Fogorvosi szemle, 1993 (86. évfolyam, 1-11. szám)
1993-04-01 / 4. szám
HÍREK Beszámoló a Sztomatológiai Szakmai Kollégium üléséről. A Sztomatológiai Szakmai Kollégium 1993. január 29-én tartotta ez évi első ülését, melyről a kollégiumi tagok közül kimentette magát dr. Szabó György egyetemi tanár és dr. Szép János főorvos. Az ülésen részt vett dr. Andréka Bertalan, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára, aki ünnepélyesen beiktatta a kollégium elnöki tisztébe dr. Kaán Miklós egyetemi tanárt, majd röviden ismertette az egészségügy jelenlegi helyzetét, a reformokkal kapcsolatos eredményeket és gondokat . A továbbiakban Kaán professzor úr ismertette elképzelését a saját és a kollégium jövőbeli tevékenységével kapcsolatban. Többek között elmondta, hogy a sikeres munka zálogának tekinti a Magyar Fogorvosok Egyesületével, a MOK Fogorvosi Tagozatával és a Népjóléti Minisztérium Fogászati Bizottságával való szoros együttműködést. Ezek után a kollégium a napirend szerint a következő kérdésekkel foglalkozott: — a Nyíregyházi Jósa András Kórház Szájsebészeti Osztály osztályvezető főorvosi állására beérkezett pályázat véleményezése; — fog- és szájbetegségek szakvizsga-honosításával kapcsolatos egyedi probléma; — a szakvizsga megszerzéséhez szükséges szakgyakorlati idő eltöltésével kapcsolatos konkrét kérdések; — a szakorvosképzés reformjának szükségessége, beleértve a vonatkozó rendeletek megváltoztatását is; — a ТВ-törvény módosításával kapcsolatos tervezet véleményezése a Magyar Orvosi Kamara kérésére. Végezetül Kaán professzor úr beszámolt az előző kollégiumi ülés óta eltelt időben tett intézkedésekről. Dr. fíodó László a szakmai kollégium titkára Beszámoló az MFE vezetőségének 1993. febr. 5-i üléséről Napirendi pontok: 1. Főtitkári beszámoló az 1992. évi munkáról (szóbeli) Előadó: Dr. Orosz Mihály (főtitkár) 2. Javaslat az MFE új alapszabályára (írásos) Előadó: Dr. Fazekas András (főtitkárhelyettes) 3. Beszámoló az MFE 1992. évi gazdasági munkájáról Előadó: Dr. Bodó László (pénztáros) 4. Tájékoztató az MFE Implantológiai Szekció helyzetéről és a további tervekről (szóbeli) Előadó: Dr. Divinyi Tamás (a szekció elnöke) 5. Egyebek. ad 1.) Főtitkári beszámoló: Szervezeti élet: A bejegyzett létszám 2079 fő, tagdíjat fizetett 1992-ben 1029 fő. Korábban a fizetők száma: 1400—1600 fő között volt. „Új” jelentkező 130 fő. Ezek elsősorban a világkongresszusi felhívás után jelentkeztek. Többen tagok voltak; de elmaradt a befizetés. 137