Fogorvosi szemle, 1990 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1990-03-01 / 3. szám
nálását, majd tisztán tartásának olyan fokú elsajátítását értjük, amely már szemléletváltozást is jelent az igénylő részéről. El kell érnünk, hogy a műtét elvégzése előtt a parodontológiai és orálhigiéniai indexek 3 hónapos ellenőrzése során jó eredményeket adjanak. A szájvizsgálat során gyakran találunk előnytelen viszonyokat, amelyek egyenként is, de többszörösen előfordulva méginkább megrövidítik az implantátumok szájban maradásának várható idejét. A maradékfogazat, a parodoncium, a nyálkahártya, az állcsontok, és az állcsontok egymáshoz viszonyított helyzetének megfigyelése során általában negatívan értékeljük a következőket: — ha a szájban kizárólag a készítendő implantátummal szemben helyezkednek el a maradékfogak az antagonists állcsontban; — ha a régen fennálló foghiány esetén az antagonista fogak elongálódtak. — ha a parodontium inszufficiens, (enyhébb esetekben a fogágybetegség etiológiájánák és prognózisának ismeretében egyéni mérlegelés szükséges; a súlyos, gyors csontlebontódással járó parodontopátia kizáró ok) — ha a szájnyálkahártya krónikus gyulladása áll fenn; (leukoplákia, lichen) — ha a fogatlan gerinc lebontódása nagymértékű; — ha ennek következtében a frenulum és az izmok eredésének helyei az implantátumok közvetlen közelébe kerülnek; — a mélyharapást; (különösen akkor, ha már természetes antagonista fog már nincs) — aparafunkcjókat, bruxizmust. A fogbeültetésre jelentkező páciensek közül a legkedvezőbb azoknak a helyzete, akiknek kellő számú és elhelyezkedésű maradékfoguk van, számukra rögzített pótlások készíthetők. Ezekben az esetekben a páciensek a hiányt határoló fogak lécsiszolása nélkül, beültetéssel képzelik foghiányuk megszüntetését. Az egyes fogak implantátummal való pótlása szerepel az irodalomban, de a szóló, a maradékfogakkal nem sínezett implantátum prognózisa sokkal rosszabb mint egy bármilyen tipusú rögzített pótlásé, így indikációs területe igen szűk. Javaslataink a nem implantációs protetikai megoldásra Ha az implantátumot nem tartjuk szükségesnek vagy elkészíthetőnek, a páciensnek hagyományos típusú fogpótlást javaslunk. Helyzetünk szerencsésnek mondható, mert bennük már feltámadt az igény fogazatuk rendbehozatalára, a bonyolultabb szerkesztésű, „igényesebb” fogpótlások elhúzódó munkafázisaitól és jelentős költségektől sem riadnak vissza. Ha a páciens még korábbi fogászati „szanálás” előtt jelentkezik, akkor minden maradékfogát megpróbáljuk megtartani, a fogatlanság állapotát minél inkább késleltetni. A gyökérkezelések, majd a klinikai korona hosszának csökkentése, a moláris fogak dissectiója, a fronttájékon a rezekciók, a transzradikuláris fixació, mind régen és általánosan ismert, de sajnos nem általánosan alkalmazott eljárások. Az így kezelt fogakra, a hídpótlás indikációs területét kissé kitágítva hidakat készítünk. Hosszabb sorközi hiány esetén segédpillérek bevonásával, a kisörlővel végződő féloldali sorvégi hiányok esetén a maradékfogak sínezése után egy disztális szabadvég készítésével tartósan jó eredményt érhetünk el (la, b. ábra). Egy- vagy kétoldali sorvégi foghiány esetén is van lehetőségünk segíteni a kivehető fogsor okozta félelem és a valóban felmerülő kényelmetlenségek leküzdésében. Ilyenkor is javasoljuk a maradékfogak sínezését, csökkentve 73
