Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-03-01 / 3. szám

talma, vagy a beavatkozás pszichés élménye vált-e ki arra hajlamos egyéneknél ájulást?

Hazai tankönyvünk az ájulást az érzéstelenítés szövődményeként tárgyalja

[4]. Campbell és mtsai [10] szerint a legtöbb ájulás a helyi érzéstelenítők beadása után következik be. Mc-Gimpsey [25] 31 %-ban, Edmondson és mtsai 41%-ban találtak érzéstelenítés utáni előfordulást. Saját vizsgálataink 14,6 %-os gyakoriságot mutatnak.

Az adrenalinnak az injekció közvetlen helyéről történő felszívódására vonatkozóan Tolas és mtsai [33] tuberális érzéstelenítés után 3 és 5 perccel artériás katekolamin meghatározást végeztek. Több mint kétszeres plazmakoncentráció emelkedést észleltek, azonban ez a kísérleti személyek kardiovaszkuláris paramétereit lényegesen nem befolyásolta.

Az érzéstelenítés pszichés élményére vonatkozóan érdekes irodalmi adataink vannak. Utalnánk a véradókon végzett nagyszámú vizsgálatra, ahol az ájulás legtöbbször a fogászati érzéstelenítéshez hasonlóan a tű visszahúzása után következett be [18, 19, 22, 36]. Edmondson és mtsai [13] már említett 41 %-os előfordulás mellett azt is közük, hogy a betegek 37 %-a félelmének fő okául az érzéstelenítés eszközét, a tűt jelölte meg. Kleinknecht és mtsai [24] kérdőíves vizsgálatai szerint is a „legfélelmetesebb” fogorvosi eszköz a tű és a fúró. Osswald, Mieter [26] 43 helyi érzéstelenítés során kollapszussal reagáló betege közül 11 páciens esetében a kontroll vizsgálatnál, fiziológiás sóoldatra is bekövetkezett az ájulás.

Binder [7] által észlelt esetek az érzéstelenítőszerekkel nem álltak összefüggésben.

Mint a fentiekből kitűnik, az irodalmi adatok inkább a pszichés élmény elsődlegességét hangsúlyozzák. Hivatkozva előző ilyen irányú vizsgálatainkra [11, 12], az érzéstelenítés után közvetlenül bekövetkező ájulásokat túlnyomórészben nem az érzéstelenítőszer, hanem a beavatkozás szövődményeként kell tekintenünk.

Megelőzés, terápia

Pontosan megjósolni, hogy egy adott helyzetben kinél következik be ájulás, jelen ismereteink alapján nem lehet. Az előzőekben említett hajlamosító tényezők figyelembevétele a megelőzés alapja. A vegetatív idegrendszer állapotára vonatkozóan hasznos lehet a Kérdő-Ше vegetatív index [23] = V. i. = (1 —d/p)X 100 ahol d — diasztolés nyomás, p = pulzusszám. ( + ) előjel a szimpatikus, ( —) előjel a paraszimpatikus túlsúlyt jelenti. Szimpatikus túlsúly, ájulásra való hajlamosító tényezőként tekinthető.

Gyógyszeres előkészítés elméleti és gyakorlati kérdéseiről és ilyen irányú vizsgálatainkról más alkalommal szeretnénk részletesen beszámolni.

A mindennapos gyakorlatban nagyon fontos az ájulást megelőző állapot felismerése. A beteg megfelelő időpontban történő hanyatt fektetésével, esetlegesen cselekvésre való felszólításával az eszméletvesztés megelőzhető. Bekövetkezett ájulás esetén is a beteg hanyatt fektetése, a fejnek a végtagoknál alacsonyabban történő elhelyezése a terápia. Tudatában kell azonban lennünk annak a ténynek, hogy az újabb ájulásra való hajlam sokszor órákig is megmaradhat és meghiúsíthatja a további fogorvosi ténykedésünket.

Stimuláns gyógyszerek adására vonatkozóan teljes egyetértéssel utalnánk az ilyen irányú tankönyvi véleményre [6]. Az ájulás gyógyításában legfontosabb a megelőzés. A már bekövetkezett ájulás esetén az említett egyszerű testhelyzetváltoztatáson kívül a 226 betegünknél más gyógyszeres terápiához nem kellett folyamodnunk.

81