Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-06-01 / 6. szám

többlet oldat N03 és N02 tartalma honnan származik, ezért ezek az eredmények hozzávetőlegesek, amit a nyálvizsgálatok ismert nehézségei magyaráznak.

A fogmosás és a hyperolos dezinficiálás okozta konzekvens és szignifikáns nitritkoncentráció csökkenése azt mutatja, hogy megakadt a folyamatos nitritképződés menete. Ez a beavatkozás mintegy felére redukálta a nitritképzést. Nem tudjuk jelenleg, hogy mikor áll vissza az eredeti állapot, ezért egyelőre messzemenő következtetéseket a rákkeltő nitrózaminok képződésének szájüregi dezinficiálással való gátlásáról nem szeretnénk levonni. Azonban ez olyan lehetőség, amelynek további vizsgálatát nem szabad kihagyni. Az összehasonlító táblázatban látható, hogy a fogmosás előtti mosófolyadék nitritszintje magasabb (7,53 mg/1 átlag) a fogmosás előtti spontán nyálban lévőnél (3,83 mg/1 átlag). Ez valószínűleg a mosófolyadék magas (200 mg/1 NaNOa) nitrát terhelésének az eredménye.

A desztillált vizes kontrollok esetében a kiköpött folyadékban mért nitrát- és nitritértékeket kimosási értéknek tekinthetjük, amely a teljes szájnyálkahártyán lévő és kis fokban nyállal keveredett desztillált víz nitrát- és nitrittartalmát mutatja. Szignifikáns különbség mutatkozott az így kapott nitritértékek és az ismert NaNO;j-os öblítő oldat nitritszintje között, amely szintén a szájüregi nitrit képzés mellett szól.

A nyelvlepedékkel inkubált 4 kontroll nitrátos oldatában minimális nitritképződést figyelhettünk meg. Gordon és Gibbon [5] elemezte a nyelvlepedék baktérium tartalmát. Vizsgálataik szerint a nyelv konstans mikroftórájában a redukáló baktériumok kb. 6,5 %-ot tesznek ki, míg pl. a fakultatív anaerobok 13 %-ot mutatnak. A streptococcusok és a veillonellák alkotják a nyelvlepedék baktériumainak fő tömegét. A lepedőkkel végzett kontrollokban kimutatható kisfokú nitritképződés visszavezethető a nyelvlepedék redukáló baktériumainak kis arányára, vagy a nitrát és baktériumok egymásrahatásának rövid idejére (5 perc).

A Kiionos másik 4 kontroliban kimutatott nagyobb nitritképződés mint utóbb kiderült a Kiion kémiai szerkezetével magyarázható, amely zavarta a reakciót. így a Kiion baktériumgátló hatását nem lehetett értékelni.

IRODALOM: 1. Burgen, A. S. V.—Emmelin, N. G.: Physiology of the salivary Glands. Williams and Wilkins, Baltimore, 1961. 140. — 2. Davidson, S. Passmore, R., Brock, J. F., Truswell, A. S.: Human Nitrition and Dietetics. 7 ed Churchill—Livingstone, Edindurgh—London—New York, 1979. 510. — 3. Egészségügyi Közlöny 17. szám 1978. 4. sz. melléklet a VI/25 Eü. M. sz. rendelethez. — 4. Frenyú V.: Postmor.tális nitritképződés főzelékekben. Természettudományi Közlöny, 11, 558, 1967. — 5. Gordon, D. F.—Gibbons, R. J.: Studies of the predominant cultivable microorganismus from human tongue. Archs. Oral Biol., 11, 627, 1966. —• 6. Hill, M. J.: Bacterial metabolism and human carcinogenesis. British Medical Bulletin, 36, 89, 1980. — 7. Kádas L.: A táplálkozás szerepe a csecsemőkori methenioglobinaemia kialakulásában. Egészségügyi Felvilágosítás, 15, 265, 1974. — 8. Magyar Szabványtár. Ivó víz vizsgálat. Nitrát és nitrit ion meghatározás. 448/12—74. — 9. RAO, G. S.: N-Nitrosamines from drugs and nitrite potential source of chemical carcinogens in humans. Pharmacy International, 23, 187, 1980. — 10. Reed, P. I., Suiter, P. L. R., Haines, K., House, F. R., Waltres, C. L.: Effects of Cimetidine on gastric juice N-nitrosamine concentration. Lancet, 11, 553, 1981. — 11. Ruddell, W. S. J., Bone, E. S., Hill. M. J., Blendis, L. M„ Walters, C. L.: Gastric juice nitrite. A risk factor for cancer in the hypochlorhydric stomach. Lancet II. 1037, 1976. — 12. Saffir, A. R., Lowary, W.G: Evalution of hydrogen peroxide and sodium perborate as oral antiseptics in man. .L dent. Res., 59, 25 abstr, 1980. — 13. Tannenbaum, S. R., Weisman, M. and Fett, D.: The effect of nitrate intake on nitrite formation in human saliva. F. D. Cosmet. Toxicol., 14, 549, 1976. — 14. Upor E., Mohai M., Kovák Gy.: Fotometriás nyomelemzési módszerek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978, 208. —15. Varley, M.: Practical Clinical Biochemistry. Heineman, London, 1962. 634.

166