Fogorvosi szemle, 1990 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1990-07-01 / 7. szám
korai stádiumban, azonban nem nyújt támpontot arra vonatkozóan, hogy melyik lézióból fejlődhet ca vitás. Az ultraibolya (UV) fényt 1928-ban Benedict [5] használta először a caries diagnosztikában. Elvi alapja, hogy mind a zománc, mind a dentin UV fény hatására fluoreszkál. Ez a természetes fluoreszkáló képesség eltűnik, illetve csökken, amikor a fog cariesessé válik [15, 22]. A carieses lézió mint sötét hely tűnik fel a fluoreszkáló háttér előtt. A sima felszíneken alkalmazták, ahol érzékenyebb módszernek találták a vizuális és tapintásos módszernél. Eredeti formában történő alkalmazását korlátozza az UV fény káros hatása. Kleinberg és mtsai [18] fényképészeti módszer alkalmazásával igyekszenek kiszűrni az UV fény káros hatását. A száloptika területén rendelkezünk a legtöbb klinikai tapasztalattal [12, 24, 26, 27, 29, 31]. Alkalmazásának elvi alapja a carieses és ép foganyag fényáteresztési képességében mutatkozó különbség. Ennek eredményeként a carieses terület sötét árnyékként jelenik meg a környező egészséges fogstruktúrában [12]. A módszert az approximális caries diagnosztizálására alkalmazzák. Még a dentincarieseket kb. 70%-ban sikerült száloptikával diagnosztizálni [24, 27, 29], addig a zománc cariesek területén csak 26—34%-os arányt értek el [27, 29]. Kontrollként szárnyas rtg-felvételeket használtak. A fog fluoreszkálása nem csupán UV tartományban, hanem a látható tartományban is megfigyelhető. A különbség a carieses és ép fogállomány közt a látható tartományban is kimutatható. Ez a különbség mint relatív intenzitásbeli változás, és színképeltolódás jelenik meg [2]. Az intenzitásváltozást használja alapul a lézer fluoreszcens módszer. Bjelkhagen és mtsai [7] 488 nm hullámhosszúságú argon-ion lézerrel előállított fénnyel világították meg a fogat. A fluoreszkálást megfelelő szűrőn keresztül észlelték és fényképezték. Az intakt zománc sárga fénnyel fluoreszkált, a kezdeti, illetve kifejlődött lézió pedig fekete területként jelent meg a fluoreszkáló környezetben. Hafström-Björkman és mtsai [14] klinikai vizsgálatsorozatban a rtg- és lézer fluoreszcens módszert hasonlították össze. A sima felszíneken és occlusális barázdákban az incipiens cariest korábban tudták kimutatni a lézer fluoreszcens módszerrel, és a fogon lévő approximális léziót pedig olyan stádiumban tudták észlelni, amikor az a szárnyas rtg-felvételeken még nem volt kimutatható. A módszer nem szelektív a carieses lézióra, mert a zománchypopláziát és más zománcdefektust hasonló módon mutat ki. A módszer jelenleg a finomítás stádiumában van. Kifejlesztés után olyan módszert adna a vizsgáló kezébe, ami a caries észlelését az átvilágításos módszernél (ezek a dentinváltozásoktól függnek elsősorban) és a rtg-nél korábbi stádiumban tenné lehetővé [3, 7]. Az egyik legújabb módszer a fényszórásos módszer. Alapja a zománckristályok fényszórása, ami kapcsolatban van a zománc környezeti tényezőivel [8, 35, 36]. A fotonok belépve az anyagba szóródnak és abszorbeálódnak. A zománc alacsonyan szóró anyagot képvisel, míg a carieses lézió szórása magas, aminek oka a carieses rész magasabb víztartalma. Amikor a zománc egészséges, a fotonok nagy része áthatol a zománcon, anélkül hogy szóródna. Ez azt jelenti, hogy a dentin veri vissza a fotonokat, és ezért klinikailag a dentin színe látható. A carieses lézióban viszont a legtöbb foton szóródik, és a lézióból verődik vissza. A visszaverődés intenzitása ilyenkor nagyobb, és fehér foltot látunk [37]. A módszer a carieses foltról visszavert fény fehérségének méréséből következtet az ásványianyag-veszteségre. Brinkman és mtsai [8] miniatürizált optikai monitort fejlesztettek ki, amely sima felszíneken klinikai alkalmazásra is használható. 214
