Fogorvosi szemle, 2002 (95. évfolyam, 1-6. szám)

2002-06-01 / 3. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 95. évf. 3. sz. 2002.

129

HALÁLOZÁS

Bakody Rezső emlékére

Már régóta nem volt közöttünk, és most végleg elment. 1940-ben született Budapesten. A fogorvoslás iránti érdeklődését családi hagyományként hozta magával, édesanyja vizsgázott fogászként dolgozott.

Alap- és középfokú tanulmányait a Balaton parti városban végezte, majd a jeles érettségit és a sikeres felvételit követően 1958-ban lett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karának hallgatója. 1963- ban szerzett fogorvosi diplomát, s 1965-ben szakvizsgázott. Első, s egyben utolsó munkahelye a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika volt. Előbb ugyan a fogszabályozási részlegen kezdett, de rövid idő után a gyermekfogászati osztályon találta meg az egyéniségének legmegfelelőbb helyet. Második szakvizsgáját is gyermekfogászatból szerezte 1979-ben. Mind a gyógyító munkában, mind az oktatásban nagy lelkesedéssel vett részt. Kis pácienseivel könnyen megtalálta a megfelelő hangot, félelmüket gyorsan eloszlatta. Gyógyító munkája elismeréseként 1980-ban az egyik legnehezebb terület, az ambulancia

vezetésével bízták meg. Gyakorlatait oldott légkör jellemezte, hallgatóit a szakmai ismereteken túl a gyerekek szeretetére, a velük való türelmes bánásmódra nevelte.

1982-ben hosszú készülődés és többszöri nekirugaszkodás után megvédte „A fogak numerikus congenitalis abnormalitásának epidemiológiai-genetikai vizsgálata” című szakdolgozatát és elnyerte az orvostudományok kandidátusa címet. Még ebben az évben adjunktusi kinevezéssel jutalmazták erőfeszítéseit. Tudományos tevékenysége ezenkívül a fluor profilaxist és a tej-molárisok kezelését érintette.

Társasági, bohém ember volt. Szerette a közösséget, szerette az életet. Kiváló kapcsolatteremtő képessége eredményeként mindenhol szert tett barátokra, akikkel szívesen töltötte együtt az idejét. Szerette a sportot, s azok közül is a focit. Nemcsak szemlélője, művelője is volt a labdarúgásnak, s erről az akkor még létező oktató-hallgató viadalokon tett tanúbizonyságot. Bármikor hívtuk, mindig készen állt egy kis közösségi programra.

Aztán egyszer csak elmaradt. Nem a lelkesedés hiányzott, nem az akarat. Súlyos kór támadta meg, mely lassan felőrölte egészségét. Hosszú, keserves évek következtek. Élete legnehezebb éveire mozgásképtelenné, magányossá vált. Családi élete is felborult. A megpróbáltatásokat már nehezen viselte, s tavasszal csendben eltávozott. Emlékünkben azonban mindig a vidám lelkes barát marad. Ég veled!