Fogorvosi szemle, 1990 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
za meg. Alalpelvnek tekintendő, hogy a rágócentrumban egy implantátum legfeljebb két fog pótlására szolgáló híd disztális pilléréül alkalmas. A hídnak vegyes elhorgonyzásúnak kell lennie: meziálisan minden esetben természetes fogat (fogakat) kell pillérként használni. Ezekben az esetekben gyakran okoz műtéti nehézséget a canalis mandibularis, illetve az arcüreg közelsége. Az oldalsó fogak tájékán végzendő implantáció esetén, az esetleges szövődmények elkerülése érdekében a canalis mandibuláris-gerincél távolság legalább 12—15 mm, a processus alveolaris orovestibularis szélessége legalább 6—7 mm kell legyen. A III. osztályba sorolt hosszú sorközi hiányok, illetve vegyes foghiányok eseteiben beültetést híd elhorgonyzása céljából végzünk. A leggyakrabban alkalmazható implantátum típusok: a maxillában az extenziós (D—27, D—28 és D—29 jelű) és a csavar (D—23 és D—24 jelű) implantátumok, a mandibulában a hengeres (D—3 és D—4 jelű), esetleg az extenziós (D—27 és D—28 jelű) típusok. Ebben az osztályban az implantátumokkal a hídpillérek számát növelhetjük meg úgy, hogy kivehető lemezes fogpótlás helyett rögzített fogmű légyen készíthető. A pillérek helyének és számának meghatározásában a hídkészítés általános elvei és a gnathologiai szempontok az irányadók. Speciális indikációja lehet az implantációnak egymás melletti két premoláris hiánya. Ilyenkor az ép szemfogak megkímélése érdekében a négyes helyére ültetünk be műgyökeret. A híd készítésekor a disztális hídpillér a saját nagyőrlő, a meziális hídpillér pedig az implantátum lesz. Szubtotális (IV. A. osztály) vagy teljes fogatlanság (IV. B. osztály) eseteiben a dentális műgyökereket a kivehető fogpótlások megtámasztása és rögzítése céljából ültetjük be. A javasolt implantátum típusok: a maxillában az extenziós (D—27, D—28 és D—29 jelű), a csavar (D—23 és D—24 jelű) és a hengeres (D—3, D—4 és D-—5 jelű) formák, a mandibulában a hengeres (D—3, D—4, D—5, D—6 és D—7 jelű) és a tű (D—26 jelű) implantátumok. A IV. osztályba tartozó foghiányok esetében a beültetés után is csak kivehető pótlás készíthető. Az implantáció célja ebben az esetben a pótlás funkció közbeni rögzítettségének javítása, a beteg biztonságérzetének fokozása. Az implantátumok rögzülésük mechanizmusa révén elsősorban a tengelyükkel megegyező irányú nyomóerők tartós elviselésére képesek. Ezért olyan elhorgonyzási módokat kell alkalmazni, amelyek ennek a fontos feltételnek megfelelnék (stégmegtámasztás, vagy teleszkóp korona). Szubtotális fogatlanságban az implantátumokat egymással és a maradék fogakkal is célszerű összekötni. Implantátum kapocs hordozására nem alkalmas. Az implantációs módszernek az is előnye, hogy az implantátumok környezetükben megakadályozzák az állcsontgerinc további involúcióját. Teljes fogatlanság eseteiben az állcsontgerincen az implantátum körül 2—3 mm széles feszes gingiva propria szegélynek biztosítására — egyes esetekben — az áthajlást műtéti úton mélyíteni kell. A kivehető pótlásokat vegyes (implantátum-nyálkahártya) megtámasztásúra kell tervezni. 5. Az orális enosszális implantáció ellenjavallatai Lhotzky [13] terjedelmes listát közöl a beültetések ellenjavallatairól, rendszerezve őket. Az 1980-ban Bostonban megrendezett „Oral implants: Benefit and Risk” konferencia 41 ajánlást fogadott el ebben a témakörben [23]. A nemzetközi irodalomban ma már általában elfogadott tény, hogy orális implantációt csak klinikailag egészséges személyeken szabad végezni [19]. 22