Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)

2005-12-01 / 6. szám

260 FOGORVOSI SZEMLE Beszámoló a DentEd 2005. évi Athéni Kongresszusáról A DentEd III Tematikus Hálózat Projekt, amelyre 2004 novem­berében az Európai Unió Tanácsa három évre 650 400 EUR támogatást adott, abból a célból, hogy a konzorcium egységes rendszert dolgozzon ki az európai fogorvosképző egyetemek a curriculumára, valamint a mindenki által elfogadott Európai Kredit Transzfer (ECT) rendszer kialakítására. Az egységes curriculum célja az, hogy az Európai Unió államainak egyete­mei által kiadott diplomát kölcsönösen minden tagállam elfo­gadja. Az ECT rendszernek az lenne az előnye, hogy a hall­gatók más államokban szerzett kreditjeit otthon elfogadják, és viszont. Az ECT nagyban elősegítené a hallgatók mobi­litását az Európai Unió országai között, az egyetemi képzés évei alatt. A DentEd III első összejövetelét 2005. szeptember 7-én tar­tották Athénban (Görögország), amelyen több mint 30 ország (Unión kívüli is) képviselője vett részt, köztük dr. Rakonczay Zoltán, a Szegedi Tudományegyetemről, dr. Fehér Erzsébet és dr. Nagy Gábor a budapesti Semmelweis Egyetemről. A részt­vevők megállapodtak abban, hogy a következő találkozót 2006 szeptemberében Krakkóban (Lengyelország) rendezik meg, és a záró megbeszélés 2007-ben Dublinban (Írország) lesz. A dublini Trinity College Fogorvosképző Iskolája vállalta a tel­jes hároméves projekt koordinálását. A DentEd III közösen az Association for Dental Education in Europe-pal (ADEE) egy 13 oldalas munka összefogalót/vita­­anyagot küldött el a kongresszus előtt a résztvevőknek. A rész­vevők 6 munkacsoportot alkottak egy levezető elnökkel és egy titkárral, akinek feladata volt a viták, a megbeszélések és a javaslatok lejegyzése, valamint a végső jelentés összeállítá­sa. Minden munkacsoport 15-20 főből állt, és az ezekbe való jelentkezés mindenkinek a saját érdeklődési köre alapján tör­tént. A munkacsoportok témái a következők voltak: 1. Curriculum struktúra SWOT analízise 2. Curriculum tartalmának SWOT analízise 3. Európai Kredit Transzfer SWOT analízise 4. Nyílt diszkusszió a tanulás módszereiről 5. Nyílt diszkusszió a kiértékelésről 6. Nyílt diszkusszió a minőség biztosításáról (A SWOT a kiadott vitaanyag tartalmának és a benne leírtak erősségének, gyengeségének, külső és belső korlátainak ana­lízisét jelentette.) Fontosabb megállapítások A Bolognai Egyezmény ugyan preferálja a „3-5-8” modellt (Bachelor-Master-Doctor), de ez a fogorvosképzésre nem érvényesíthető. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy fogorvosi diploma megszerzéséhez 5 év nappali egye­temi képzés és 300 kreditpont szükséges, és 3 év után még dental higiénikus diploma sem adható ki. Betegeket önállóan csak fogorvosi diplomát megszerző orvos láthat el. Szüksé­ges a fogorvosképzés curriculumában a biológiai és alaptu­dományok vertikális és horizontális integrációja. Ugyancsak kötelező az újjáélesztési tréning és az infekció-kontroli meg­ismertetése, a beteggel való kommunikáció oktatása, vala­mint a csoport- (team-) munka elsajátítása és fontosságának kiemelése a tanulmányok során. A klinikai képzésnek része ■ 98. évf. 6. sz. 2005. kell, hogy legyen az integrált betegellátás tanítása. Az okta­tóknak fel kell hívni a hallgatók figyelmét arra, hogy az inter­neten felhalmozott óriási ismeretanyag olyan, szinte kimerít­hetetlen forrás, amelyet igénybe lehet venni, és használata a vizsgákra való felkészülést nagymértékben segítheti. Fontos része kell, hogy legyen az oktatásnak az etikai kép­zés, a preventív szemléletre történő nevelés és a közegész­ségügyi felvilágosítás fontosságának a hangsúlyozása. A fo­gorvosképző iskoláknak rendszeresen kell tartaniuk poszt­graduális továbbképzési programokat és tanfolyamokat (folyamatos tanulás a képzés befejezése után is, „life-long learning”). Prof. Dr. Rakonczay Zoltán Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Orális Biológiai Tanszék Beszámoló az MFE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaság XVIII. Symposion, II. Tóth Pál Vándorgyűléséről Debrecen, 2005. október 6-8. A hagyományosan kétévente megrendezésre kerülő sympo­sion mint vándorgyűlés - nevéhez méltóan - először vándo­rolt messzebbre a budai hegyeknél. 2005. október 6. és 8. között a vidéki egyetemek közül elsőként Debrecen fogad­ta az egész országból a gyermekfogászat és fogszabályo­zás iránt érdeklődő résztvevőket. A szakmai találkozónak a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Fogorvostudományi Kara adott helyet, és biztosított méltó I körülményeket. Mint tudjuk, hazánkban a gyermekek fogazati állapota, bár javuló tendenciát mutat, még mindig elszomorító helyzetben van. Ennek javítása csak a gyermekekkel foglalkozó szakem­berek összefogásával valósítható meg, melynek lehetősége az állam támogatásával teremthető meg. Ezért választottuk a tudományos ülés mottójául: egy nemzet kulturáltsága, fejlett­sége, értéke abban is megmutatkozik, hogy mennyire tartja gyermekei, a jövő társadalmának egészségét fontosnak. Az ünnepélyes megnyitón Debrecen Város Önkormányzata részéről dr. Rácz Julianna, a Népegészségügyi Osztály veze­tője, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum részéről dr. Gergely Pál tudományos centrumelnök-helyettes, a Fogor­vostudományi Kar részéről dr. Márton Ildikó dékán, a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaság részéről dr. Czukor József elnök köszöntötte a vendégeket. A kétnapos tudományos program fő témái a foghiányok, a fejlődési rendellenességekkel és a hasadékkal születettek komplex terápiája és a gyermekkorban elszenvedett traumák megoldásának kérdései köré csoportosultak. Az egyéb témák közül kiemelendő az allergia, a gyermekkori fogfehérítés, a fluorkezelések korszerű felfogásának ismertetése. Összesen huszonhét gyermekfogászati és fogszabályozási témájú elő­adás hangzott el. A 217 regisztrált résztvevő a legjobb előadónak járó Tóth Pál-emlékérmet az idén dr. Götz Gergelynek (Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika) ítél­te „A szabad légutak jelentősége és mérése az orthodontiá­­ban” című előadásáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom