Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-04-01 / 2. szám
45 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 2. sz. 2009. széli záródást értek el, és jelentős időt és pénzt spóroltak meg, elősegítve ezzel a porcelánbetétek gyakorlatban való általánosabb alkalmazását [41]. A porcelánbetéteket elhelyezkedésük szerint öt csoportba sorolták: labiális betétek, approximális felszínen (szöglet vagy élpótlás nélkül) lévő betétek, letört vagy meg nem tartható szögletek pótlására készített betétek, metszőéi pótlására, és ritka kivételként szemfogak csúcsának pótlására készült betétek. Molnár részletesen leírja a felosztás szerinti lenyomatvételi technikák sajátosságait, akár fóliára égetett, akár Brill-módszerrel készül a betét [45]. A nehezen olvadó porcelánanyagok bár jobban megfeleltek a követelményeknek, a magasabb laboratóriumi költségek miatt a gyakorlatban egészen a legutóbbi időkig nem terjedtek el. Az első öntött porcelánbetétet Feiler készítette. A „Neoeldentog” porcelánból készült betét minden üregben alkalmazható volt, azonban keménysége nem érte el az égetett betét keménységét, fénye pedig a zománc fényét, ezért esztétikailag alacsonyabb értékű volt az égetett betétnél [37]. Az 1900-as évek elején ismerték és használták a kész, előre gyártott porcelánbetéteket, amelyeket puha arannyal vagy amalgámmal rögzítettek az üregben [63]. A kompozíciós éra kezdetén, a moláris területen a kopásállóság javítása és az esztétikum biztosítása céljából az előre gyártott porcelánbetétek ismét az érdeklődés előterébe kerültek. 1986-ban forgalmazási engedélyt kaptak az előre gyártott, szilanizált üvegkerámia betétek, amelyek a még nem polimerizált kompozíciós anyagba helyezve az occlusalis területen a kerámiarésszel megfelelő kopásállóságot, a kompozíciós résszel pedig jó széli záródást biztosítottak. A módszer „Beta Quartz Glass Insert” néven vált ismertté a fogászati gyakorlatban [60]. Továbbfejlesztett változata a Sonosys néven kereskedelmi forgalomba került „Empress” előre gyártott leucit üvegkerámia betét, aminél már standard preparáló készlet segítette a betét pontosabb illeszkedését [47], A porcelánbetétek technológiai és anyagi vonzata mellett, komoly hátrányt jelentett a betét rögzítésére alkalmazott különféle cement rögzítőanyag. Minőségi ugrást jelentett ezen a területen az adhezív technika megjelenése és alkalmazása. A másik forradalmi változást a kerámiabetét készítésében a számítógépes tervezés, a CAD (Computer Aided Désigné) és a számítógépes betétkészítés, a CAM (Computer Aided Manufacturing/Miling) jelentette. Az 1985-től forgalmazott CEREC 1 eljárás az inlay rágófelszínét nem alakította ki, ez a fogorvos feladata volt a szájba helyezést követően. A továbbfejlesztett 1994 óta kereskedelmi forgalomban lévő CEREC 2 már alkalmas volt a betét statikus rágófelszínének kialakítására. Ez a lehetőség az okkludorokkal helyezte egy szintre a felszín kialakítását. A fejlődés következő stádiuma, amikor egy beépített szoftver az egyéni mozgások generálásával az antagonista fogsor rágófelszínét szimulálja, és ennek megfelelően alakítja ki a betéHófszínét [75, 76]. Direkt restaurációk (tömések) Wescott 1840-ben felismerte a színarany fólia kohéziós tulajdonságát, és 1855-ben Arthur forgalomba hozta a kalapált aranytömés készítésére alkalmas fóliát. Nagyon vékony aranyfóliát használtak, és a tömés beékelődés révén rögzült. A 19. század fordulóján élte fénykorát [28]. A rendkívül időigényes kalapált aranytömés kiváltására Placskó az általa aranyból és kötőanyag-masszából, valamint kombinált folyadékból és koheziv aranyporból összeállított plasztikus aranytöméssel próbálkozott [56], Amalgámtömések Egyetlen tömőanyag sem váltott ki annyi vitát, mint higanytartalma miatt az amalgám. 2008. június 13-án az MFE elnökségi ülésén Prof. Márton Ildikó beszámolt a Council of European Dentists (CED) tavaszi ülésén az amalgám-toxicitás kérdéséről. „A CED több szakértői anyag tanulmányozása után továbbra is kiáll az amalgám tömőanyag széles körű használata mellett” [10]. Molnár 1936-ban a fogorvosi praxisokban az amalgámtömések arányát 70-80%-ának találta [43], Herczegh 1983-ban 75%-ról ír [20]. A követelményeknek 1936-ban az amalgámtömések csupán 10%-a, míg 1985-ben Keszthelyi vizsgálatai szerint 14%-a felelt meg [26, 43]. Az amalgámtömés minőségét nem csupán az öszszetevők aránya, hanem a keverés és az üregben történő tömörítés, valamint a kész tömés kidolgozása, polírozása és finírozása is befolyásolja [29, 33, 58, 79]. A hatvanas évek közepéig a konvencionális amalgámokat használták a fogorvosi praxisokban. A 60-as évek közepétől a korrózió szempontjából előnyösebb gamma-2 fázis-mentes (non gamma 2), magas réztartalmú amalgámok egyre inkább tért hódítottak. A gamma-2 fázis-mentes amalgámok gyorsabban szilárdultak, a rágónyomással szemben formastabilitásuk jobb volt, és a korrózióval szemben ellenállóbbak voltak, mint a konvencionális amalgámok [20]. Az amalgám reszelék beszerzése külföldről történt. Hazánkban ezért az Egészségügyi Minisztérium 1984-ben megbízta a Vasipari Kutató és Fejlesztő Vállalatot (VASKÚT) fogászati amalgám gyártástechnológiájának kidolgozásával. A Homodent 1 néven gyártott amalgám 66% Ag-ét, 27% Sn-ent, 5% Cu-1 és 1% Zn-et tartalmazott [35]. Szabó és mtsai a Homodent 1 amalgámreszelék szemcseméretét, alakját, felszíni struktúráját [64] az amalgámból készült tömés törési felszínének morfológiája alapján mikrostruktúráját és porozitását [65], a tömések polírozhatóságát és a polírozott felszínek összetételét [66, 67] vizsgálták, és a korábban már használt „Goodfill” amalgámmal hasonlították össze. A Homodent 1 szemcséit szemben a Goodfillel szabálytalan alakúnak találták, és a szemcseméret széles tartományban helyezkedett el. A gamma fázis jobban elkülönült a mátrixtól, mint a Goodfill
