Fogorvosi szemle, 2002 (95. évfolyam, 1-6. szám)
2002-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 95. évf. 3. sz. 2002. 105-111. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum, Fogászati és Szájsebészeti Klinika, ‘Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar, Műszaki és Informatikai Tanszék Fogászati implantátumok osszeointegrációjának kvantitatív minősítésére szolgáló kinyomási próba modellvizsgálata DR. PERÉNYI JÁNOS, BENE LÁSZLÓ*, DR. RADNAI MÁRTA ÉS DR. FAZEKAS ANDRÁS Az implantátum-csont kapcsolat terhelhetőségének kvantitatív értékelésére gyakran használt módszer a push-out teszt. Kísérleteik során a szerzők azt vizsgálták, hogy az implantátumok geometriai sajátosságai mennyiben befolyásolják a módszerrel nyerhető mérési eredményeket. Az osszeointegráció fokát meghatározó mechanikai, biológiai és kémiai tényezők közül a geometriai sajátosságok hatásaira fókuszáltak. Implantátumokat modellező henger alakú fém próbatesteket ágyaztak a recipiens szöveteket modellező önkötő akrilátba és push-out eljárással mérték a kiszakításhoz szükséges feszültségértéket. Három eltérő hosszúságú (7, 9 és 13 mm) próbatest-csoportot vizsgálva a hossz és az átlagos feszültségértékek között nem találtak korrelációt. Azonos hosszúságú, de eltérő átmérőjű próbatesteket vizsgálva a kisebb átmérők esetén magasabb feszültségértékeket kaptak, amit feltehetőleg a próbatest külső palástfelszíne és az alátámasztó felület nyílása közötti nagyobb távolság, és az ebből adódó „meghúzódás” jelenség magyarázza. Ezt a feltételezést erősítette meg az eltérő nyílásátmérővel végzett mérések eredménye is. A hengeres, illetve kúpos forma szerepét vizsgálva a hengeres, illetve 9°-ban összetérő falú kúpos próbatestek esetén mért átlagos kiszakítási feszültségérték között statisztikailag szignifikáns eltérést nem tapasztaltak. A próbatest hossztengelyére merőleges homlokfelülethez képest kevésbé ferde felszínen fellépő átlagos kiszakítási feszültségérték nagyobb volt, mint a meredekebb felszínen érvényesülő átlagérték. A csavarmenetekkel ellátott próbatestek esetén átlagosan több mint kétszer nagyobb kiszakítási feszültségértékeket mértek, mint a csavarmenet nélküli, egyébként azonos paraméterekkel bíró próbatestek esetén. A menetemelkedés tekintetében a kiszakítási feszültségértékek a menetemelkedés fokozódásával emelkedtek. Összegezve: az implantátumok átmérője, homlokfelületének a hossztengellyel bezárt szöge, illetve csavarmenetekkel való ellátottsága olyan jelemzők, amelyek hatását feltétlenül figyelembe kell venni eltérő implantátumok osszeointegrációs mechanikai rögzítettségének push-out vizsgálattal történő összehasonlítása során. Az implantátumok hossza, illetve hengeres vagy kúpos voltának (legalábbis a szerezők által használt 9°-os oldalfal-összetérés esetén) nincs ilyen jelentősége. Kulcsszavak: push-out teszt, fogászati implantátumok, mechanikai rögzítettség, hossz, átmérő, kúposság, menetemelkedés A dentális implantátumok funkcióképességének meghatározó tényezője az implantátumfelszín és a recipiens csontszövet között kialakuló közvetlen és jelentős mechanikai igénybevételt is elviselni képes kapcsolat, az osszeointegráció létrejötte. Ez hivatott ugyanis az implantátum által hordozott fogműre ható terhelést a csontra közvetíteni. Az implantátum-csont kapcsolat terhelhetőségének kvantitatív becslésére és ezen keresztül a különböző alapanyagú, illetve felszíni sajátosságú implantátumok osszeointegrációs minőségének összevetésére a kísérletes implantológia hisztomorfometriai [3, 6, 11, 29], illetve mechanikai vizsgálómódszereket használ. A pull-out [4], a torque [4, 13, 28] és az inszerciós torque [36] tesztek mellett az egyik legelterjedtebb mechanikai teszt az ún. push-out teszt. [1, 2, 5, 7, 8, 12, 14, 16, 18, 19, 20, 21, 24, 26, 27, 31, 32, 35, 36], Ez utóbbi vizsgálathoz a kísérleti állat megfelelő csontjába (pl.: fibula, femur, mandibula) transzkortikálisan beültetett implantátumot a kísérleti protokollnak megfelelő idő elteltével a környező csonttal egy blokkban eltávolítják. Ezt mérőberendezésben rögzítik, majd az implantátumot egyenletes sebességgel az implantátum tengelyében mozgó kinyomótüskével a csontból kinyomják. A kiszakításhoz szükséges erő nagyságát mérik. Tekintve, hogy nagyobb felszínű implantátumhoz a csontszövet is nagyobb felületen kapcsolódhat, az osszeointegráció általi rögzítettség jellemzésére az egységnyi felületre számított erőt, azaz erő/felület képlet szerint számítható feszültségértéket is használják. A két jel-Erkezett: 2001. április 21. Elfogadva: 2002. április 4.
