Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-04-01 / 2. szám
49 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 2. sz. 2005. A következő említést érdemlő mű megjelenésére 7 évet kellett várnia a magyar fogorvosoknak. 1871-ben jelent meg az egyetemi magántanár Barna Ignác,,Fogászat” című könyve [7], A mű bevezetőjében leírja a fogak feladatát a rágásban, a hangképzésben, az arc harmóniájának megtartásában, és hangsúlyozza a fog- és szájhigiéne jelentőségét. Mintegy 25 oldal terjedelemben foglalkozik a fogászat történetével az ókortól saját koráig. Közel azonos oldalszámban értekezik „A fogak és a velők rokon részek eredetéről és fejlődéséről (Odontogenesis)”. Rövid fejezet foglalkozik „A fogak öröklési jelleméről”, amit „A rágásról és emésztésről” szóló rész követ. Több fejezetre osztva tárgyalja a fogzást a gyermekkorban, a fogváltás időszakában, a serdűlő- és ifjúkorban. Egyidejűleg ír a rendellenes fogzásról, és a fog- | zás különböző időszakaira táplálkozási tanácsokat ad. „A maradandó fogak életrendi ügyeletéről” című fejezetben részletes leírását adja a fog- és a nyálkahártya elváltozások okainak. Külön fejezetben foglalkozik a fogkő káros hatásával. „A fogak kosmetikájáról” szóló rész tanulságos lehet a ma divatos „whiteninget” űző kollégák számára, miszerint: „bárminő legyen természeti alapszínök (mármint a fogaké), csak tiszták legyenek és körzetükkel együtt egészségesek, okvetlenül szépek is leendek. Hogy szebbek legyenek, zománcukhoz mitsem adhatunk, megfosztani pedig egyetlen parányuktól sem szabad, mert azt egészségük kára nélkül el nem viselhetik.” Műve utolsó fejezetében „A fogak tisztogatásáról” olvashatunk hasznos összefoglalót. Barna művét Salamon az első magyar nyelvű tankönyvünknek nevezte [23]. Ez a megállapítás azonban csak első felében igaz. A kor tankönyveivel kapcsolatosan megfogalmazható elvárás volt a fogászati ismeretek teljességének bemutatása, ami Barna művében nem valósult meg. Igaz, fogorvostörténész-kutatók szerint a Fogászat egy megírandó, több kötetből álló teljes fogászati műnek csak első kötete lett volna (a második kötet a fogak kór- és gyógytanáról, míg a harmadik a véres műtétekről szólt volna), de ezek sajnos, a szerző életútjának gyökeres megváltozása miatt, sosem íródtak meg [16]. Nem mehetünk el azon tény mellett, hogy a fogászat első magyarországi egyetemi tanára, Nedelkó Demeter közel negyvenéves egyetemi ténykedése alatt egyetlen említésre méltó művet sem publikált, és tankönyvet sosem írt. Ezek alapján állapította meg róla Salamon [24], hogy a tudomány szempontjából személye semmit sem jelent a magyar fogászatban. A tudományosnak nevezhető művek mellett továbbra is megjelentek, általában magánkiadásban, s az önrek- j lámozástól sem teljesen mentes ún. népszerű művek. Ezek közé sorolható a híres fogorvos-dinasztia egyik tagjának bikafalvi Máthé Domokosnak 1875-ben megjelent A népszerű fogorvos. Utasítás a fogak és a száj ápolásáról című kiadványa [8], mely egyértelműen a nagyközönség számára íródott. Hasonló, a művelt osztályok tájékoztatására írt mű Árkövy József 1881 -ben kiadott könyvecskéje: A fogak gondozása gyermekek és felnőtteknél [5]. Az egyetemi fogszakorvosképzés megteremtője kisszámú szakirodalmi tevékenységének talán egyetlen említésre méltó magyar nyelvű kiadványáról van szó. Előszavában a hazai állapotok pontos leírását adja, midőn így ír: „Hazánkban a fogak gondozása, a többi európai művelt államokhoz képest meglehetősen mostoha sorson él még és az előítéletek, balhiedelmek, sőt a babona is nincsenek még eddig kizárva nemcsak a köznépnél, de a művelt osztályoknál sem egészen.” A köznapi nyelven íródott, néhol azonban tudományos igényű mű a „Bevezetésben és „A fogakról általában” című ismertetőn kívül három részből áll, melyből a második három fejezetre tagolódik. Az első rész „A gyermekek fogairól” szóló, melyben a fogak fejlődéséről, a fogzásról, a rendellenes fogzásról, a gyermekkori fogazat gondozásáról és a fogváltásról olvashatunk. A második „A felnőttek fogairól” címet viseli. Ennek 1. fejezete: „A fogak helyzeti, alaki, fejlődési bajai”. A 2. fejezet „A fogak és a hozzájok tartozó részek betegségei”-t tárgyalja. Ezen belül a fogszút, a fájdalmas fogbetegségeket és a fogtömést említi. A 3. fejezet „Az íny betegségei”-t tárja az olvasó elé. Szó esik „A száj gondozásának eszközei és módjai”-ról. Utolsóként a harmadik részben „A fogvesztés és fogatlanság okai és hátrányai”-it, valamint „A műleges fogpótlás, vagyis a műfogak”-kat tárgyalja. Árkövy műve a nagyközönség számára is érthető stílusban a tudomány akkori ismeretanyagát foglalta öszsze. Mai tudásunk szerint számos tévedést és félreértést tartalmazott (pl. a caries kialakulását és terjedését illetően), de terápiás megoldások ismertetése kapcsán (fogtömések, fogpótlások) a legmodernebb eljárásokról írt, ami a szakmai közönség számára is használhatóvá tette művét. A szöveges részt igen szép kőnyomatok teszik érthetőbbé. 1885-ben jelent meg Stuttgartban, német nyelven az Árkövy főművének számító Diagnostik der Zahnkrankheiten [6]. A könyv előzménye az Orvosi Hetilapban 1884- ben folytatásban megjelent „A fogbél- és gyökérhártyabántalmak diagnosztikája” című cikksorozat volt. A könyvben leírtak azon többéves kísérletsorozat eredményének tekinthetők, melyekben a páciensek objektív és szubjektív panaszainak gondos feltérképezését követően a pulpa és a gyökérhártya makroszkópos és mikroszkópos vizsgálatai következtek. A tünetek és a vizsgálati eredmények alapján a szerző számos kórformát állított fel, s azoknak pathológiai elnevezést adott. Az egyes kórformákat további alcsoportokra osztotta, melyekhez részletes tüneti leírásokat csatol, ezek azonban többször ismétlődnek, és az egyes alcsoportok nem különíthetők el minden esetben egymástól. A mű a kor leíró anatómiai iskolájának képviselői, Árkövy tanítványai és követői körében elismerést váltott ki (Schmid, Hollaender, Brand, Cunningham). Salamon, már Árkövy munkatársaként, a betegségek felosztásának újszerűségét, a szigorú, logikus orvosi gondolkodást emelte ki [23]. A meglehetősen nehézkes nyelvezetű művet a gyakorló fogorvosok (Scheff, Witzei, Busch) elutasítóan fogadták. A bonyo
