Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-12-01 / 12. szám

A beteget radiológiai konzíliumot követően MRI-vizsgálatra jegyeztettük elő, melyre a vizsgálatot követő 15. napon került sor. A klinikai kép alapján diagnózisunk irreverzíbilis discusdislocatio volt, és a beteg számára a szakirodalomban elfogadott propulziós típusú harapásemelő készülékes kezelést javasoltuk. A kezelés előtt tisztáztuk vele, hogy a készüléket mindig hordania kell még evés közben is, csak fogápoláskor veheti ki azt. Felhívtuk a figyelmét a rendszeres kontrollok fontosságára, hiszen a felügyelet nélküli hordás irreverzíbilis elváltozásokhoz vezethet, pl. hátsó nyitott harapás létrejöttéhez. Alginátlenyomatot vettünk a felső fogívről, és a beteget visszarendeltük a következő alkalomra. Időközben 1,5 mm mélyhúzott fóliából* a harapásemelő bázislemezét elkészítettük. A következő kezelés alkalmával, miután sikeresen reponáltuk a discus mandibularist, a Minagi és mtsai által javasolt műfogással [7] megkezdtük a készülék occlusalis felszínének kialakítását önkötő akrilátból az Okeson által javasolt módszerrel [8]. Közvetlenül a repozíció után a beteget lassan élharapásos helyzetbe zárattuk. Ez azért fontos, mert ha a beteg erőteljesen a hátsó fogaira harap, az intraarticularis nyomás fokozódása, ill. a m. pterygoideus lateralis kontrakciója dislocálja a porckorongot. A harapásemelő rágófelszínének kialakítása során a mandibulát abba a legkisebb propulziós helyzetbe állítottuk be, amely a diszfunkciós és fájdalmas panaszokat megszüntette (ez lehetőleg ne haladja meg a 2 mm-t). Az alsó frontfogak számára a készülék funkcionális részén vezetőfelszínt alakítottunk ki (1. ábra). Az antagonista csücsöksor mély benyomata a lejtővel együtt stabilizálta ezt a terápiás helyzetet, megakadályozva a fejecsek nem kívánatos dorsalis elmozdulását, mely recidivához vezethet. Amennyiben ez a helyzet stabilnak bizonyult (a beteg nem számol be ízületi beakadásérzetról), elkezdődhet az ún. „step-back” procedúra. Ennek során a készülékekkel elóharapásos helyzetben beállított mandibulát a készülék többszöri becsiszolásával visszavezetjük a kívánatos centrális relációs helyzetbe. Ha közben a tünetek újra jelentkeznek, az aktuális pozíciónál egy előrébb esőt kell választanunk, mely éppen tünetmentességet eredményez. Ezt a helyzetet tapasztalataink szerint legkönnyebben a beteg segítségével állíthatjuk be, megkérve, hogy jelezze melyik állkapcsának az a leghátsó helyzete, ahol nem érez feszülést az ízületben. Az ezt követő tünetmentes kontrolion folytathatjuk a készülék becsiszolását. Esetünkben az első kontroll az átadást követő negyedik napon történt, és mivel a beteg panaszmentes volt, 2 hetenként — a szakirodalomban ennyi az elfogadott stabilizációs idő - hívtuk viszsza a készülék korrekciójára. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a sín eltávolítása még a 4. héten is szinte azonnali dislocatióhoz vezetett, melyet azonban a beteg minden nehézség nélkül saját maga korrigálni tudott. Éppen ennek köszönhetően tanulságosak az MRI* Erkocryl, Erkodent, Germany

397