Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)
2008-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 3. sz. 2008. 91-99. Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Parodontológiai Klinika, Budapest A bakteriális biofilm és a kémiai plakk-kontroll lehetőségei Irodalmi összefoglaló DR. GERA ISTVÁN A dentális plakk speciális „baktériumtársadalom”. Orális baktériumok nem léteznek egyedülálló, egymástól független baktériumként, hanem mindig kisebb vagy nagyobb közösségben élnek, és ezek a közösségek minél idősebbek, annál jobban szervezettek és ellenállóbbak a környezeti hatásokkal szemben. A baktériumok számára nagyon előnyös a „társas együttlét”, amely lényegesen előnyösebb élettért biztosít a megtapadáshoz és a növekedéshez, illetve olyan mikrokörnyezetet teremtenek, amely elősegíti az obiigát anaerobok szaporodását. Mivel a dentális plakk valódi biofilm, ezért eltávolításában és a bakteriális plakk okozta folyamatok kezelésében elsősorban a biofilm mechanikai szétroncsolása és eltávolítása játssza a fő szerepet. Az antiszeptikumok és antibiotikumok elsősorban a biofilm réteg kialakulásának megelőzésében kaphatnak szerepet. Az érett biofilm elpusztításában lényegesen nagyobb koncentráció és hosszabb idő szükséges, és nagyban függ attól, hogy egy adott szer milyen mértékben képes az érett biofilmen áthatolni. Ennek megfelelően egy antibakteriális szájöblítő folyadék klinikai plakk- és gingivitis-ellenes hatékonysága nem csupán az in vitro mért antibakteriális és az in vivo mért plakk prevenciós hatásától, hanem alapvetően az érett biofilmben tanúsított penetrációs képességétől is függ. Az utóbbi években érett biofilmen végzett vizsgálatok tanúsága szerint mind a bisbiguanid-származékok, mind pedig az illóolajok képesek érett biofilmen áthatolni, de az illóolajok penetrációs képessége összehasonlító vizsgálatok szerint szignifikánsan jobb volt, mint az ón-fluorid vagy a triclosan copolimer. Kulcsszavak: bakteriális biofilm, kémiai plakk-kontroll, biofilm-penetráció Bevezetés A szájüreg szervezetünk egyik legkomplexebb mikrobiológiai ökológiai rendszere. Az ínybarázda soha nem steril. Ép, sekély sulcus is legalább 103, míg gyulladt parodontális tasak legalább 108 mikroorganizmust hordozhat. Annak ellenére, hogy minden körülmények között a fogak felszínét millió és milliárd baktérium övezi, sok esetben az ínyünk és fogaink teljesen épek maradhatnak az egész életen át. A plakk első leírójaként A. van Leeuwenhoekot, tisztelhetjük, aki 1683-ban Londonba írt levelében a következőket írja: „Amikor a fogaim vizsgálom nagyító tükörrel, az elülső fogaim között egy kis fehér anyag látható, amely erősen tapad a fogak felszínéhez. Megvizsgálván ezt az anyagot azt találtam, hogy benne élő állatkák vannak, amelyek mozognak.” [12]. Black (1898) a plakkot zselatinszerű mikrobás anyagnak írta le, amelybe beletartozott az ételmaradék, a fehérvérsejtek és a hámsejtek is [12], A fogazat és a gingiva a szájüregben normális, egészséges körülmények között is fertőzött környezetben helyezkedik el. Löe és mtsai 1965-ben publikált korszakalkotó kísérletes gingivitis munkáját követően [51] a dentális plakk az érdeklődés középpontjába került. A hatvanas-hetve-Érkezett 2008. április 16. Elfogadva: 2008. május 19. nes években úgy tűnt, hogy a dentális plakk lenne az egyedüli oka a cariesnek, a gingivitisnek és a parodontitisnek egyaránt. A dentális plakkot vastag bakteriális lepedéknek tartották, amely minél vastagabb és tömegesebb, annál súlyosabb gyulladást képes kiváltani a fogágyban [78], Ekkor még úgy tűnt, hogy etológiái szempontból nincs individuális különbség dentális plakk és dentális plakk között, és az ép és beteg fogak körüli dentális plakk is csupán mennyiségében és nem minőségi összetételében különbözik egymástól. A nyolcvanas évekre azonban a nem specifikus plakk elmélet nem tudott magyarázatot adni nagyszámú klinikai megfigyelésre és kísérletes vizsgálati eredményre sem. Ennek tükrében nehéz volt megmagyarázni, hogy miért nem fejlődik ki minden, elhanyagolt szájhigiénéjű egyén gingivitiséből tapadásveszteséggel járó parodontitis, vagy miért pusztul az egyik fog mentén gyorsabban a rögzítő apparátus, mint ugyanabban a szájban egy másik fog vagy fogfelszín mentén [22, 72]. Ezért a figyelem a bakteriális plakk összetétele, különböző, a tapadásveszteséggel összefüggésbe hozható patogén baktériumok meghatározása felé fordult. Longitudinális vizsgálatok tanúsága szerint a rögzítő apparátus pusztulása szoros összefüggést
