Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-04-01 / 2. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 2. sz. 2009. 43-50.

Semmelweis Egyetem, Konzerváló Fogászati Klinika, Budapest

Az üregalakítás és a tömésterápia 100 éve a Fogorvosi Szemle publikációinak tükrében

DR. NEMES JÚLIA, DR. DUHAJ SZILVIA, DR. NYÁRASDY IDA

A Fogorvosi Szemle centenáriuma alkalmából szerzők áttekintik a restaurációs terápia változását a klinikumban a tömőanyagok fejlődése tükrében. Változatlanul az ellátás csúcsminőségét a betétkészítés jelenti, előtérbe kerülve az adhezív technikával rögzített esztétikus betétek. A magas réztartalmú amalgámok megjelenésével az amalgámtömések minősége javult, azonban az új, egyre jobb mechanikai tulajdonságokkal rendelkező kompozíciós tömőanyagok az amalgám alkalmazását egyre inkább háttérbe szorítják. Az adhezív anyagok területén végbement fejlődés lehetővé tette a hagyományos alábélelés átértékelését, elhagyását. Követhetjük a gingivális üregszél helyzetének sub-, para- és supragingivális változását, a makroretenció mindinkább mikroretenció, illetve minimál invazív preparáció irányába történő elmozdulását.

Kulcsszavak: üregalakítás, arany-, kerámia-, arany-kerámia inlay, amalgámtömés, szilikáttömés, üvegionomer tömés, kompozíciós tömés, adhezív technika

A fogorvosnak a fogak rekonstrukciójában hármas feladata van: [1] a beteg fogszövet eltávolítása a fog vitalitásának megőrzése céljából [2], újabb szuvasodás kialakulásának megelőzése, azaz a prevenció és [3] a hiányzó rész pótlásával a fog élettani funkciójának visszaállítása [14, 54], A hármas cél elérése érdekében a Black által megfogalmazott elvek és módszerek már az 1920-as évektől a kritika és módosítás tárgyát képezték. Vita alakult ki a szuvas rész maradéktalan eltávolítása, a dentinnel alátámasztott zománcfal preparálása, az „extension for prevention” és a kontaktpont-kontaktfelszín kérdése, illetve betétkészítésnél slice vagy kazettaforma preparálása körül. Változtak a preparálásra használt eszközök (kézi, gépi preparálás, elektromos, pneumatikus meghajtás, csiszolókövek, fúrók használata), ami a biológiai szemlélet alkalmazásának kedvezett [14, 44, 46, 47, 59, 62, 78, 84, 87, 89],

A caries eltávolítása utáni restaurációban az elvek és módszerek mellett fontos tényező volt, és maradt is a rendelkezésre álló tömőanyag. A dolgozat célja, a Fogorvosi Szemlében publikált, a fogak restaurációjával foglalkozó experimentális, in-vitro és in-vivo vizsgálatokon keresztül bemutatni a klinikai terápiában végbement változást. Munkánkhoz felhasználtuk a témához csatlakozó akologikus újdonságok és referátumok idevonatkozó részeit is [1,2],

Indirekt restaurációk (betétek)

A caries következtében kialakult szövethiány helyreállítási lehetőségei között a betétek mindig a minőségi ellátás legmagasabb fokát képviselték.

Érkezett: 2009. február 2.

Elfogadva: 2009. március 2.

A betétek klasszikus csoportja az öntött aranybetét. A név („cast gold inlay”) 1896-ból Alexandertől ered, bár az első aranybetét 1872-ben készült. A kavitás preparálása a ß/ack-elvek szerint történt, és az öntésre a 20. század első három évtizedében három módszer volt ismert. Az egyik módszer az olvasztott fémet közvetlen gáz, sűrített levegő vagy gőz nyomásával nyomta a formába, a másik a Bardet-féle paritytyamódszer, amely a parittya módra körbelendített henger centrifugális erejével hajtotta a cseppfolyós fémet a formába. A harmadik módszer, az agyagpipamódszer Magyarországon nemigen terjedt el [63]. Az öntéssel előállított betéteknél (a technológia még nem használta az expanziós öntést) gingiválisan, ahol az inlay széli záródása a nehéz hozzáférés miatt legfontosabb volt, széles rés maradt, melyet úgy próbáltak kompenzálni, hogy approximálisan peremet hagytak, amit a becementezés után finirozással és polírozással a fog nyakához adaptáltak, nem egy esetben a parodontium sérülését okozva. A betét és a fog pontosabb illeszkedése és a foganyaggal való takarékoskodás vezetett a preparálás módosításához, a Slice-preparálás bevezetéséhez [14, 44], A lecsiszolt zománcon azonban még ilyenkor is maradt egy keskeny rés, ez azonban még mindig előnyösebb volt, mintha egy cementtel kitöltött rész marad a gingivális szélen. A slice preparálásnál az approximális rész retenciója csökkent, és a rágófelszínen kialakított üreg biztosította a tartást, ezért a tartás fokozása érdekében az approximális felszíneken két barázdát is kialakítottak. Slice-preparálás esetén a lenyomatvétel indirekt módszerrel történt [39, 44, 45]. A probléma kiküszöbölésében komoly előrelépést jelentett az öntési technika módosítása. Mayer és Maves neve fémjelzi az 1929-ben bevezetett expan