Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-10-01 / 5. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 5. sz. 2005. 216-217. KÖNYVISMERTETÉS Szerkesztette: Gera István Parodontológia Semmelweis Kiadó, Budapest, 2005 A külső megjelenésében is impozáns könyv a Tárgymutatóval együtt 506 oldalon tekinti át a fogágy megbetegedését a szakterület történetétől a legmodernebb terápiás beavatkozásig. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért több mint 2000 színes kép és ábra segíti az olvasót a témában való eligazodásban. Ezek értékét növeli, hogy a szerzők szinte kizárólag saját eseteiket használták fel az illusztrációk során. A könyv inkább kézikönyvnek tekinthető, hiszen az egyetemi törzsanyagot jóval meghaladó részletességgel tárgyalja az egyes részeket. Ennek jelentősége a gyakorló fogorvosok számára lesz igazán mérhető, akik a mindennapi betegellátás során is többször fellapozhatják a könyvet. A könyv két nagy részre tagozódik. Az első rész nyolc fejezete a parodontológia elméleti alapjaival, kóroktanával foglalkozik. Az első fejezet a fogágy morfológiáját tekinti át a makroszkópos anatómiai felépítéstől a mikroszkópos struktúráig. Ez a rész ismerteti a fogágy működését. A második fejezet afogágybetegség epidemiológiáját rendszerezi, melyben az olvasó megismerkedhet a nemzetközileg elfogadott vizsgálómódszerekkel, és a parodontológia mérések során felvehető indexekkel. Foglalkozik a fogágybetegség rizikótényezőivel. Táblázatokkal és grafikonokkal hasonlítja össze a szerző a különféle rizikótényezők előfordulási gyakoriságát Magyarországon és más európai országban. A harmadik fejezet a tapadásveszteséggel járó destruktív parodontitis egyik legfontosabb etiológiai tényezőjét, a dentalis plakkot elemzi. A fejezet értékeli a plakk érési folyamatát és a fogkő klinikai jelentőségét. A fogágybetegség mikrobiológiáját a negyedik fejezet tekinti át. Sorra vehetjük mindazon parodonto-patogén mikroorganizmusokat, melyek szerepet játszanak a fogágybetegség kialakulásában, és olvashatunk a kórokozók patogenitási mechanizmusáról. Az ötödik fejezetben átfogó immunológiai képet kapunk, megtudjuk, hogy mi játszódik le a szervezetben plakk-ellenes védekezésekor. Hisztológiailag értékeli, hogy melyik fázisban milyen sejtek vannak jelen a védekezésben, és elemzi a parodontalis szövetpusztulásért felelős mechanizmusokat. A hatodik fejezet a rizikótényezők szerepét értékeli a fogágybetegség patomechanizmusában. A genetikai rizikótényezők témakör tekinti át, hogy milyen örökletes betegségek társulhatnak parodontitisszel. A parodontalis betegségek osztályozását a hetedik fejezetben ismerteti. A régebbi csoportosítások után a napjainkban legelfogadottabb Amerikai Parodontológus Társaság beosztásával találkozunk, amely alapján áttekintést kapunk az egyes osztályokba tartozó kórképekről. A nyolcadik fejezet a parodontalis medicinát járja körbe. Bizonyítékok alapján taglalja, hogy a parodontalis tasak mint góc a szervezet különböző részein milyen megbetegedések létrejöttéért lehet felelős. A könyv második része a fogágybetegség klinikumát, a betegség kezelésének elveit és technikáját tárgyalja szigorúan az „evidence based dentistry” alapján. A kilencedik fejezetben a fogágybetegség diagnosztikájával ismerkedhet meg az olvasó. Itt a hagyományosnak mondható parodontológiai klinikai vizsgáló- és diagnosztikai eljárásokon túl a legmodernebb immunológiai tesztek, és enzimatikus reakciók alkalmazásába is betekintést nyerünk. A tizedik fejezet átfogóan elemzi a teljes körű parodontalis kezelés elvi szempontjait, és a parodontalis gyógyulás folyamatát. A gyakorló fogorvosok figyelmét talán a tizenegyedik fejezet fogja leginkább lekötni, hiszen itt olvashatunk az oki parodontalis terápiáról, amivel a hétköznapi gyakorlat során mindannyian találkozhatunk. Útmutatót kapunk a rendelőnket akut parodontalis panasszal felkereső betegek differenciál diagnosztikájához, ezen kórképek felismeréséhez és az alkalmazandó terápiához. Megismerkedhetünk a depurálás eszközeivel, lépéseivel, és a szerzők többször felhívják a figyelmet az instruálás és motiválás fontosságára. A tizenkettedik fejezetben kezdődik a parodontalis sebészet tárgyalása, ami több fejezeten keresztül tekinti át ezt a terápiás lehetőséget. Ebben a fejezetben a parodontalis sebészet célkitűzéseit és a tasak sebészi kezelését tanulmányozhatjuk. Szerzők ebben a fejezetben mutatják be, mely eszközöket, és műszereket használhatjuk a parodontalis sebészet során. Külön alfejezet tárgyalja a különböző metszéstípusokat és a lebenyes tasakműtéteket. A parodontalis regeneráció és reparáció kérdésével foglalkozik a tizenharmadik fejezet. Itt megtudhatjuk, hogy a kötőszövetes regeneráció legnagyobb akadálya az apicalis irányba burjánzó junctionalis hám, amely megakadályozza, hogy aparodontits következtében szabaddá vált gyökérfelszínt a még vitális gyökérhártya felől mesenchymalis sejtek népesítsék be. A tizennegyedik fejezetben a napjainkban egyre inkább elterjedő irányított regenerációs technikákkal ismerkedünk meg. Megtudjuk, mikor érdemes ezt a módszert alkalmaznunk, milyen membrán-típusokat használhatunk, és melyek a műtét lépései. A tizenötödik fejezet a mucogingivalis sebészet témakörét tekinti át, foglalkozik a vörös esztétikum okán az esztétikai fogászat és a parodontológia kapcsolatával. A tizenhatodik fejezet egy gyakori probléma megoldásához ad útmutatást. A furcatióra terjedő parodontalis laesiók kezelésekor alkalmazandó terápiás alapelveket ismerhetjük meg. Gyakorló fogorvos számára nagyon tanulságos a tizennyolcadik fejezet, mely a parodontalis protetika témakörét érinti. Felhívja a figyelmet a preparáció megválasztásának fontosságára és a supragingivalis széli zárás jelentőségére. Egy nagyon tanulságos grafikon tart tükröt elénk, melyben láthatjuk, hogy míg az USA-ban, és Svédországban a jó minősítésű protetikai munkák aránya 50-70%-os, addig Magyarországon ez az arány mindössze 2%! Külön alfejezet hívja fel a figyelmet a fogpótlást viselők szájhigiénés nevelésének lépéseire. Az ortodonciai kezelések parodontologiai vonatkozásait tekinti át a tizennyolcadik fejezet. Részletesen leírja a fogszabályozó kezelések biomechanikai sajátosságait, és a paro-