Fogorvosi szemle, 1987 (80. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Fogorvosi Szemle 80. 13—16. 1987. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlásiam Klinika (igazgató: Er. Fábián Tibor egyetemi tanár) Budapest Maxillarezefcció után történő protetikai rehabilitáció Esetismertetés b DB. ВДМ о G Y I ESDEB, DB. SZÖltőSI KATALIK ' ÉS DB. К О V Л C S-D. GÉZA A maxilla rosszindulatú daganatainak sebészi kezelésekor elsődleges cél a beteg életének megmentése, vagy a túlélés idejének meghosszabbítása. A recidiva megelőzése érdekében végzett radikális maxillarezekciók ezért a legtöbb esetben kiterjedt csont és lágyrész defektust hoznak létre. A műtéttel minden átmenet nélkül létrehozott száj- és orrüregi kommunikáció a maxillo-facialis tájék élettani funkcióját jelentősen és hátrányosan befolyásolja. A hangképzés, a rágás, a nyelés és bizonyos esetekben a légzés is zavart szenved. Mindezeken túl a csonkolás hátrányosan változtatja meg az arc harmóniáját is [1, 2, 4, 7]. Az életet veszélyeztető daganatos betegség tudatában lévő beteg pszichés állapota a csonkolást követő funkcionális és esztétikai hátrányok miatt tovább súlyosbodhat [3, 4]. A részleges maxillarezekción átesett betegek szomato-pszichés rehabilitációjának egyik részcélja —és módja is— az orr- és szájüregi kommunikáció megszüntetése, vagyis e két üreg egymástól való elkülönítése. Mivel a rezekciós üreget az esetleges recidiva veszély miatt rendszeresen ellenőrizni szükséges, a végleges (sebészi) zárásra még fiatal]) pácienseknél is csak ritkán gondolhatunk. Ezért az ilyen betegek szinte kizárólagosan maxillofaciális protetikai úton rehabilitálhatók. A protetikai ellátás során több-sokszor egymásnak ellentmondó •— szempontot kell mérlegelni. Mindenek előtt törekednünk kell a beteg igényeinek, lehetőségéhez mért minél teljesebb kielégítésére. Messzemenően figyelembe kell venni az alapbetegséget kezelő sebész és radiológus kívánalmait is. A rezekciós protézis szerkesztésekor a protetikai preventív szempontokat [5, 6) — különösen a biomechanikai szempontból hátrányosan megváltoztatott klinikai — anatómiai viszonyok mellett — feltétlenül érvényesíteni kell. Meg kell akadályozni tehát, egyrészt, a heges és besugárzott élő szövetek mechanikus irritációját, másrészt a protézis sokoldalú funkcióját biztosító, s egyben fokozott megterhelésnek kitett élő szövetek túlterhelését. Általános tapasztalat, hogy a felső állcsont részleges rezekciója után a protetikai ellátás nehézsége főként a defektus nagyságának és a felső maradékfogak számának függvénye. Minél nagyobb tehát a rezekciós üreg és minél keve sebb fog van a maxillamaradványban, annál nehezebben elégíthetők ki a már említett sokoldalú követelmények. Ez kötelezi a maxillofaciális. profetikust, hogy a meglévő maradékfogak maximális mechanikai) védelméről minden körülmények között gondoskodjék [8, 9], ugyanis a műtéti, heges, besugárzott, szájüregben a maradékfogak öntisztulásának, de tisztításának feltételei is kedvezőtlenek. Ha e fogakat a lemezes pótlással részben, vagy egészben még be is fedjük, akkor e fogak viszonylagosan gyors szuvasodását, s nem ritkán, elvesztését idézhetjük elő. Ilyen körülmények között a maradékfogak védel-Érkezett: 1986. december 19. Elfogadva: 1986. október 7. 13
