Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
rágóél csipkézet alakja — eszerint olyan változatról van szó, amely nem is olyan ritka. Az idősebb gyermekek közt voltak olyanok, akiknél az él már bizonyos fokig lekopott, de a csipkézettség világos nyoma még megállapítható volt. Feltételezzük, hogy az általunk kapott értéknél a valóban csipkés esetek száma nagyobb, mi legfeljebb az alsó határt állapítottuk meg. Nem és oldal szerinti lebontásban vizsgálva a jelenséget azt látjuk, hogy a fiú—lány, illetve jobb—bal oldal között értékelhető eltérés nincs. Ez bizonyos mértékig a számadataink jó közelítését is jelzi indirekt módon, az oldal és nem szerinti eltérés nem is volt várható. Leggyakrabban az alsó egyest találtuk csipkézettnek, 16—17%-ban, ezt követi csökkenő gyakorisági rendben az alsó kettes (9%), a felső egyes (6%) és a felső kettes (kb. 3%). Az alsó egyes magas gyakorisága jól egyezik azzal, hogy amelyik szerző egyáltalán említi, hogy tejmetsző csipkés is lehet (pl. DeJonge, [2]), az éppen ezt a fogat említi. Gyanítható, hogy az illető gyűjteményben a sok, eredetileg csipkés fog közül éppen az alsó egyesek néhányának éle maradt meg olyan mértékben épen, hogy csipkézete felismerhető volt még. Érdekes, hogy Scheff J. tankönyvében [9] a 11. oldali ábrán tisztán láthatók a csipkék a tejmetsző élén, és a külső felszínen a megfelelő függőleges mélyedések, a szövegben azonban nem történik említés e részletekről. Azt kell hinnünk, hogy a rajzolónak éles szeme volt, és ez a változat került hozzá lerajzolásra. Anyagunk messzemenő statisztikai következtetésekre nem alkalmas. Viszont további vizsgálatokra, azok módszerére adhat útmutatást. Igazoltnak látszik, hogy vannak csipkés élű tejmetszők, legalább 10%-os gyakorisággal. Emellett számos további kérdés is felmerül. Az egyik arra vonatkozik, hogy van-e öszszefüggés a csipkés példányok és az illető egyén más fogainak részletei között. Ahol egy fog domborzatában nagyobb számú részlet figyelhető meg, ott ez a jelenség nem szokott egyedül állni. Érdekes lehet pl., hogy az illető egyénnek milyen a tej négyese: simább-e vagy részletdúsabb, premolariform vagy molariform típusú-e. Azt is meg lehetne (longitudninálisan) vizsgálni, hogy van-e párhuzamosság a tej- és a helyükre növő maradó metszők alakjában. Érdekes lehet az öröklődés minként je is. Ismert, hogy a csipkék mind nagyság, mind alak tekintetében eltérők lehetnek, pl. a felső maradó kettesen gyakran látható egymás mellett kis és nagy csipke, három helyett kettő — mindez a tej fogakon is megvizsgálandó lenne. Végül érdekes lenne megnézni a már lekopott, a gyűjtés pillanatában sima élű tejmetszőket átmetszeten és rtg-felvételen (esetleg feltöltéssel!), mert kiderülhet, hogy még a sima élű példányokon is az üreg elárulja az egykori csipkézettséget, mert a kamra alakja kicsiben jól követi a korona külső formáját. Az általunk megfigyelt jelenségnek nem sok gyakorlati jelentősége van. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a csipkés példányok is lekopnak. Elméletileg azonban minden ténynek lehet valamilyen vonatkozása. A csipkés rágóél a fogak kialakulásának tritubercularis elméletével van jó egyezésben. Másfelől az utóbbi években egyre többen közölnek tejfogak gyökérkezeléséről, a kamra alakja pedig az ellátás tekintetében bizonyos gyakorlati jelentőséggel is bír. IRODALOM: 1. Chira, I.: Morfopatologia functionala a aparatului dentomaxillar. Bucuresti, 1981. — 2. DeJonge, Th. E. in: Häupl, К.—Meyer, W.—Schuchardt, К.: Die Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde, I. Band. Urban und Schwarzenberg, München— Berlin, 1958. — 3. Hamar Pál: A gyermek fog- és szájbetegségei. Merkantil, Budapest, 1936. — 4. Huszár Gy.: A fogkopás vizsgálatának újabb módszerei és ezek alapján végzett összehasonlító értékelések eredményei. Doktori értekezés, Budapest, 39
