Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1982-05-01 / 5. szám

megyei felnőtt rendeléseken dolgozó fogorvosok a hét egy-egv napján váltva szisztémás gyermekrendelést folytatnak. (Életbe lépett 1965 okt. 1 -én.).” Ezt az intézkedést az 5/1964 (Eü. K. 3.) Eü. M. számú utasítás tette lehetővé, amely a felnőtt és gyermekfogászati óraszámokat egyesített. Gyarmati [4]1971- ben írja le módszerét, amely később a 4+2 és 5+1 iskolafogászati ellátási rendszer címen került a köztudatba, de hasonló ellátó módszerről számol be Fedor és Matolay [3] Miskolcról és Gzukor [2] is említi. Ennek következtében a felnőtt és a gyermekfogászati ellátás ténykedési adatai összefolytak és az országos, de megyei értékelések során is egyre nehezebb volt tisztázni a gyermekekre vonatkozó adatokat. Ez a körülmény indokolta leginkább, hogy az 1981-től bevezetésre került jelentési lap együttesen tartalmazza [a felnőtt és a gyermeklakosságon végrehajtott kezelések adatait.

Jelentős és örvendetes változást jelentett az a körülmény is, hogy a Fogtechnikai Vállalat a hatvanas évek végétől bővítette fogpótlási technológiai eljárásait. így egyre nagyobb számban készültek mintára öntött fémlemezek, nem nemesfémre égetett kerámiával leplezett, esztétikus rögzített fogpótlások és bevezetésre kerültek az ezüstpalládium ötvözetből készülő rögzített fogpótlások. Ezek előtérbe kerülése megváltoztatta az egy-egy fogpótlásra eső fogorvosi munkaidő hányadát és természetesen befolyásolták a rendelők fogászati anyagszükségletét is. A 25 éve érvényben lévő jelentési lapokon ezek a valójában megváltozott teljesítmények nem voltak dokumentálhatók.

Időközben, elsősorban a hatvanas években és a hetvenes évek első felében, megindult a községi fogorvosi szolgálatok létesítése és szinte ezzel párhuzamosan egyre szaporodtak az üzemi fogászati rendelések is. Ezek tevékenységének értékelése a ma is érvényben lévő beszámolási rendszer adta lehetőségekkel csakis megyei vagy fővárosi rendelőintézeti szinten volt lehetséges és országosan, azaz a Központi Stomatologiai Intézetben nem. Ez szintén indokolta, hogy a rendelőintézeti, üzemi és községi rendelések adatait, az új jelentési rendszer eme három kategóriáját az éves jelentés vonatkozásában már eleve szétbontsuk. Ezt azért tartottuk lényegesnek, mert a helyszíni intézeti és főfelügyeleti vizsgálatok alkalmával kiderült, hogy az előbb említett háromféle rendelésfajta ún. leterhelése (teljesítménye) korántsem hasonló.

Az 1955-ben bevezetett jelentési rendszer egyik fontos céljául tűzte Kende [5], hogy a szolgálatban dolgozókat — a teljesítmények megismertetésével — fokozott tevékenységre ösztönözze, nevezetesen ezt írja: „Reméljük, hogy adataink megismerése, az összehasonlítás eredménye hozzá fog járulni a teljesítmény emeléséhez. Maga az a tény, hogy a jövőben az intézeteknek módjuk lesz most folyó teljesítményüket az 1955-ös év átlagos adataival egybevetni, irányítólag fog hatni működésükre.” Sajnos akkor még nem sejthette, hogy erre a megismertetésre (visszajelzésre) 1965-ig kellett várni a szolgálatnak, amikor is Béky [1] 1965-ben a Népegészségügyben értékelte az 1963. év ténykedési adatait, és a napi szervezett fogorvosi óraszám alapján számítva a fogorvosi ellátottságot. most már nemcsak a vidék és főváros, —mint Kende beszámolójában — hanem az egyes megyék is fogorvosi ellátottságuk szerint sorrendben nyertek említést. A teljesítményre vonatkozóan közölte az egyes „kiemelt ténykedések” abszolút számát, majd országos, fővárosi, vidéki és megyei csoportosításban megadta a 100 foghúzásra jutó tömés, lemezes- és hídpótlások és a pótolt fogak viszonyszámát.

A Központi Stomatologiai Intézet 1969-től rendszeresen minden évben elkészítette — éppen a Kende [5] által is oly fontosnak tartott okból — az úgynevezett megyei és fővárosi kerületi (rendelőintézetenkénti) értékelő táblákat.

136