Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)

2008-12-01 / 6. szám

213

FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 6. sz. 2008.

kisebb redukcziót”. Megemlíti azt a nézetét, miszerint „az embernek törzsfáját biztosan nem ismerjük, de több mint bizonyos, hogy nem vezet az anthropidokon keresztül” (ugyanis azok fogain nincs Carabelli-csücsök).

Leírja az M3 sup.-on lingválisan megjelenő - nem Carabelli - szájfeletti csücsköt, a mesiobuccalisan megjelenő számfeletti csücsköt, mely utóbbi talán számfeletti fog (M4) hozzánövésének is vehető. Ezzel megelőzi Bőik [8, 9] paramolaris csücsök- és fogleírását. Az alsó molárisokon szintén leírja a mesiobuccalis számfeletti csücsköket, melyeket jóval később Dahlberg[ 18] mint protostylid ismertet.

A fogkoronán előforduló sulcusokról, foveákról és redőkről. (39-52. old.) Ebben a fejezetben különböző morfológiai képződményeket ír le. A cingulum, melyet Árkövy [5] a foveola Zuckerkandl-val együtt hypoplasiának tart, Hillebrand szerint ősi jelleg éppúgy, mint a molarisok foramen coecumja. Itt írja le azt a képződményt, melyet elsősorban a felső oldalsó metszőn, de egy-egy esetben C sup.-on illetve 11 sup.-on észlelt, s „a melyre vonatkozóan az irodalomban semmiféle adatot nem találtam. Ez egy sulcus, mely az I2 sup.nak lingvális oldalán rendesen a korona alsó részéből ered s a fognyakon át a gyökérre is átmegy”. Ezt a jelleget később mint palatinális-gingivális barázdát ismeri a fogorvosi irodalom, s első leírójának Chompret és misait tartották [16J. A fejezetben Hillebrand foglalkozik még az ún. transversalis sulcussal (fovea anterior és fovea posterior), a zománcredőkkel, illetve az ezeket helyettesítő lyukszerű képződményekkel, melyeket atavisztikus jellegeknek tart.

IV. fejezet. A fogak gyökereiről. A) A fogak gyökereinek a számáról (52-67. old.) A fejezetben nagy anyagon pontos adatokat akar szolgáltatni. Különösen a felső fogak gyökereinek összeolvadását vizsgálta, s erre saját jelölési módszert alkotott. Külön értékelte a „teljes kúpos összeolvadást” és a „teljes prizmatikus összeolvadást”. A fogak mellett az alveolusokat is értékelte. Megadja a fogtípusokra vonatkozó vizsgált fog- (és alveolus-) számot, a különböző formák abszolút számát és százalékos értékét. Foglalkozik a csücsökszám és a gyökérszám összefüggésével is: „a bütykök száma és dimenziója közt egyrészt és a gyökerek száma, illetőleg összeolvadási foka közt másrészt általában szabályszerű, de nem szigorúan törvényszerű összefüggést lehet észlelni”. Az emberi fogakon fellépő „fölösgyökerűséget” határozottan ősi jellegnek tartja. Ezzel szemben a csökevényes függelék gyökérkék megjelenése inkább véletlen egyéni változat.

Foglalkozik Adloff és Kramberger fölfogása közti vitával, mely a krapinai ember őrlőfogaira vonatkozik. Adloff [2] véleménye az, hogy az őrlőfogak gyökereinek prizmatikus [taurodont] összeolvadása redukciós jelenség. Kramberger [40] szerint azonban ez nem redukció, mert a fogkoronák nem mutatnak redukciós jeleket. Emellett a helyszűke miatt fellépő teljes kúpszerű összeolvadással szemben prizmatikus összeolvadás figyelhető meg, „a mely mellett a gyökér körülbelül ugyanakkora tért foglal el, mint a különálló gyökerek mellett”. Hillebrand tehát osztja Kramberger véleményét, miszerint a prizmatikus gyökerek nem a megszokott gyökér összeolvadáshoz sorolhatók, ugyanakkor semmiféle phylogenetikus jelentőségük nincs. Ő is talált egy koponyában mindkét oldalon felső első őrlőt oszlopos gyökérrel.

B) A foggyöngyök (Schmelzperlen) = odontomok (67-69. old.) A szerző szerint helytelen zománcgyöngynek nevezni a képződményt, mert nem csupán zománcból épülnek fel. A vizsgált anyagban 31 foggyöngyöt talált, melyek alapján megállapítja, hogy csak a felső őrlőfogakon, leggyakrabban a harmadik molárison fordulnak elő különböző nagyságban, gyakoribbak az újabb időkből származó koponyák fogain (26 db), s rendesen férfiakon.

V. fejezet. Rendesnél több fog kifejlődéséről (69-77. old.) Hillebrand a számfeletti fogak eredetére nézve inkább az atavisztikus elmélet mellett érvel, elsősorban olyan esetekben, amikor a számfeletti fog „az észlelt helynek megfelelő tipikus és fejlett alakban mutatkozik”. Ugyanakkor a szemfogakra vonatkozóan csupán szemfog alakú fogakról beszél. A fejezet végén említi meg a fogak összenövését, összeolvadását és kiemelten az ikerképződést.

VI. fejezet. A fogaknak hiányáról, visszatartásáról (retentio) és a tejfogaknak a rendesnél tovább való megmaradásáról (persistálás) (77-80. old.). A szerző itt foglalkozik az ún. phylogenetikai redukciós foghiánynyal, a fogcsíra elpusztulása következtében kialakuló formával, valamint a gátolt előtöréssel s az ehhez kapcsolódó tejfog-perzisztálással. A redukciós foghiányok közt értékeli a bölcsességfog és a felső oldalsó metszőfoghiány eseteket. Összefüggőnek látja a nagyságbeli redukciót és a csírahiányt mindkét fogtípusra vonatkozóan. Más típusú fogak hiányával kapcsolatban leírt felső középső metsző eseteket, sajnos ábra és bővebb leírás nélkül: „Ezenkívül kétszer figyeltem meg az I., sup.-nak hiányát, a mikor is az egyik esetben a megmaradt I., sup. az állcsont közepében foglalt helyet.” (A dokumentációval ellátott utóbbi rendellenesség első leírói magyar nyelven 1943-ban Radnai [53], németül 1955-ben Seger [64], valamint 1956-ban a szintén magyar Bruszt [14], majd angolul 1958-ban Scott [63] voltak.) Hillebrand adatokat közöl még a tejfog perzisztálásról és a fogretenciókról is.

VII. fejezet. Érdekesebb foghézagok (diastéma trema) (80-84. old.). A) A diastéma, mely a felső oldalsó metsző és szemfog között, illetve az alsó szemfog és első premolaris között lép föl. Hillebrand majomkoponyákon tett megfigyelései szerint két formában mutatkozik meg. Lehetséges az „alveoláris diastéma”, amikor az alveolusok közt is távolság van, illetve a „diastéma