Fogorvosi szemle, 1985 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-01 / 4. szám
kizárólag az egyszerű drótkapocs volt (V. táblázat). A 3. osztályban a dentális megtámasztása l/3 arányban fordul1 ólő és teleszkóp alkalmazáísát nem tervezték (VI. táblázat). Megbeszélés Az 1517 esetszám jelentős és jellemző része a fogtechnikai laboratóriumban évenként elkészülő 10—12 ezer fogsornak. A foghiányok Fábián—Fejérdy-féle protetikai osztályok szerinti megoszlása képet ad a megkívánt kezelési irányelvek alkalmazásáról. Azt figyeltük meg, hogy a megtámasztást és az alaplemez tervezését a vizsgált minták többségében eleve nem az említett irányelvek, hanem az határozta meg, hogy akrilát alaplemezt, vagy fémlemezt tervezett-e a fogorvos. A rágófelszíni megtámasztást kizárólagosan a fémlemezzel együtt készülő kapcsok biztosították. Az akrilát fogsorok elhorgonyzásának eszközei orálisan az akrilát lemezszél és a támfogak vesztibuláris felszínén elhelyezett egykarú, rozsdamentes acél drótkapcsok voltak. A százalékos megoszlást tekintve a legnagyobb figyelemre a 2B. osztály tart számot. Ez az osztály nemcsak a legnagyobb előfordulási aránya, hanem a megtámasztás kedvezőbb lehetősége miatt is figyelemre méltó. A sorközi hiányok rögzített fogpótlásakor a maradék fogak sínezése viszonylog kevés esetben történt meg. Ha ez a 2A. osztályú hiánnyá történő alakítás kedvezőtlenebb elhorgonyzási lehetőségei miatt alakult volna, így azt akkor el kellene fogadnunk. Viszont inkább feltételezhető, hogy a mechanikus és sablonos tervezés, az egyszerűbb fogtechnikai elkészítés miatt maradt el pl. a rögzített híd, ill. merevítő rú(i alkalmazása. Közel azonos százalékos megoszlásban fordulnak elő ia 2A. és a osztályba tartozó foghiányok, amelyekben közösen vetődnek fel a megtámasztás kedvezőbb és az elhorgonyzásnak többségében kedvezőtlenebb körülményei. 2A/1. osztályba tartozó foghiányok, amelyekben közösen vetődnek fel a megtámasztás kedvezőbb és az elhorgonyzásnak többségiében kedvezőtlenebb körülményei. A 2A osztályba tartozó foghiányok 43%-ában gingivális megtámasztást alkalmazták, lényegében tovább nehezítve a fogsor elhorgonyzásának lehetőségeit, mivel a fogsor kevésbé irányítható süllyedése nagy valószínűséggel bekövetkezik annak káros következményeivel [23]. Az indirekt rögzítőik alkalmazására a billenélsgátllás és az egyenletesebb rágóerő elosztás érdekében az eseték kevesebb, mint félében került sor. Hasonló, ha még nem súlyosabb a preventív szempontok figyelmen kívül hagyása a 2A/l. osztályban, ahol az eseték 86%^ban a gingivális megtámasztás ugyancsak nem teremt kedvezőbb lehetőséget az elhorgonyzás számára. Az elhorgönyzás eszközei közül a tankönyv [2, 3] és irodalmi közlésekben [9, 19, 23] leginkább eredményesnek ítélt teleszkópos elhorgonyzás csak egy esetben fordult elő a vizsgált 367 fogpótlásból. A protetikai 3. osztályba az esetek 6%-a tartozott. Minden esetben drót, vagy öntött kapocs elhorgonyzást alkalmaztak és 35,5%-ban dentális megtámasztást is terveztek. Ismerve az osztályba tartozó foghiányoknál a megtámasztás nehézségeit, feltűnő, hogy a teleszkóp elhorgonyzás egyik típusát sem találtuk a 90 mintán. Az adatok megítélésében tekintettel kell lennünk arra, hogy a teleszkóp készítésének szigorú követelményei vannak [15], és hatásos alkalmazása csak szakszerű elkészítés esetén eredményes. Az 1A. és 1B. osztályokba sorolható 2,5%-os együttes előfordulási arány alátámasztja azt a tényt, hogy az ilyen típusú foghiányoknál a hazai gyakorlat is előnyben részesíti a rögzített pótlások készítését. Vizsgálatunk laboratóriumi körülményei miatt számos, a fogbetegellátásban fontos szempont értékelésére nem kerülhetett sor. Azonban adataink alapján megállapítható, hogy 106
