Fogorvosi szemle, 1980 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1980-02-01 / 2. szám

SÁRHEGYI J.

41

5. Transpositiót, e ritka rendellenességet 2 gyermeken is találtam (3. és 4a, b, c ábrák).

6. Számfeletti foggal szili tevékenységem alatt többször is találkoztam (ezek disztomoláris csapfogak voltak), de ezeken a gyermekeken nem fordult elő ilyen rendellenesség.

7. Perzisztált 6 gyermek (4 o', 2 Q) 11 tejfoga (o' 9, $ 2). A nemek közötti nagy előfordulási különbség abból adódik, hogy egy 13 éves fiúnak 5 perzisztáló tejfoga [53, 54, 83, 84, 85] volt.

8. A csirahiányos esetekről röntgenfelvétel is készült. Előfordult, hogy az egyik oldali felső kismetsző aplasiás, a másik oldali pedig csökevényesen fejlett, csapfog (dens emboliformis) volt, tehát szintén redukciós tendenciát mutatott (5. ábra).

5. ábra.

Redukciós tendencia a felső kismetszőkön : a jobb oldalon csírahiány, a bál oldalon csapfog (M. B. 9 é. )

Összefoglalva mutatja az ortodonciai rendellenességek előfordulását az I. táblázat. Nincs olyan értékelhető eset, ahol ne fordulna elő valamilyen anomália !

Megbeszélés

Korkhaus [4] a fogazati anomáliák gyakoriságát a korral együtt emelkedni látta. E tendenciát én is megfigyeltem.

Az újabb felmérések minden szerzőnél magasabb számokat mutatnak, mint a régebbiek. A kapott adataim szerint az anomáliák előfordulása 87,5°/0. Ez a szám azonban nem tükrözi a valóságot! Ugyanis a fennmaradó 12,5°/0 sem tekinthető anomáliamentesnek, mert a — különben csaknem minden gyermeken előforduló — fogcsoport rendellenességek ezeken a vizsgáltakon értékelhetetlenek voltak. Így gyakorlatilag 100°/0-osnak vehető az anomáliák előfordulása!

Ebből az is következik, hogy az ortodonciai rendellenességek kritériumai nem teljesen mérvadók a gyakorlat számára. Jónéhány olyan gyermeket találtam, akinek anomáliája csak mérésekkel mutatható ki, így csak statisztikai jelentőségű. Az esetek többségében a rendellenességek nem okoznak problémát; a rágóképesség csökkenése elhanyagolhatóan csekély, esztétikai hátrány nincs, sőt gyakran — a fogvándorlásra gondolok — a caries-hajlam csökkentésével még előnyösen is hatnak.

De tény, hogy sok a rendellenesség, és számuk egyre nő. Nagyobb részük ugyan nem szorul kezelésre, mégis sok gyermeknél kell beavatkozni. Dénes [8] becslése szerint ez 10—15%. Én a gyermekek csaknem 20%-át találtam kezelésre szorulónak; az általában szokásos kezelési időszakban, a 10—14 évesek 21,53%-át. Néhány gyermeken egy-két tejfog eltávolítása jelenti a „kezelést”, de elég sok a szinte „szájnyomorék” gyermek, ahol a beavatkozás komoly szakmai fölkészültséget és anyagi ráfordítást igényel.

Felmérésem eredményeinek ismertetésével szeretném a figyelmet az ortodonciai rendellenességek nagyon magas, és egyre növekvő számára irányítani. Túlnyomó többségük nem veleszületett, megelőzésük tehát a gyermekeket kezelő fogorvos számára nem lehetetlen!