Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-04-01 / 2. szám
78 FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 2. sz. 2008. valami miatt nem sikerült. Igazából sosem tudtuk meg, hogy miért, hiszen sokaknak kisebb teljesítmény is elegendő volt ehhez. Sohasem beszélt róla, de érezhető volt, hogy „eltört” valami. Dolgozott tovább, csendesen, kerülve a konfliktusokat. Nem szerette az ütközést, ha lehetett, kitért, ha nem volt lehetséges, akkor viszont meglepő keménységgel állt ki véleménye mellett. Három nyelven oktatott, aktívan részt vett a hazai és - a rendszerváltás adta új lehetőségekkel élve - a nemzetközi tudományos életben is. Nagyon jó barátságba került Fries professzorral - gyakran utazott Ausztriába. Részt vett az Arbeitsgemeinschaft Regionale Tumortherapie (Regionális Tumor Terápiás Társaság) munkájában. Megalakult a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság, aminek egyik alapítója, és a kezdettől az utolsó pillanatig a vezetőség aktív tagja volt. A Korányi Sándor Társaságnak, úgyszintén a Magyar Fogorvosok Egyesületének vezetőségébe is beválasztották. A Fogorvosi Szemle Szerkesztőbizottságában is aktív szerepet vállalt. A magyar szájsebészeti szakma meghatározó, stabil, elismert és tisztelt tagjává vált. A Klinikán azonban sajnos egyre kevésbé érezte jól magát. Végül is úgy döntött, elvállalja a Honvéd Kórház Szájsebészeti Osztályának vezetését. Mi - ekkor már külső szemlélőként - úgy láttuk, újra magára talált, rendbe tette az osztályt, kollégái szerették, tisztelték. Mint ottani fiatal munkatársa korábban írta: „Tanár Úr volt a kormányos az én életemben, mutatva mindig is a helyes utat. Az elmúlt hat év mind szakmailag, mind emberileg hatalmas fejlődést jelentett. Köszönöm a sok-sok segítséget: az állást a Kórházban, a linzi utat, a cikkek bírálását, a bizalmat, a támogatást, a sok lehetőséget, a tanítást és nevelést. Tisztelettel...” És amikor azt hitte, végre rend van körülötte - talán kissé hátradőlhet a székben -, a „reformok” itt is utolérték... Emlékét megőrizzük! Dr. Barabás József Tisztelt Gyászoló család! Mély megrendüléssel fogadtam a szörnyű hírt, miszerint Vilmos ily korán és ily tragikus hirtelenséggel távozott közülünk. Vilmosban nem csupán az ország egyik legnevesebb szájsebészét veszítettük el, hanem személy szerint régi, volt klinikai kollégámat, munkatársamat is, akihez mindig baráti szálak fűztek. Mindig csodáltam Vilmos nyugalmát és eleganciáját. Amikor már Vilmos a Honvéd Kórházban dolgozott, és napi kapcsolatban nem voltunk, akkor is nagy öröm volt számomra időnként találkozni vele és elbeszélgetni a múlt és jelen dolgairól. Egyben mint a Kar jelenlegi dékánja engedjék meg, hogy a Kar nevében is kifejezzem részvétünket, hiszen Vilmosban a Kar egyik volt egyetemi docensét, minősített oktatóját is elveszítettünk. Gyászukban mély együttérzéssel kívánom, hogy legyenek erősek és fogadják el az elfogadhatatlant és megérthetetlent. Vilmos emlékét örökké megőrizve, Tisztelettel és szeretettel: Gera István
