az 1985-től forgalma­zott CEREC 1 eljárás az inlay rágófelszínét nem alakí­totta ki, ez a fogorvos feladata volt a szájba helyezést követően. A továbbfejlesztett 1994 óta kereskedelmi forgalomban lévő CEREC 2 már alkalmas volt a betét statikus rágófelszínének kialakítására. Ez a lehetőség az okkludorokkal helyezte egy szintre a felszín kialakí­tását. A fejlődés következő stádiuma, amikor egy be­épített szoftver az egyéni mozgások generálásával az antagonista fogsor rágófelszínét szimulálja, és ennek megfelelően alakítja ki a betéHófszínét [75, 76]. Direkt restaurációk (tömések) Wescott 1840-ben felismerte a színarany fólia kohézi­ós tulajdonságát, és 1855-ben Arthur forgalomba hoz­ta a kalapált aranytömés készítésére alkalmas fóliát. Nagyon vékony aranyfóliát használtak, és a tömés be­ékelődés révén rögzült. A 19. század fordulóján élte fénykorát [28]. A rendkívül időigényes kalapált arany­tömés kiváltására Placskó az általa aranyból és kötő­anyag-masszából, valamint kombinált folyadékból és koheziv aranyporból összeállított plasztikus aranytö­méssel próbálkozott [56], Amalgámtömések Egyetlen tömőanyag sem váltott ki annyi vitát, mint hi­ganytartalma miatt az amalgám. 2008. június 13-án az MFE elnökségi ülésén Prof. Már­ton Ildikó beszámolt a Council of European Dentists (CED) tavaszi ülésén az amalgám-toxicitás kérdésé­ről. „A CED több szakértői anyag tanulmányozása után továbbra is kiáll az amalgám tömőanyag széles körű használata mellett” [10]. Molnár 1936-ban a fogorvosi praxisokban az amal­gámtömések arányát 70-80%-ának találta [43], Her­­czegh 1983-ban 75%-ról ír [20]. A követelményeknek 1936-ban az amalgámtömések csupán 10%-a, míg 1985-ben Keszthelyi vizsgálatai szerint 14%-a felelt meg [26, 43]. Az amalgámtömés minőségét nem csupán az ösz­­szetevők aránya, hanem a keverés és az üregben tör­ténő tömörítés, valamint a kész tömés kidolgozása, polírozása és finírozása is befolyásolja [29, 33, 58, 79]. A hatvanas évek közepéig a konvencionális amalgá­­mokat használták a fogorvosi praxisokban. A 60-as évek közepétől a korrózió szempontjából előnyösebb gamma-2 fázis-mentes (non gamma 2), magas réztar­talmú amalgámok egyre inkább tért hódítottak. A gam­ma-2 fázis-mentes amalgámok gyorsabban szilárdul­tak, a rágónyomással szemben formastabilitásuk jobb volt, és a korrózióval szemben ellenállóbbak voltak, mint a konvencionális amalgámok [20]. Az amalgám reszelék beszerzése külföldről történt. Hazánkban ezért az Egészségügyi Minisztérium 1984-ben megbízta a Vasipari Kutató és Fejlesztő Vállalatot (VASKÚT) fogászati amalgám gyártástech­nológiájának kidolgozásával. A Homodent 1 néven gyártott amalgám 66% Ag-ét, 27% Sn-ent, 5% Cu-1 és 1% Zn-et tartalmazott [35]. Szabó és mtsai a Homo­dent 1 amalgámreszelék szemcseméretét, alakját, fel­színi struktúráját [64] az amalgámból készült tömés tö­rési felszínének morfológiája alapján mikrostruktúráját és porozitását [65], a tömések polírozhatóságát és a polírozott felszínek összetételét [66, 67] vizsgálták, és a korábban már használt „Goodfill” amalgámmal ha­sonlították össze. A Homodent 1 szemcséit szemben a Goodfillel szabálytalan alakúnak találták, és a szem­cseméret széles tartományban helyezkedett el. A gam­ma fázis jobban elkülönült a mátrixtól, mint a Goodfill

Next

/
Oldalképek
Tartalom