Fogorvosi szemle, 1987 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
pintási fájdalom mutatkozott [1, 3, 17]. A vizsgált személyek 65%-nál találtunk okiklúziós zavart. Foghiányt 86,6%-ban, támasztózóna-hiányt 45,4%-ban észleltünk. A megvizsgáltak 37,2%-a parafunkció, bruxizmus tudatában volt. Abraziót 47,9%-ban találtunk. Érdekesnek látszik, hogy az indexértékek növekedésével nőtt az eltávolított fogak száma, nőtt a fogpótlások száma, valamint a parafunkció, a bruxizmus gyakorisága is fokozódott. Pszichés tényezők nagy szerepére utal a tünetek észlelésében, hogy több, súlyos diszfunkciós eset volt, akik nem észleltek szubjektív tünetet „nekem nincs ízületem”, azaz panaszmentesnek mondták magukat. Figyelemre méltó az a megfigyelés, hogy eltérés mutatkozik a diszfunkció gyakoriságában a budapesti és a vidéki populáció között. Ugyanis a jelenlegi Heves megyei válogatás nélküli populáción végzett epidemiológiai felméréshez viszonyítva az előző, azaz budapesti válogatás nélküli személyeken végzett vizsgálat során gyakoribbnak mutatkozott a temporomandibularis diszfunkció tünete. Továbbá a parafunkció, a bruxizmus is gyakrabban jelentkezett. Ez is alátámasztja a stressz, a pszichés faktorok jelentőségét [8]. A civilizáció fejlődése, az érték—normarendszer átrendeződése sok stressz hatást eredményez, összefüggés mutatkozik a külvilág befolyásainak pszichés feldolgozása és a rágószerv funkciója között. Sok ember nem tudja jól feldolgozni a nappal átélt stresszhatásokat és éjjel, esetleg napközben is fogcsikorgatást végez. Az emocionális stressz fokozhatja az izomspazmust, bruxizmust, amely a temporomandibularis diszfunkció kofaktorának tekinthető. Az etiológiailag legfontosabb tényezők szerepére és a több egyidejűleg ható faktor között a kölcsönhatások jelentőségére klinikai anyagon már korábbi közleményekben rámutattunk [4, 5, 6, 7, 8, 9]. Megbeszélés 1. A temporomandibularis diszfunkció tünetei magyarországi populációban gyakrabban fordulnak elő válogatás nélküli pácienseken, mint azt idáig feltételeztük. 2. Azonos diagnosztikai kritériumok, indexek alkalmazása szükséges különböző pácienscsoportok eredményeinek összehasonlító elemzésére. A nemzetközi szakirodalomban elfogadott és általunk is alkalmazott Helkimo-íéle anamnesztikus klinikai diszfunkciós indexrendszer alkalmasnak látszik mind klinikai, mind válogatás nélküli anyagon a kórkép előfordulás gyakoriságának és egyéb kóroktani tényezőknek feltárására. 3. A diszfunkció tünetei magyarországi populációban nem kiválasztott anyagon nagyjából azonos arányban fordultak elő nőkön és férfiakon. Nőknél azonban több, enyhe és közepes panasz észlelhető, és gyakrabban fordulnak orvoshoz ismert szociológiai felmérések szerint is. 4. Az állkapocsízületi diszfunkció minden korcsoportban gyakran fordul elő magyarországi lakosokon. 20—40 éves korcsoportban azonban nagyobb gyakoriságot mutatott. 5. Magyarországi populációban domináns etiológiai faktort nem észleltünk. Megfigyeléseink szerint nyilvánvalóan több tényező vesz részt a temporomandibularis diszfunkció kóroktanában. Bizonyos összefüggést találtunk azonban a diszfunkció foka, a maradófogak számának csökkenése, az okklúziós zavar, a parafunkció, bruxizmus között. Ezt a korrelációt előzőén már közölt klinikai megfigyeléseink is alátámasztják [4, 6, 7, 9]. Figyelemre méltó, hogy az epidemiológiai felmérésben a legtöbb regisztrált tünet növekedett az indexértékek növekedésével. Megfigyeléseink szerint pszichés tényezők szerepet játszanak a tünetek észlelésében, a parafunkció kiváltásában, a kórfolyamat fenntartásában, mint ahogy azt klinikai anyagon is tapasztalhattuk [8]. 142
