Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-10-01 / 5. szám
182 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 5. sz. 2009. BESZÁMOLÓ az MFE 2009. szeptember 9-i elnökségi üléséről Az MFE elnökségi ülésén az elnöki bejelentések keretében Dr. Gera István újonnan megválasztott elnök rövid programbeszédében vázolta az MFE stratégiai feladatait. Elsők között kiemelte, hogy javítani kell az MFE és a fiatal fogorvosok közötti kapcsolatot, meg kell nyerni a fiatal, frissen végzett fogorvosokat az MFE számára. Ebben fontos szerepe van a Fogorvosi Szemlének mint a magyar fogászat egyetlen tudományos folyóiratának. Kezdeményezi, hogy a Szemlében megjelenő cikkek legyenek sokkal inkább praxis-orientáltak és vonzóak a gyakorló fogorvosok számára. Ennek egyik példája lehet, hogy az egyetemi klinikák központi gyakornokai a szakvizsgához szükséges esetbemutatóikból készítsenek komplett kazuisztikát, amely a legmodernebb technikákat és szemléletet közvetíti. Jelenleg megnehezíti az MFE működését az a tény, hogy nyolc tagtársaság most már mind külön működő szervezet, sajátos kapcsolatrendszerrel és eltérő érdeklődésű tagsággal. így az MFE mint „umbrella” társaság szerepe nagyban megváltozott az elmúlt évtizedben. A romló gazdasági helyzet mellett a másik negatív motiváló tényező a kötelező továbbképzési rendszer, amelyben évente több száz kurzus kerül meghirdetésre. Emellett az egész fogorvostársadaimat érdeklő, átfogó, az Árkövy-kongresszusok hagyományait követő programokra már sokkal kisebb az érdeklődés, mint tíz évvel korábban. Ugyancsak versenytárs az üzleti szféra. Mindezek ellenére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Fogorvosi Szemle megfelelő tartalommal és értékes információkkal eljusson minden tagtársunkhoz. Az új elnökség legfontosabb feladata, hogy vonzóvá tegye a Magyar Fogorvosok Egyesületét a kollégáink számára. Az elnökség döntött arról, hogy a MOTESZ-díjra nem jelöl senkit. Az ezt követő napirendi pontban Dr. Tóth Zsuzsanna, főtitkár részletesen beszámolt a nyáron megrendezett ORCA kongresszusról, kiemelve, hogy a külföldi részvétel jóval magasabb volt, mint azt várták, és jelentős eredménynek tartja, hogy sikerült a magyar előadók részvételét támogatni, és ennek köszönhetően szép számban voltak magyar poszterek. Az ORCA kongresszusról részletes beszámoló olvasható a Szemle előző számába. Az FDI szingapúri kongresszusáról csak röviden tárgyalt az elnökség. Tudomásul vettük, hogy az FDI leendő elnöke a hazánkban többször vendégeskedő, jelenleg a CED elnöki tisztét betöltő Orlando de Silva portugál fogorvos lett, akinek az elnökség levélben fejezte ki gratulációját. Végezetül az MFE pénzügyi helyzetet tekintették át, és határozatot hoztak, hogy az Alapítvány a Magyar Fiatal Fogorvosokért alapító okiratában foglalt statútumok megváltoztatását indítványozzák, hogy felhasználható legyen az alapítványi pénz, amelynek hozama ma még a banki költségeket sem fedezi. Végezetül a jövőben esedékessé váló Árkövy-kongresszus megrendezésének feltételeit elemezték, annak tükrében, hogy 2011-ben minden valószínűség szerint az IADR európai regionális szervezete, a CED kongreszszusának rendezési jogát megkaptuk. Ennek kapcsán a hazai és nemzetközi kongresszus összevonása logikusnak látszik. Az elnök az ülést az elnökségi tagok funkcióinak elosztásával zárta. A következő elnökségi ülésre december elején kerül sor. Dr. Tóth Zsuzsanna MFE főtitkár HÍREK A 2008. évi Körmöczi-pályadíj nyertese A Magyar Fogorvosok Elnöksége a Fogorvosi Szemlében 2008-ban megjelent közlemények 35 évesnél fiatalabb szerzői közül Körmöczi-pályadíjban részesítette az alábbi közlemény első szerzőjét. Kovács Miklós, dr. Fejérdy Pál, dr. Dobó Nagy Csaba: „A fém műtermék a fejnyaki cone-beam CT (CBCT) képeken” című közleményt a Körmöczi-pályadíj első fokozatával tüntette ki. A pályadíjat 2009. szeptember 18-án ünnepélyes keretek között adta át dr. Gera István, az MFE elnöke. A közlemény első szerzőjének és munkatársainak ezúton is gratulálunk! Dr. Gera István MFE elnök