Fogorvosi szemle, 1988 (81. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
függésben levő fog keményszövet tulajdonság — ásványi tartalom, mikrokeménység — hasonló irányú változását mutattuk ki. így ezek a táplálkozási hatásokra bekövetkezett eltérések valódinak tekinthetők. Több csoportban a moláris fogak zománcának illetve dentinjének mikrokeménysége nem változott vagy ez a változás ellentétes volt az ásványi tartalomban létrejött eltéréssel. Ezen esetekben a hatások tisztázására további vizsgálatokra van szükség. Shearer [16] szeleno-methionint illetve nátrium-szelenitet fogyasztó terhes patkányok kifejlett moláris fogainak zománcában és dentinjében szelén beépülését mutatta ki. A nátrium szelenitből beépült szelén a zománcban 33 %ban, a dentinben pedig 62%-ban a szerves vázban helyezkedett el. A szelén a szerző szerint, szelenotriszulfid, stabil szelénium és lazán kötött szelénium formájában volt jelen a moláris fogak zománcában és dentinjében. A poszteruptive fogyasztott nátrium-szelenit hatására a zománcban levő Se tartalom 67,3%-a lazán kötött formában volt jelen. Ez utóbbi formában a Se nemcsak a fehérjevázhoz kapcsolódva, hanem a szervetlen hidroxilapatit részbe épülve helyezkedik el [16]. így a Se közvetlenül hathat a fogzománc szervetlen állományára. A szelénnek a poszteruptív időszakban történő fogba épülése részben magyarázhatja az általunk tapasztalt mikrokeménység változásokat. Mivel a szerző teljes zománcot illetve dentint elemzett, ezért a Se beépülés fogon belüli eloszlását nem tárgyalja. A kialakult fogzománc külső néhány mikronos rétege a folyamatosan zajló de- és remineralizációs folyamatok következtében tükrözheti a környezeti hatásokat [9]. Kísérletünkben a kifejlett moláris fogak zománcának mélyén is jelentkeztek (18/5 Se, 18/10 Se) mikrokeménység változások. Ez arra mutat, hogy a táplálkozási hatások a patkány molárisok zománcának nemcsak a felszínét, hanem a teljes keresztmetszetét befolyásolhatják. A szelén mély zománcra gyakorolt poszteruptív hatásának mechanizmusát magyarázó adatot a rendelkezésre álló irodalomban nem találtunk. A fogzománc ionok számára átjárható [21]. Ezért felvetődik annak a lehetősége, hogy a szelén a moláris fog zománcán keresztül annak mélyébe is bediffundál, s így fejti ki ott hatását. Figyelmet érdemel, hogy Shearer vizsgálatában a nagyobb molekulájú szeleno-methionin fogyasztásakor csak mintegy fele annyi szelén épült be poszteruptíve a moláris fogakba, mint a kisebb molekulájú, s ezért valószínűleg könnyebben diffundáló illetve abszorbeálódó nátrium-szelenit fogyasztásakor. Ez arra mutat, hogy a Se poszteruptív beépülésében, s így hatásában is a szelént tartalmazó molekula nagysága szerepet játszhat. Említést érdemel, hogy Fábián [4] teljes zománcot, illetve dentint vizsgálva fehérjeszegény táplálás hatására a moláris fog zománcának 36%-os, dentinjének pedig 48%-os savoldékonyság fokozódását tapasztalta. Ha a fogzománcban létrejött savoldékonyság növekedés csak a legkülső rétegben következett volna be, akkor a teljes zománcra számított érték sokszorosát kitevő változásnak kellett volna ott lezajlani. Ez az eltérés pedig még a patkányoknál folyamatosan növekvő metszőfogak felszínén, fehérjeszegény táplálás hatására létrejövő mintegy 60%-os savoldékonyság fokozódást [8] is jelentősen meghaladná. Mivel ilyen mérvű változás nagy valószínűséggel kizárható, feltételezhető, hogy a Fábián [4] által tapasztalt savoldékonyság fokozódás nem korlátozódott a felszíni zománcra. A szelén kifejlett fogzománcra gyakorolt keménység csökkentő hatásának mechanizmusát a rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján nem tudjuk magyarázni. Említést érdemel, hogy Mc Lunde [15] szerint a szelén fogzománc 10
