Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-08-01 / 4. szám
138 ------------------------------------ FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 4. sz. 2008. Mi a barázdazárás? Mi a barázdazárás célja és haszna? A barázdazárás biztonságos és fájdalommentes, adhezív technikán alapuló primer prevenciós eljárás a fogszuvasodás megelőzésére, és/vagy terápiás eljárás a kezdődő szuvasodási folyamat megállítására a fogak barázdáinak és gödröcskéinek területén. A barázdazárás célja a fogszuvasodásra fogékony, plakkretencióra alkalmas szűk és mély gödröcskék és barázdák átformálása caries-rezisztens, öntisztuló, széles és sekély barázdákká és gödröcskékké. A barázdazáró anyag plasztikus védő bevonatot képez a fogak veszélyeztetett felszínein, a kedvezőtlen anatómiájú gödröcskék és barázdák területén. A védőréteg megakadályozza az ételmaradék és a baktériumok behatolását a szűk, szabálytalan lefutású barázdák és gödröcskék mélyére. A sima, barázdazárt fogfelszín könynyebben és hatékonyabban tisztítható, így csökken a fogszuvasodás kialakulásának kockázata. Történeti visszatekintés Történeti visszatekintés során megtudhatjuk, hogy a barázdák védelmének gondolata tulajdonképpen közel 100 évre nyúlik vissza. Már az 1920-as években különböző klinikai technikákat vezettek be a szuvasodások redukálására. Hyatt 1924-ben javasolta az ún. profilaktikus tömést (prophylactic restoration) [25], majd Bodecker 1929-ben bevezette a barázdák tisztítását követően folyékony oxyfoszfát cementtel való lezárását. Ez az alternatív caries-preventív módszer (prophylactic odontomy) a barázdák mechanikai eltüntetéséből állt azzal a céllal, hogy a mély retentív barázdákat tisztíthatóvá tegye [8], Miller 1950-ben szintén kísérletet tett a barázdák „megtömésére”, de problematikus volt a lezáró anyag retenciója [35], A régebbi teóriákat figyelmen kívül hagyva az 1950- es évek közepétől indul a barázdazárás jól nyomon követhető és a korszerű kezelési elveket is figyelembe vevő története. A gödrök és barázdák lezárásának kérdését több mint ötven évvel ezelőtt egyrészt az vetette fel, hogy a fluoridok alkalmazása elsősorban a sima felszíni és approximális caries előfordulását csökkenti, a barázda-cariesekét alig [23]. Másrészt az 1950-es években előállítottak olyan új anyagokat, és bevezettek olyan új módszereket, amelyek forradalmi változást hoztak a fogászat történetébe. 1955-ben Buonocore próbált először a metilmetakrilát vegyületeket tartalmazó tömőanyagokat fogszövetekhez rögzíteni savas előkezelés (kondicionálás) segítségével [14], Ezek az anyagok adhezív tulajdonságuknál fogva alkalmasnak mutatkoztak arra, hogy velük a fogak gödreit és barázdáit lezárva, meggátolják a caries keletkezését, illetve progresszióját, azonban a pulpára toxikus hatásúak voltak. Bowen 1965-ben hozta létre a dentinbondok első generációját, a bondozó erő azonban gyengének bizonyult [9]. A fogorvosok nehezen fogadták el az ún. adhezív üregalakítást és a zománckondicionáláson alapuló új technikát. Az adhezív anyagokat gödröcskék és barázdák lezárására az 1960-as években kezdték alkalmazni. Akkoriban még úgy gondolták, hogy a barázdák profilaktikus lezárása akkor javasolt, ha a vizsgáló szonda hegye nem akad meg benne. Az 1960-as években forgalomba hozott kompozíciós és bond anyagokat az elmúlt évtizedekben továbbfejlesztették, ma már nagyszerű anyagok állnak rendelkezésre. Az új anyagokat és technikát alkalmazva lehetővé váltak a preventív szemléletet támogató non-invazív és minimál invazív beavatkozások, így a barázdazárás magas szakmai színvonalon való alkalmazása is. Epidemiológiai jellemzők 1. Caries epidemiológiai trendek A WHO adatai szerint az utóbbi évtizedekben világszerte - de leginkább az iparilag fejlett országokban - csökkent a 12 éves gyermekek caries-prevalenciája. Hazai epidemiológiai adatok szerint a 12 évesek caries-prevalencia értékei is csökkenő trendet mutatnak [50, 56], Különösen az approximális szuvasodások előfordulása csökkent, mely a fluoridok jótékony hatásának tulajdonítható. A sima felszíni szuvasodások redukciója a rágófelszíni moláris cariesek relatív növekedéséhez vezetett gyermekeknél (75%-92%). Marthaler, Mejare és mtsai illetve más kutatók szerint a rágófelszín a leggyakrabban érintett fogfelszín gyerek- és ifjúkorban mind a prevalencia, mind az incidenda vonatkozásában [5, 11,31,33], Habár a 8 rágófelszín csak 6%-át jelenti a potenciálisan veszélyeztetett 128 maradó fogfelszínnek (harmadik nagyőrlő kizárva), Bratthall és mtsai szerint ezek teszik ki az összes szuvas és tömött felszín 60%-át. [10]. Hazánkban az összes caries 75%-a a rágófogakban keletkezik [50], Kanadában a 8 éves gyermekek rágófogainak barázdáiban és gödröcskéiben található az összes caries és tömés 95%-a [12, 49], Az Egyesült Államokban az összes gyermek- és ifjúkori caries 90%-a a rágófelszínen fordul elő. A tejfogazatban kisebb a barázda caries aránya, az összes szuvasodás 40-50%-a [5]. Fogszuvasodás szempontjából a gyermekek kétharmada valamilyen szinten veszélyeztetettnek tekinthető általános és fogászati indokok alapján. A caries eloszlása azonban egyenlőtlen az érintett populációban. Az európai országokban is polarizálódott a caries előfordulása. Magyarországon a 12 éves korcsoportban az összes caries háromnegyed része a populáció egynegyedét érinti. Az amerikai 12 éves gyermekek 20- 25%-ánál fordul elő az összes caries 70-80%-a [13]. Ezek a gyermekek erősen veszélyeztetettnek minősülnek, ők a legfontosabb célcsoport barázdazárás tekintetében.
