Fogorvosi szemle, 1981 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
szülékkel, a Vasipari Kutató Intézet Fémtani Osztályán végeztük. E mérésnél egy szabványosított négyzet alapú gyémántgúlát (a =136°) kell meghatározott (P) terheléssel a vizsgálandó anyagba benyomni és a terhelést meghatározott ideig tartani. A terhelés megszüntetése után a keletkezett gúla alakú benyomódás alapjának átlóját (d) mérjük. A Vickers-mikrokeménység értéke a kp-ban kifejezett terhelő erő és a gúla alakú benyomódás mm2-ben számított felszínének hányadosa. Figyelembe véve a vonatkozó fémipari szabvány (MSZ 105/8—65) ajánlásait, a terhelést úgy választottuk meg, hogy az inhomogén szövet általános keménységét kapjuk. Az 50 p egyenletes terhelést 15 see-ig tartottuk fenn. A benyomódás átmérőit 0,2 pm pontossággal olvastuk le, és számtani közepüket vettük. Fogak előkészítése a méréshez 1. Beágyazás: a metszőfogakat az abráziós felszín alatt gyémánt szeparáló koronggal keresztbe vágtuk (la ábra). Az ineizális részt úgy helyeztük el, hogy az önkötő akrilátba ágyazás során a zománcfelszín szabadon maradjon, és a tömb alapjával párhuzamos legyen (lb ábra). A disztális csonkrészt merőlegesen helyeztük a beágyazó anyagba úgy, hogy a zománc és a dentin keresztmetszete egyaránt szabadon maradjon (le ábra). 2. Polírozás: a fella ábra. A szeparálást sík helye lb ábra. Az ineizális fogrész elhelyezkedéseaz akrilát tuskóban le ábra.\ A disztális fogrész helyzete az akrilát tuskóban színi zománc polírozását igen kíméletesen, enyhe nyomás alatt végeztük. A keresztmetszeti mintákat síkra csiszoltuk, és fém polírozókkal tükörfényesre dolgoztuk. 3. Gőzölés: a felszíni zománcon, de a csiszolatokon is a benyomódás értékelése a visszaverődés elégtelensége miatt bizonytalan. Ezért a felpolírozott felszínre vákumban fémaranyat gőzöltünk. A benyomódás így kontrasztossá vált és lehetővé tette a pontos leolvasást (a néhány atom vastagságú réteg az eredményt nem befolyásolja). 4. A mérési terület kijelölése: a zománc felszínen az ineizális éltől 50 pm-re 9 mérést végeztünk. A mérőpontok 20—25 pm-re voltak egymástól. A keresztmetszeti mintákon a felszíntől 20 pm-re vettük fel a zománcban az 5 mérőhelyet. A dentinben a zománc-dentin határtól 25—50 pm közti területen 6 mérést végeztünk. A vizsgálati terület pontos kijelölésével kívántuk csökkenteni az egy fogon belül meglevő keménységkülönbségből adódó eltéréseket [3]. Eredmények A zománcban és a dentinben mért keménységi értékeket a II., III. és IV. táblázatban foglaltuk össze. A különböző táplálás hatására bekövetkező változások legkifejezettebbek a felszíni zománcban. Ezt szemlélteti a 2. ábra. 38
