Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
1991. november 5-én dr. Orsós Sándor elnökletével közös megbeszélést tartottak a Magyar Fogorvosok Egyesülete (dr. Bánóozy Jolán, dr. Bodó László, dr. Orosz Mihály) és a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata (dr. Gerle János, dr. Bots András, dr. Kelemen Attila) vezetői. Az értekezletet azzal a céllal hívták össze, hogy az 1878-ban alakult MFE és az 1989-ben újjáalakult MOK közösen tisztázza a jövőbeni együttműködés főbb elveit és gyakorlati lehetőségeit. Az értekezlet résztvevői — teljes egyetértésben — az alábbiakban állapodtak meg: — mindkét szervezet fontosnak tartja, hogy a magyar fogorvosok érdekében végezze munkáját. Ezt nem külön-külön kívánják megvalósítani, hanem igyekeznek minden fontos kérdésben közösen megállapodva, együttesen fellépni a fogorvosok céljainak megvalósításáért; — az MFE — az eddigiekhez hasonlóan — elsősorban tudományos ülések, kongresszusok szervezésével kívánja a szakma fejlesztését és a fogorvosok szakmai fejlődését, továbbképzését elősegíteni; — a Fogorvosi Tagozat a fogorvosok szakmai érdekvédelmét és a szakma morális színvonalának emelését tartja elsődleges céljának; — a kamarai törvénynek a Parlament által történő elfogadása után a két szervezet ismét tárgyalni fog és a törvény függvényében véglegesíti célkitűzéseit és dolgozza ki alapszabályát; — az együttműködésben fontos az a megállapodás, hogy a két szervezet igyekszik egymást folyamatosan informálni, anyagaikat egymásnak megküldeni és esetenként — a témáktól függően — rendezvényeikre a másik felet meghívni. Mindkét szervezet kéri tagjait, hogy a fenti megállapodás alapján segítsék a fogorvostársadalom érdekeit szolgáló hathatós együttműködést. A Magyar Fogorvosok Egyesületének A Magyar Orvosi Kamara Elnöksége Fogorvosi Tagozatának Elnöksége Együttműködési megállapodás * III. Magyar Orvostudományi Találkozó 1992. augusztus 16—18., Budapest Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb A találkozó a külföldön élő magyar orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az itthoni szakemberek összejövetele lesz. Előadás az orvos- és gyógyszertudomány bármely területéről bejelenthető. Bejelentési határidő 1992. március 31. Bővebb információ és a szükséges nyomtatvány beszerezhető: MOTESZ Kongresszus Szervező Iroda Lévay Krisztina 1443 Budapest, Pf. 45 Tel.: 251-7999; Fax: 183-7918 * A „5di Meeting of International Academy of Periodontology” május 12—15-re tervezett kongresszusa a nemzetközi szervezet vezetőségének visszalépése miatt elmarad. A március 1. dátummal kiküldött meghívók érvénytelenek. A kollégáktól szíves elnézést kérünk. 96 Dr. Gera István a Rendezőbizottság titkára