Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-05-01 / 5. szám

Fogorvosi Szemle 89. 166-169. 1996.

Magyar Honvédség Központi Honvédkórház,

Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Oktató-Továbbképző Kórház (igazgató: dr. Birkás János egyetemi tanár)

Szájsebészeti Osztály (vezető: dr. Gáspár Lajos) Budapest Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, Sztomatológiai Tanszék (igazgató: dr. Vágó Péter egyetemi docens), Budapest

Roxithromycin alkalmazásával szerzett első klinikai tapasztalataink sztomatológiai kórképekben

DR. GÁSPÁR LAJOS és DR. VÁGÓ PÉTER

A sztomatológiában gyakran fordulnak elő főként dentális eredetű gyulladásos folyamatok. Ezen megbetegedések többsége az ismert hagyományos sebészi, fogászati, gyógyszeres és fizikoterápiás módszerekkel általában jól kezelhető, de nem megfelelő terápia esetén a gyulladás súlyos progressziója, szövődmények jelentkezése, a gyógyulási folyamat elhózódása vagy elmaradása gyakorta igen súlyos állapot kialakulásához, a beteg hospitalizációjához, maradandó károsodásokhoz is vezethet. Nincsenek általánosságban elterjedt és széles körben elfogadott kezelési sémák a szájüregi gyulladások esetére, még abban sem alakult ki egységes álláspont az antibiotikumok alkalmazásának kérdésében, hogy mely esetekben szükséges, felesleges vagy hibás az adásuk [3, 9]. Hogy milyen antibiotikum adása helyes, abban pedig végképp nincs konszenzus. A régen alkalmazott szerek mellett egyre hatékonyabb új gyógyszerek tömeges megjelenése tovább növeli a bizonytalanságot, ugyanakkor új lehetőségeket teremt. Egy szer mindenkori klinikai alkalmazásának értékét alapvetően befolyásolják klinikofarmakológiai paraméterei (itt a vegyes szájüregi baktériumflórára való hatékonysága), és döntő a mellékhatások jelentkezése is. Megfigyelhető tendencia az utóbbi években az antibiotikumok között a makrolidek egyre növekvő alkalmazása [4, 5]. Néhány irodalmi adat már rámutat arra, hogy az ezek között található roxithromycin hatékony a szájüregi aerob és anaerob flórára, így alkalmazása sztomatológiai gyulladásos kórképekben jó effektusú [2, 6]. Több szempontból is kedvező tulajdonságokra utalnak az előzetes kísérletes és klinikai adatok.

Érkezett: 1995. április 23. Elfogadva: 1996. április 22.

166