Fogorvosi szemle, 1995 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
1950-ben jelent meg — négy nyelven — a régóta várt International Dental Journal első száma. Ugyanebben az évben lett az FDI az Egészségügyi Világszervezet nem hivatalos szervezete. Gerald Leatherman 1952-ben új alapszabályt fogadtak el. Ebben rögzítették, hogy az FDI nemzeti társulások szövetsége, mely a közgyűlésen keresztül gyakorolja demokratikus jogait. Ugyanebben az évben az angol Gerald Leatherman-t választották meg főtitkárnak (később ügyvezető igazgatónak). Ez a nagyon tehetséges tisztségviselő 1975-ig szolgálta az FDI-t. 1959-ben az alapszabály átdolgozása megteremtette a szóvivői tisztséget, és megállapította, hogy ezek után minden FDI-találkozón az elnök helyett hivatalosan a szóvivő fog elnökölni. Ezt követően a svájci Freihofer-1 választották meg az FDI első szóvivőjének. Az 1960-ban megtartott dublini találkozón a fogtechnikusok által illegálisan űzött fogászati gyakorlat, egy igen gyakori és kellemetlen téma került megbeszélésre. A kanadai Gullet által vezetett bizottság kétéves munkája vezetett a fogorvosok és a fogtechnikusok közötti viszony irányvonalainak nyilatkozatba foglalásához. Ez az ésszerű és logikus nyilatkozat éveken át a „fogászat háborúja” néven volt ismert. A régóta várt FDI fogászati lexikon 1966-ban jelent meg. A mű 40000 fogászati szakkifejezésével, azoknak öt nyelven történt közlésével monumentális alkotásnak számított, amelynek összeállítása a dán Pedersen professzor által vezetett munkacsoport ötéves munkájába került. Amikor az eredetileg kiadott 7000 példány 1985-ben elfogyott, a svájci Baume profeszszor átdolgozta, és a lexikont újból kiadták. Kiadványok Az FDI időszakos kiadványai az évek során számos változáson mentek keresztül. A Newsletter 1953-ban indult útjára. 1974-től a Quintessence International melléklete lett. 1980-ban a Newsletter visszaalakult önálló kiadvánnyá, és ebben a formában maradt új nevének — FDI News — és új formájának megszületéséig. 1992 januárjában az FDI Dental World volt az első kiadvány, amelyet az új FDI World Dental Press Limited nyomtatott ki, az a kiadó, mely az FDI 100%-os saját tulajdonát képezi. A bizottságok 1900-ban az FDI hat alapítójának egyik első feladata volt, hogy 10 különböző országból 17 főt jelöljenek a fogászati oktatással foglalkozó bizottságba. Azóta az FDI bizottságai felbecsülhetetlen szerepet játszottak 48