Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-05-01 / 5. szám

iránt. Árkövy professzor (nem kötelező) előadásait hallgatta és a szünidők alatt a bécsi, a berlini, müncheni és zürichi fogászati klinikákon rövid szaktanfolyamokon (akkor ezeket kurzusnak nevezték) vett részt. Már javában folyik az első világháború, mikor orvosi oklevelet kap. Mint katonaorvosnak igen változatos a beosztása, szolgál fogorvosi ambulatóriumban, belgyógyászati osztályt vezet, kórházhajó parancsnok, tartalékkórház fogászati és szájsebészeti osztályán, majd a budapesti Poliklinika fogászati osztályán dolgozik [10]. 1919 tavaszán állást kap a budapesti Stomatologiai Klinikán, amelyet akkor Szabó József, mint megbízott igazgató vezetett. Rövidesen „díjas” tanársegéd (az egyetemi állások nagyobb része „díjtalan” volt, csak címet és munkalehetőséget adtak), majd 1922-től „I. díjas tanársegéd” lesz. Ennek az állásnak-címnek értékeléséhez tudnunk kell, hogy a Stomatologiai Klinikán akkor még nem volt rendszeresítve adjunktusi állás és az első (I.) tanársegéd az igazgató helyettese és az intézmény adminisztratív vezetője volt. Simon mint I. tanársegéd a műtőt, a röntgen laboratóriumot (nem nevezték osztálynak) és a konzerváló osztályt vezette. Mint tanársegéd „hátrányosnak ítéli” hogy az általános orvos, fogorvos-szakorvosjelöltek minden fogászati elméleti előképzettség nélkül, csupán gyakorlati kiképzésben részesültek a klinikán. Javaslatára Szabó professzortól engedélyt kap évenkénti ismétlődő nógyhónapos tanfolyam szervezésére; a tanfolyamot 1926-ig Máthé Dénes magántanárral együtt vezette. 1922-ben javaslatára továbbképző tanfolyam indult a gyakorló fogorvosok számára. A meginduló tanfolyamoknak állandó előadója volt [10].

1926-ban — akkor már egy monográfia és 15 közlemény szerzője — magántanári képesítést nyert fogászati diagnosztika és fogászati műtéttan kettős tárgykörből. A magántanárság csak megtisztelő cím volt és nem állás, fizetéssel nem járt, csak jogot adott nem kötelező (fakultatív) előadások tartására. Magántanárságának megszerzése után nem hosszabbították meg a klinikai állását. Oka ennek — önéletrajza szerint — „apolitikus magatartása (felszólításra sem lépett be a MONE-be)” volt. A MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Szövetsége) meglehetősen jobboldali orvostömörülésnek számított, az egyetemi állást betöltők nagy része tagja volt. Simon Béla 1926-tól 1932-ig, poliklinikai főorvossá választásáig állástalan volt. Ezt az állástalanságot nem lehet a mai mértékkel értékelni, mert nagy magángyakorlata mellett semmiképpen nem volt rászorulva a viszonylag szerény összegű tanársegédi fizetésre. Tudományos munkássága, szakmai tevékenysége alapján azonban mindenképpen megérdemelte volna kinevezésének meghosszabbítását.

1932-ben Simon Béla az Apponyi Poliklinika fogászati osztályának főorvosa lett. Az osztály „szegénybetegek kezelését végző ingyenrendelés” (Bonyhárd, [1]) volt, amely „a karitatív hivatáson kívül orvosképzést és tudományos vizsgálódást” (Kaufmann, [4]) is végzett. Az akkori ingyenrendelések szegénybetegei kezelésük után — nem kötelezően — tetszés szerinti összeget tettek az osztályok perselyébe. Jórészt az ún. perselypénzből tartották fenn magukat a rendelések, így a fogászati osztály is, amelyet Rothman Armin magántanár (1860—1932) 1887-től haláláig vezetett [2]. Az osztálynak, amelyet Simon Béla vett át, felszerelése meglehetősen elavult volt. Az új főorvos az osztályát „átszervezte”, értve alatta az átépítést, a berendezés megújítását és megindította a tudományos munkát. Az átszervezés után, a harmincas években, a 20 orvossal működő osztály a budapesti Stomatologiai Klinika mellett az ország legjobban felszerelt és korszerűen berendezett fogászati intézménye lett. Simon Béla az osztályán belül fogsebészeti, fogszabályzó, gyermekfogászati rendelést és szövettani, valamint orvostechnikai laboratóriu-152