Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)

2004-08-01 / 4. szám

171 FOGORVOSI SZEMLE ■ 97. évf. 4 sz. 2004. Klaus-Dieter Hellwege: Die Praxis der zahnmedizinischen Prophylaxe (A fogászati profilaxis gyakorlata) 293 oldal, 353 ábra Thieme Verlag, Stuttgart, 2003.119 EUR Ez a külső megjelenésében is impozáns könyv az 1983-ban megjelent első kiadás immár hatodik, átdolgozott, felújított kiadása. 253 nagyon igényes színes és fekete-fehér ábra, továbbá 59 táblázat segíti a 293 oldal terjedelmű, logikusan szerkesztett mű megértését. A könyv 21 fejezetre tagolódik az irodalomjegyzék, illetve egyes ábrák és táblázatok erede­tének felsorolásával zárul. Az első fejezetek a szájüreggel, annak igen részletezően és nagyon szépen dokumentált mikrobiológiai vonatkozásaival, az ínyszél felépítésével - szép és érthetően illusztrált ábrák­kal, a lepedék, a bakteriális plakk okozta két fogászati „nép­betegségünkkel”, a fogszuvasodással és a fog tartószerkeze­tének gyulladásos elváltozásaival foglalkoznak. Külön fejezet taglalja a plakknak mint „biofilmnek” a szere­pét, a cuticula dentis keletkezését, az iniciális mikroorganizmu­sok megtelepedésétől kezdődően a plakk-fejlődés különböző stádiumait, egészen az „érett” lepedék kialakulásáig. Ebben a fejezetben ismerteti a professzionális fogtisztítást, a fertő­zött gyökérfelszínek kezelését is. A következő hatalmas, mint­egy 50 oldal terjedelmű egység a foglepedék „diagnosztikájá­val” foglalkozik, amely magában foglalja a plakk-festők alkal­mazásának leírását, jelentőségét, valamint nagyon gazdagon illusztrált képanyaggal a különböző szájhigiénés és parodon­­tális indexeket. Ugyancsak ebben a fejezetben taglalja mind a parodontológiai, mind a cariológiai-rizikó-páciensek kiszű­réséhez a diagnosztikai lehetőségeket. A következő külön fejezet a szájhigiénével foglalkozik, kiemelve, hogy mind a konzerváló, mind a protetikai munká­inknak olyan kivitelezésűeknek kell lenniük, amelyek minima­lizálják az iatrogen ártalmakat. Ezt követően ismerteti a külön­böző fogkefe-típusokat, fogmosási technikákat, a kisgyerme­kek fogápolását. A téma fontosságát hangsúlyozandó külön fejezetet kap a könyvben az interdentális területek tisztításá­nak problematikája, annak lehetséges módjai. A következő fejezetekben a csíraszám csökkentésére alkal­mazható oldatokat, zseléket és lakkokat, illetve külön egység­ben a fluorid-prevenció aktuális vonatkozásait ismerteti. Külön­­külön fejezetekben kerülnek taglalásra a barázdazárás, illetve a cukor és azok a fogászati kórképek, amelyeknél a cukorfo­gyasztás jelentős etiológiai tényező lehet. Itt foglalkozik az ételek-édességek cariogenitásával és a helyes táplálkozás fogorvosi vonatkozásaival. Idetartoznak még a cukorpótlók. Külön fejezet írja le a napjainkban egyre gyakoribb abrazív és erozív károsodásokat. Hosszan taglalja a páciensek motiválását, annak korcso­port-függő vonatkozásait, az egyéni/individuális profilaxist és a csoportos megelőzési programokat. A nagyon logikusan szerkesztett, világosan megfogalma­zott, érthető könyv nagy segítség mind afogorvostan-hallga­­tók tanulmányaihoz, mind a gyakorló fogorvosok preventív­szemlélet vezette gyakorlati munkájához. Dr. Nyárasdy Ida

Next

/
Oldalképek
Tartalom