Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-12-01 / 6. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 6. sz. 2008. 225-230. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi és Orvostudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Pécs Fogszabályozás céljából végzett fogeltávolítás gyakorisága DR. SOMOSKÖVI ISTVÁN, DR. HERÉNYI GEJZA, DR. SZABÓ GYULA TAMÁS, DR. GURDÁN ZSUZSANNA, DR. SZABÓ GYULA A fogszabályozó kezelések egy részénél a terápia maradó fog vagy fogak eltávolítását is magában foglalja. Az extrakciós gyakoriság felmérésére irányuló objektív vizsgálatok száma kevés, és a nemzetközi irodalomban publikált adatok rendkívül eltérőek. Ez azt mutatja, hogy a kezeléstervezésben az extrakciós döntést gyakran nem a bizonyítékon alapuló fogorvoslás alapelvei szerint hozzák meg. Klinikájukon a szerzők a 2004. január 1. és 2006. december 31. között kidolgozott kezelési terveket (416) vizsgálták retrospektív módon. A fogeltávolítással járó kezelések arányát a teljes beteganyagot tekintve 41,59%-nak, a tervezés időpontjában maradó fogazattal rendelkező páciensek esetében pedig 51,63%-nak találták. Leggyakrabban Angle II/2 osztályban (49,71%), legritkábban Angle I osztályban (30,17%) indikáltak fogeltávolítást. Vizsgálatuk szerint döntésüket a kefalometriai analízis eredményei közvetlenül nem befolyásolták. A maradó fogazati időszakban tapasztalt magasabb extrakciós arány azt mutatja, hogy amikor már nem tudunk interceptív kezelési lehetőségeket alkalmazni, gyakrabban kényszerülünk fog eltávolításra. Másrészt, korai vegyes fogazati időszakban az alacsonyabb arány oka, hogy a fogeltávolítás elkerülésére irányuló kezelések ebben az időszakban nagyobb számban és szélesebb körben alkalmazhatók. Kulcsszavak: ortodonciai anomália, fogeltávolítás, gyakoriság, kezelési terv Bevezetés Az ortodonciai kezelési terv készítésekor gyakran kell dönteni a fogeltávolítás kérdésében. Maradó fog eltávolítása a terápia része lehet nagyfokú fogívszűkület, harapási rendellenességek kezelése során, valamint patológiás és traumatológiai esetekben. Bár léteznek objektív mérési módszerek az anomália súlyosságának megítélésére, mégis a szakemberek között nincs egyetértés abban, hogy mikor van egyértelműen szükség fogeltávolításra. Általánosan elfogadott nézet, hogy az extrakciós döntésnek mindig esetfüggőnek kell lennie. Azonban megfelelő klinikai vizsgálatok hiányában általában a fogorvosok személyes tapasztalatain és preferenciáin alapul [1], ami bizonyos fokú sablonosságot eredményezhet. Mivel a páciensek és szüleik hozzáállása igen eltérő, gyakran a kezelés megkezdése is ettől függ. Nem egyszer a kezelési tervet önmagában azért nem fogadja el a páciens, mert a fogeltávolításba nem egyezik bele. A „húzni vagy nem húzni?” kérdés ezért sarkítottan jelenik meg a gyakorlatban. Ehhez még hozzájárul, hogy egy másik specialista megítélése eltérő lehet, és ez további bizonytalanságot vált ki a kezelési terv elfogadásában. Érkezett: 2008. február 19. Elfogadva: 2008. október 6. A probléma régóta ismert. A fogszabályozás történetében az extrakciós javallat megítélése mindig is vitákat váltott ki, és az egyes iskolák egymással ellentétes nézeteket képviseltek. A fogeltávolítást már az ókori társadalmakban alkalmazták mint ortodonciai kezelési lehetőséget. Fauchard, aki a 18. században a fogorvostudományok területén kiemelkedő eredményt ért el, szintén terápiás célból távolított el fogat. Ezzel szemben jól ismert Edward Angle - a 20. század elejének vezető ortodontusa, a „modern fogszabályozás atyja” - extrakciót dogmatikusan tiltó nézete. Szerinte minden ember harmonikus fogazatot és arcszerkezetet örököl, emiatt 32 fogra van szükség az ideális okklúzió és arcesztétika eléréséhez [2]. Filozófiája alapvetően meghatározta a század elejének irányvonalát, sőt, hatása még napjainkban is megfigyelhető. A 20. század második felében újra a fogeltávolítást támogató (elsősorban Begg, Tweed nevével fémjelzett [3, 4]) nézetek kerekedtek felül. Az extrakciós gyakoriság az Egyesült Államokban 80% fölé ugrott a század eleji néhány százalékos értékről [5]. Az európai fogszabályozó orvosok szintén alkalmazták a fogeltávolítást. Az Egyesült Államokban a ’80-as évek óta kifejezett csökkenés tapasztalható. William R. Proffit az Észak- Karolinai Egyetemen 40 évet átfogó vizsgálatot végzett [6]. 1953 és 1993 között 5 éves intervallumokban
