Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1. szám

Az 1000 lakosra jutó halálozási arányszámokat is a Megyei Statisztikai Évkönyvekben közölt összes és az általunk felderített haláleseteknek megfe­lelően csökkentett lakosságszám alapján számítottuk ki. A számítás alapjául a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerinti, az 1960-as és 1970-es nép­­számlálás adataiból továbbszámított tényleges évenkénti lakosságszámok szolgáltak fi. táblázat). A korcsoportok kialakításakor a Betegségek Nemzet­közi Osztályozása IX. Revíziója módszertani részében a halálozási adatok közlésére szolgáló statisztikai táblák szerkesztéséhez javasolt összevont kor­csoportosítást alkalmaztuk [6]. Eredmények A II. táblázaton a vizsgált 14 éves időszak alatt a két községben az előzőek­ben leírt módon azonos arányban felderített halálesetek évenkénti átlagos, az ugyanezen idő alatt elhaltak összes, valamint az 1000 lakosra vonatkoztatott halálesetek évenkénti átlagos száma látható, nemek szerint. Az adatok azt mutatják, hogy Kunszentmártonban a halálozások száma kevesebb, mint Kiskunmajsán. Az elhunytak számának korcsoportok és nemek szerinti megoszlását a két községben a 14 éves időszakra összesítve a III. táblázaton mutatjuk be. Az elhunytak átlagos korát községenként és nemenként a IV. táblázaton tüntettük fel, a 14 éves időszak adatainak összesítése alapján. A táblázaton megadjuk az 1969-től 1978-ig terjedő időszakban meghaltak korára vonatkozó országos átlagadatokat is. A vizsgált két községben a meghaltak átlagos korában különbség alig van, míg az országos átlag kisebb. II. táblázat A halálozások átlagos száma és aránya Kunszentmártonban és Kiskunmajsán (1966—1979-ig terjedő időszak összesítése) A halálesetek száma 1000 megfelelő nemű férfiak nők együtt lakosra jutó halálozások évi összes évi összes átlag átlag évi összes férfiak nők együtt átlag Kunszentmárton 66,8 935 63,5 891 130,4 1826 14,27 12,60 13,41 Kiskunmaj sa 77,1 1079 68,0 952 145,1 2031 16,66 13,89 15,23 A meghaltak átlagos kora nemenként és összesen Kunszentmártonban és Kiskunmajsán (1966—1979-ig terjedő időszak összesítése) IV. táblázat A meghalt férfiak nők összes átlagos kora években Kunszentmárton 67,98 71,94 69,92 Kiskunmaj sa 66,96 73,03 69,78 Magyarország 63,49 68,92 66,08 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom