Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
irata; 1947-től 1966-ig az MFE átmeneti jogutódjának, ,,A Magyar Orvosok, Gyógyszerészek és Egészségügyi Dolgozók Szabad Szakszervezete Fogorvos Szakcsoportjának Hivatalos Közlönye”-ként, majd 1966-tól újra az MFE hivatalos lapjaként. Lapunk alapításának 75. évfordulója alkalmából a hajdani szerkesztőkre (főszerkesztőkre) emlékezve, idézzük célkitűzéseik legfontosabb mondanivalóját. Körmöczi 1908-ban azt írta programjában: „Komoly tudományos folyóiratot szándékozunk kiadni, melyben az eredeti dolgozatok mellett meg fogják találni kartársaink a külföldi szaklapokban megjelent fontosabb közlemények kivonatait is, tájékoztatást fognak vinni e füzetek hazánk minden részébe szaktudományunk minden újabb haladásáról”. A célkitűzés kapcsán megjegyzendő, hogy a folyóiratot az MFE tagjai — a tagsági díj fizetése ellenében — díjtalanul kapták. Morelli 1925-ben így írt: „A lap mindenkié! Letéteményese a hazai tudományos kutatás munkálatainak, a külföldi munkák eredményeinek”. Varga 1932-ben így összegezte programját: „Minél nívósabbá tenni egyetlen magyar tudományos folyóiratunkat”. Morelli 1940-ben nem adott új programot. Padányi csak 1942-ben adott rövid programot „Az 1942. éVre” címmel, amelynek fő mondanivalójából látszik a törekvés a gyakorló fogorvosokkal való kapcsolatok erősítésére. Vargának, megadatott, hogy 1947- ben ismét beköszöntőt írhatott, amelyből az alábbi idézet emelhető ki: „Harcosai kívánunk lenni szakmánk érdekeinek, erkölcsi emelkedésének és anyagi boldogulásának”. Adler szerkesztői elképzeléseit legtömörebben az 1978. évi 1. számban (a szerkesztő oldala) fogalmazta meg: „A szakfolyóirat elsősorban olvasóiért van; legfontosabb feladata tehát az olvasó igényének kielégítése. Hogy e feladatának tudományos szinten tehessen eleget, szerzői gárdájának is kell lennie”. ... „A szerző elsősorban eredeti írásának mielőbbi közlését várja, az olvasó viszont általában azokat a közleményeket helyezi előnybe, melyek tartalmát szakmai tevékenységében közvetlenül tudja hasznosítani. A szerkesztés feladata, hogy ezt a valóban meglevő, de mégis inkább felszínes ellentétet kiegyenlítse.” Ha a 75 éves jubileum alkalmából visszatekintünk lapunk múltjára, akkor egyrészt a folyamatosságot, másrészt a politikailag-gazdaságilag változó idők hatását is észlelhetjük. A lap alapvető beosztása, rovatai alig-alig változtak. Az eredeti közlemények alkották és alkotják a lap gerincét. Könyvismertetés, lapszemle és a hírek ezt kiegészítik. A hírek rovat terjedelme és súlya a lap első 50 esztendejében nagyobb volt mint ma, mert a lap sokszor éles szakmapolitikai szócső is volt. A Fogorvosi Szemle ez évben ünnepi köntösben jelenik meg, és minden számában szakmánk egy vagy két prominens képviselőjének, az évforduló alkalmából felkérésre írott cikkét közöljük. E közlemények összességükben szaktudományunk mai hazai állását fogják tükrözni mai olvasóink és szakmai utódaink számára is. A jubileum alkalmával szokásos visszapillantás után a jövő célkitűzéseit röviden így fogalmazhatom meg: Igyekszem az egyre növekvő követelményeknek olyan szinten és olyan mértékben megfelelni, ahogy szerkesztő elődeim megfeleltek saját koruk követelményeinek. Dr. Fábián Tibor 3