Fogorvosi szemle, 2003 (96. évfolyam, 1-6. szám)
2003-08-01 / 4. szám
145 FOGORVOSI SZEMLE ■ 96. évf. 4. sz. 2003. mentalis gingivitis vizsgálatsorozat és ennek eredményei [21]. Ezek a vizsgálatok bizonyították először, hogy a plakk-akkumuláció ínygyulladáshoz vezet, és a plakkban speciális mennyiségi és minőségi változások zajlanak le a gyulladás manifesztációja előtt. A következő jelentős szemléletbeli változást azok a vizsgálatok hozták, amelyek rámutattak arra, hogy az akkor még parodontosisnak nevezett klinikai állapotok igen specifikus patogén törzsekkel asszociálódnak, és ilyen betegségben szenvedők PMN leukocytái csökkent értéktű funkciót látnak el [26, 27], így lényegében a 1977-78-as évekre tehető az ún. „host-parasite interactios"paradigma kezdete. Ezek alapján javasolta Page és Schroeder 1982- ben a nómenklatúra-módosítást [26], és fogadta el ezt 1986-ban az Amerikai Parodontologus Társaság (AAP) [30]. Ennek értelmében megkülönböztettek: 1. gingivitis, 2. felnőttkori parodontitis, 3. fiatalkori parodontitis, 4. szisztémás betegségekkel társuló parodontitis, 5. necrotizáló ulcerativparodontitis és 6. terápia refraktér parodontitis. Bár ez a klasszifikáció lényegében az infectios/gyulladásos elveket tükrözte, de jelentős mértékben függött egyéb változóktól is, mint pl. életkor [6] és a progresszió sebessége. Nagyon sok esetben átfedések fordultak elő, mert pl. a szisztémás betegségekhez társuló parodontitis nagyon gyakran juvenilis korcsoportba, vagy a terápia refrakter kategóriába esett [3j. Ezt némiképpen módosította az 1989-es World Workshop in Clinical Periodontics [2] által megfogalmazott hivatalos klasszifikáció [30, 31]. Parodontitis I. Felnőttkori parodontitis II. Korai (early onset) parodontitis a. Praepubertalis parodontitis 1. generalizált 2. lokalizált b. Juvenilis parodontitis 1. generalizált 3. lokalizált c. Rapidan progrediáló parodontitis III. Szisztémás betegségekkel társuló parodontitis IV. Necrotizáló ulcerativ parodontitis V. Terápia retracter parodontitis Már a bevezetésekor sokan kritizálták azt, hogy miért kapott helyet a „terápia refarkter” kategória a klasszifikációs sorban [31]. Ez ugyanis arra utal, hogy a kezelés eredménytelen, és nem arra, hogy milyen tényezők okozzák a kórt. Ez a diagnózis elsősorban olyan esetismertetéseken alapult, amelyek arról számoltak be, hogy konvencionális kezelésre nem, vagy csak nagyon roszszul reagáltak esetek. Ilyenkor a parodontális tasakban mindig nagy mennyiségben fordultak elő különböző parodontopatogén kórokozók (Prevotella intermedia, Porphyromonas gingivalis, Streptococcus intermedius stb.). Azonban a kezelésre rosszul reagáló klinikai esetek nem képeznek homogén csoportot, ebben ugyanúgy előfordulhat krónikus parodontitis, fiatal- vagy felnőttkori gyorsan progrediáló parodontitis is. Később megkérdőjelezték a prepubertáskori parodontitis diagnózist is, mivel egyre több adat szólt a mellett, hogy ilyen fiatal korban előforduló súlyos parodontitises esetek hátterében leggyakrabban vagy hypophosphatasia [29], leukocyta adhéziós zavar [22], vagy egyéb immun- és rezistenciahiányos állapot húzódott meg [17], Ilyen értelemben nyugodtan besorolhatók a szisztémás kórképekkel társuló kategóriába. Továbbiakban a „rapidan progrediáló parodontitis” diagnózis sem állta meg a helyét, tekintettel arra, hogy sokszor nem lehetett felmérni a progresszió sebességét, valamint fiatal korban a generalizált juvenilis parodontitis hasonló módon gyorsan progrediál. Valójában, bármelyik klinikai forma képes lassan vagy éppen nagyon rapid módon progrediálni [18]. Ezt genetikai, mikrobiológiai és nem utolsósorban szerzett immunológiai faktorok határozzák meg. Követéses vizsgálatok igazolták, hogy a krónikus, felnőttkori parodontitisnek minősített esetek is képesek hirtelen, rapid progresszióra [18]. Végül nem állta meg a helyét az életkor, vagy a betegség kezdete alapján történő klasszifikálás sem. A juvenilis (prepubertális, juvenilis, postjuvenilis vagy rapidan progrediáló parodontitis) és felnőttkori parodontitis közötti határt önkényesen a 35. életévnél húzták meg. Azonban ezt nagyban befolyásolta az a tény, hogy mikor került a beteg először specialistához, és mikor állították fel a diagnózist. Tény, hogy az életkor fontos tényező. Nem ugyanúgy kell értékelni egy nagyon súlyos tapadásveszteséget mutató 15 éves vagy egy 60 éves pácienst. Ha azonban ezt csak az életkor alapján tesszük meg, hibát követünk el. Hogyan értékeljünk egy olyan, nagyon fiatal korban kezdődő esetet, amely áthúzódik idősebb korba? így elvileg egy „prepubertáskori parodontitis’,’amennyiben az illető nem veszíti el összes fogát, átnőhet a „juvenilis parodontitis” korba, majd tovább a „Rapidan progrediáló parodontitis” korosztályát is elérheti. Ilyenformán ma egyre inkább valószínűsíthető, hogy a három betegség lényegében ugyanannak a szervezeti hajlamosító tényezők és helyi körülmények hatására kifejődő betegségnek különböző életkorban történő manifesztálódása [5,17,19], Az utóbbi években végzett epidemiológiai és követéses vizsgálatok rámutattak arra, hogy serdülőkorban is kifejlődik olyan típusú parodontitis, amely teljesen megfelel a felnőttkori parodontitis klinikai jegyeinek [28]. Ugyanakkor a „rapidan progrediáló” megjelölést is sokan kritizálták, azon az alapon, hogy progresszió sebessége legtöbbször a természetes rezisztencia vagy szerzett immunitás egyik vagy másik tényezőjének vagy tényezőinek tulajdonítható. A további hiányossága volt az 1989-es klasszifikációnak, hogy a gingivitist egyáltalán nem vette figyelembe [5], A fogágybetegség legújabb klasszifikációja A legutóbbi beosztás alapját az Amerikai Parodontologus Társaság (AAP) 1999-es International Workshop for
