Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)

2008-08-01 / 4. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 4. sz. 2008. Beszámoló a Dento-Maxillo-Faciális Radiológia Európai Akadémiájának (EADMFR) 11. kongresszusáról A június 25-28. között Budapesten megrendezett szak­mai konferencia a magyar fogászati radiológia ünnepe volt. Utoljára 1991-ben rendeztek nálunk hasonló témá­ban nemzetközi konferenciát, az IADMFR (International Association of Dento-Maxillo-Facial Radiology) kong­resszusát, melynek elnöke szintén Dr. Pataky Levente volt. Az idei rendezvényt méltán nevezhetjük ünnepnek, mert a nemzetközi szakmai figyelem középpontjába kerültünk, mert a magyar előadók színvonalas munkák­kal álltak helyt, mert erősíteni tudtuk a magyar részvé­telt az egyesületi munkában, mert közös részvétel kör­vonalazódott egy közös új európai projektben, mert a legmagasabb szintű tisztviselők támogatásukról bizto­sítottak bennünket tervezett szakvizsga bevezetésével kapcsolatban, mert megszületett a „Budapest Agree­ment” a CBCT használatáról, mert kiemelkedő elődeink munkásságával méltán büszkélkedhettünk, és végül különösképpen azért is, mert a részvevők azzal a be­nyomással távozhattak, hogy a jól sikerült szervezés­témája rendezvényünk nyitó napján. Az előadók több­ségükben jól sikerült tankönyvek írói, programlevezető elnökei illetve moderátorai pedig Keith Horner, a SE­­DENTEXCT program vezetője és Allan G. Farman, az OSOMOPOR & Endod folyóirat Oral Radiology rova­tának főszerkesztője voltak. Az esti megnyitó ünnep­ség keretében Bánóczy Jolán, Professzor Emeritus, és Gera István, a Magyar Fogorvosok Egyesületének főtitkára üdvözölte a résztvevőket. Az EADMFR elnö­ke, Kostas Tsiklakis tartott ünnepi beszédet. Ezt köve­tően Pataky Levente, az MFE DMFR szakosztályának elnöke, a kongresszus szervező bizottságának elnö­ke átadta a magyar fogászati radiológia fejlődését kie­melkedően segítő külföldi professzoroknak az erre az alkalomra készített Simon Béla- és Ferenczy Károly­­emlékérmeket. Az ünnepélyes pillanatokban közösen emlékeztünk jeles elődeinkre. Szerencsés a magyar fogászati radiológia, hogy szép számmal vannak je­lentős eredményt elért képviselői. Simon Béla magán-Pre-Congress Course (PCC): Prof. K. Horner (Anglia) és prof. D. Miles (USA) Prof. K. Horner (Anglia) és prof. R. Jacobs (Belgium) nek köszönhetően emlékezetes kongresszuson volt szerencséjük részt venni. A kongresszuskezdet előtti napon az EADMFR ve­zetősége már aktívan dolgozott: megbeszéltek egy fo­lyamatban lévő európai uniós projektet (SEDENTEXCT), majd pedig vezetői tanácskozást tartottak. A kongresz­­szus előestéjén az EADMFR tisztségviselői és a szak­ma elismert képviselői „fehér asztalnál”, kötetlen for­mában tárgyaltak a hazai egyetemek és egyesületek vezetőivel. A CBCT (Cone Beam CT) használatával nyert ta­pasztalatok bemutatása, majd kerekasztal formájában történő megvitatása volt a kongresszus előtti tanfolyam tanár 1923-ban írta az első magyar nyelvű fogászati radiológia tankönyvet. Ez önmagában is nagy érdem, és ha azt nézzük, tíz évvel később ki is adták, mint a világon e tárgyban elsőként megjelent tankönyvet, ak­kor még büszkébbek lehetünk munkásságára. Feren­czy tanár úr az általa megtervezett filmtartó szabadal­mával és a hetven évvel ezelőtt megírt tankönyvével vált kiemelkedő alakjává a magyar fogászati radiológi­ának. Még a ma használatos tankönyv fejezetei is az Ő átdolgozásában olvashatók az érdeklődők számára. A következő napokban a különböző szekciókban szisztematikusan megtárgyalták a sugárvédelmi, tech­nológiai, leképezésbeli, szoftverfejlesztéssel kapcso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom