Fogorvosi szemle, 1981 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
Fogorvosi Szemle 74. 69—72. 1981. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlástani Klinika, Budapest (igazgató: Dr. Fábián Tibor egyetemi tanár) A fóliázás elméleti és gyakorlati szempontjai Dr. GERLE JÁNOS Fóliázásnak nevezzük azt a műveletet, amelynek során a minta egyes részeit különböző vastagságú és formájú fém (ón, ólom) lemezkével fedjük. Erre azért van szükség, mert a nyálkahártya-csontalapzat, amelyre a lemezes fogpótlások részben vagy teljesen átviszik a rágónyomást, nem mindenütt terhelhető egyforma mértékben. Célszerű tehát a terhelést úgy elosztani, hogy a kis toleranciával bíró részekre kisebb nyomás jusson a jobban terhelhető régiók rovására. A terhelést rosszul tűrő néhány képletet teljes mértékben mentesíteni kell a teherviselés alól. A terhelés elosztásában így viszonylagos egyensúly alakítható ki. A hazai és a külföldi szakirodalom részletesen foglalkozik a nyálkahártyacsontalapzat anatómiájával, szöveti szerkezetével, élettani sajátosságaival és a terhelés következtében kialakult patológiás elváltozásaival [2, 3, 8]. A vélemények különböznek többek között a fóliázás mértékében és a reziliencia értékelésében is [6, 12, 13, 14, 16, 17, 19], egyes szerzők nyálkahártya „térképeket” szerkesztenek és próbálnak alkalmazni [9, 15, 18, 20, 21, 22]. Ezek azonban többnyire csak elméleti jelentőségűek, a gyakorlat számára nehezen használhatók. A reziliencia a fóliázás szempontjából jelentős tényező. Ez a nyálkahártyának — szöveti felépítéséből adódó — összenyomhatósága, mely terhelés alatt rugalmassága révén reverzibilis alakváltozást szenved. A fogsorok alaplemeze által borított lágyrészek rezidenciája individuális differenciákat mutat és egy szájban is nagyon különböző [9, 15, 16, 18, 20, 21, 22]. A mindennapi gyakorlatban ennek mérése nem megoldható, átlagértékekre kell hagyatkoznunk, az orvost a gondos száj vizsgálat, a tapintás és szakmai gyakorlata segítheti. Gyakran tapasztaljuk, hogy ha a nyálkahártya és a fogpótlás között rést hagyunk, akkor bizonyos idő után ez „eltűnik”. A gingiva hipertrofizál, mintegy igyekszik kitölteni az űrt. Ez figyelhető meg alsó alámosható hídtestek, a gerinc felett 1—2 mm-rel vezetett merevítőrudak, vagy — a ma már egyértelműen kerülendő — légkamrák kialakításakor felső fogsorok esetében [3, 15]. Másképpen kell értékelnünk azokat az eseteket, amelyekben először készítünk fogsort. Bizonyos iniciális süllyedéssel mindig számolnunk kell. Az első fogsor viselése alkalmával azonban a csontalapzat sorvadása a megváltozott terhelési viszonyok miatt sokkal nagyobb mérvű, mint későbbi fogsorok esetében. A nyálkahártya is átalakul, az állandó nyomás következtében keringése romlik, a regenerálódó képessége csökken, a felszíni sejtek alakja módosul, atrófiára utaló jelek figyelhetők meg. Különösen nagyfokú az alapzat involúciója olyankor, amikor a fogsor elkészítését több fog eltávolítása előzi meg [2, 3, 4, 8, 20, 21, 23]. A fóliázás célja tehát a következőkben foglalható össze: 1. Teherelosztás, 2. helyfenntartás (távoltartás, tehermentesítés); és 3. mozgásterület biztosítása. Érkezett: 1980. június 28. 69
