Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
krónikus gyulladásával indul, melyet később lassú, krónikus fogágygyulladás követ. Az elmondottakat az irodalomban viszonylag kis számú vizsgálati eredmény és közlemény támasztja alá. Pedig Árkövy József, a magyar fogászat talán legnagyobb alakja már 1881-ben világosan felismerte a fogazati anomáliák és a foglazulás közötti összefüggést. Ezt írja: „Azonban pl. az alsó metszőfogak közül egyik-másik, vagy többen rendetlenül állnak, az egyik hosszabb, a másik rövidebb, az egyik ki-, a másik befelé áll. Már most harapjon az illető össze, természetes, hogy némelyik fog hamarabb fog a megfelelő felsővel találkozni, mint akár a rendes állású szomszédja, akár pedig az őrlőfogak sora: ebből sem keletkezhetik azután más, mint, hogy az ennyire exponált fogak mindinkább kitolatnak helyükből, gyöngülnek s végül kihullanak, vagy ha fájdalmasak lettek, kihúzatnak.” Hozzátehetjük még, hogy a torlódottan álló fogak tisztítása nehezebb, a dentalis, subgingivalis plakk és a fogkő képződésének esélye nagyobb. Mindez együtt elősegíti nemcsak a caries, hanem a fogágybetegségek kialakulását is. Végül is logikai következtetés és tapasztalat alapján azt mondhatjuk, hogy a legtöbb súlyos formában jelentkező tengelyállási vagy harapási rendellenesség az általa okozott statikai és funkcionális károsodás révén megbontja a fog normális tartószerkezetének egyensúlyát, ami önmagában is elindítja a parodontosis folyamatát. Ezt a megállapítást azonban ebben a megfogalmazásban nem mindenki fogadja el, főként a parodontológusok nem. Közöttük általánosabban elfogadott az a nézet, amit Lange képvisel; miszerint a harapási és tengelyeltérési anomáliák nem okozzák, hanem felgyorsítják az egyéb okból (pl. gingivainfectio, hormonális zavarok, vitaminhiány, hematológiai és öröklési faktorok stb.) bekövetkező degeneratív elváltozásokat. Tény az, hogy a primer ok megjelölése egy-egy adott esetben nem könnyű. Ennek ellenére lényeges tekintetbe venni azokat az anomáliákat, amelyek okozati összefüggésbe hozhatók a fogágybetegségekkel. Ilyenek: 1. Az extrém fokú felsőfrontfog-protrusio (Angle II/1 osztály). Miután ebben az esetben a felső metszők (olykor a szemfogak is) nem találkoznak antagonist ákkal, az alulterhelés esete áll fenn. A krónikus ínygyulladást a harapási alulterhelés, a felső ajak tónustalansága miatt a labiális megtámasztás hiánya és a nyitott harapás következtében fennálló fogínykiszáradás együttesen okozza és tartja fenn. Ha az illető ehhez még a parodontosisra hajlamot is örököl, akkor az állandó krónikus ínygyulladás következtében a fogágy pusztul, és a felső metszők már fiatal korban kifelé dőlnek, és mozgathatóvá válnak. 2. Előbbi eltéréshez hasonló tünetekkel jár az elülső (frontális) nyitott harapás, de a kiváltó ok itt más. A legtöbb esetben az etiológiai faktor a gyermekkori ujjszopás, ami ha a maradó metszők áttörése után is fennáll, akkor állandósult nyitott harapáshoz vezet. Ha az ujjszopás Angle II/1 osztályú anomáliával is párosul, az eredmény mind esztétikai, mind funkcionális szempontból a legrosszabb, és a frontfogak korai elvesztése biztosra vehető. 3. Az alsófrontfóg-torlódás felnőttkorban, ha kezeletlenül marad, igen gyakran vezet az alsó metszők kilazulásához. Igen gyakori, hogy a fiatalkori parodontosis főként a torlódottan álló alsó metszőkre terjed ki. Ebben az esetben a fogazati anomália biztosan kiváltó okként szerepel. 4. A mélyharapás elsősorban a frontfogak tartószerkezetének károsodásával jár éppen a harapási forma miatt. Ezt a harapási formát a meredek Spee görbe jellemzi, ami azt is jelenti, hogy a felső metszők záróharapásban az alsókat takarják, illetve az alsó metszők a felsők palatinalis ínyébe harapnak. 34
