Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-01 / 9. szám
Külön meg kell jegyeznünk, hogy ma már végre általánosan elfogadott, hogy a nyirokhajszálerek mint vakon végződő zárt csövek kezdődnek és nem mint a szövetrésekkel közlekedő nyitott lumenek. Eszerint nyiroknak, lymphának csak a nyirokerek tartalma tekinthető. Több mű az interstitiális alapállomány vizes fázisát, az un. szövetnedvet is lymphának, szövetlymphának, tápláló lymphának stb. nevezi. Mindezek zavarják a szakszerű gondolkodást. Balogh Károly közös cikkünk [2] megjelenése (1957) után — rám hagyta kísérleteink folytatását azzal, hogy az általunk nem egészen eldöntött kérdést a továbbiakban más módszerekkel igyekezzem tisztázni. Anyag és módszer A nyirokhajszálerek és a kisebb nyirokerek morfológiai kimutatása nem könnyű feladat, különösen nem a fogbél területén. Ezt mutatja az, hogy a szerzők kutatásaiknál igen különböző módszereket alkalmaztak, amivel itt részletesen nem foglalkozhatom. Általában elfogadott, hogy a nyirokhajszálerek és ezek közvetlen folytatásai csak telt állapotban, vagy valamely mikroszkóposán látható anyag bele juttatásával mutathatók ki megbízhatóan. Baloghgal közösen addig alkalmazott eljárásokat módosítva, a kutyákon végzett további állatkísérleteim során, a következő két módszert alkalmaztam. 1. Az igen kíméletesen és felszínesen exponált pulpára steril fiziológiás oldattal háromszorosára hígított tust vittem és emellett az egyidejű nyirokpangás előidézésére mindkét oldalt körülkötöttem a submandibuláris nyirokcsomókat. 2. A maximális nyirokprodukció és nyirokpangás elérésére, a submandibuláris nyirokcsomók körülkötése után, lekötöttem az állatok v. jugularis externáját és internáját. A sikeres feji nyirokpangást minden esetben jelezte az, hogy az állatok ábrázata mintegy 1/4 óra alatt fokozatosan ödémásán megduzzadt. Az első kísérletsorozathoz 4 db, fejlett (2—3 éves), és 3 db 1 évesnél fiatalabb kutyát használtam fel, összesen 7 állatot. A vizsgálandó fogakat 1 óra, ill. 1—3 nap múlva vettem ki a kloroformmal elölt állatokból. A második kísérletsorozatot részben még tejfogakkal bíró kölyökkutyákon végeztem, összesen 8 esetben. A vizsgálati anyagot 5 esetben a műtét befejezését követőleg 1/4 óra, 2 esetben 3 óra és 1 esetben 48 óra múlva vettem ki. Az eltávolított fogak mésztelenítést követőleg celloidin beágyazásra kerültek. A celloidinos blokkokból 20—30 mikronos metszetek készültek, ezeket hematoxilin-eozinnal festettük meg. Eredmények Az első kísérletsorozatból származó készítményeken a következőket észlelhetjük. A pulpa exponálásának helyén és ennek közvetlen szomszédságában a tus összefüggően fedi a fogbél szövetét. A trepanatiós nyílás környezetében a dentincsatornácskákban tusszemcsék helyezkednek el a dentinréteg középső harmadáig terjedően (1. ábra). Tusszemcsék láthatók mélyebben a koronapulpa és a gyökérhártya interstitiumában szabadon és phagocytákban (2. ábra). Szabad tusszemcse figyelhető meg az egyik venula lumenéban és néhány az ér mellett (3. ábra). Tusos phagocyta és szabad tusszemcse a gyökérpulpában (4. ábra). Összezsúfolt tusszemcsék láthatók az egyik apikális csatorna fala mentén (5. ábra), szabad és phagocytált tusszemcsék a gyökérhártyában a forapicale közelében (6. ábra). Egyébként a pulpákban a koronái részeken számos intrapulpális pseudocysta fordul elő. 258