Fogorvosi szemle, 1980 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
28 KÖNYVISMERTETÉS A könyv részben egyéb szájpatológiai munkák jól bevált beosztását követi, a széjüreg, fogak, fogkörüli szövetek, nyelv, csontrendszer, továbbá állkapocs-arckörnyéki nyirokcsomók és nyálmirigyek betegségeit ismerteti. A részletes patológiai fejezeteket azonban megelőzi az általános kórbonctan néhány témaköre (immunitás és allergia, gyulladások, regeneráció és sebgyógyulás). Ezeknek a fejezeteknek az anyagához viszont a szerzők részletes patológiai ismereteket is csatolnak, ami a tárgyalás áttekinthetőségét nehezíti. A többféle szempont (általános és részletes patológia, tünettan) keveredéséből a patológus számára nehezen elfogadható következetlenségek adódnak: a dentitio difficilist pl. a száj nyálkahártya bakteriális gyulladásai között tárgyalják; más, nem mikroorganizmusok által okozott gyulladásos léziókat (pl. a lichen-t) ,,a szájnyálkahártya elszarusodási zavarai” csoportba sorolnak; egy fejezetbe kerül az idegentest-granuloma a histiocytosisokkal. Igen jók a fogorvosokat leginkább érdeklő fejezetek, úgymint a fog kemény szöveteinek, a gingivának és a parodontiumnak a betegségei. Ezek közül is kiemelhető a parodontopátiák tárgyalása (D. M. Lange írta), találó ábrákkal, alapos, érdekes patogenetikai fejtegetésekkel. A patogenezis kérdése a többi fejezetben némileg háttérbe szorul, ami különösen a száj- és ajakrák esetében hiányolható. Igen vázlatos a rák TNM-sémájának ismertetése a rövid, általános tumortan fejezetben. Egyébként a könyv számos daganatot tárgyal. Ezek megértését, szöveti képük megjegyzését viszonylag kevés ábra segíti, melyek között a szöveti felépítésre nem eléggé jellemzők is előfordulnak (pl. az immunoblasztos szarkóma, cystadenolymphoma esetében). Egyebekben az ábraanyag bőséges, nagy többségük rajz, vitathatatlan didaktikus értékekkel. Elvétve előfordul azonban hibás ábrázolás is (pl. a normális laphára vagy a laphámrákok bazális rétegében hengerhámsejtek egy ábrán sincsenek feltüntetve). Makroszkópos és fénymikroszkópos eredeti fényképek joggal hiányolhatok a könyvből, viszont több transzmissziós és pásztázó elektronmikroszkópos képet is közölnek. Az elektronmikroszkópos ábrák bemutatása részben öncélúnak tűnik, mivel csupán a könyvben közölt ismeretekre támaszkodó olvasó azokat nem tudja értékelni; meghaladni látszanak a munka kereteit, eredeti célkitűzéseit (pl. elektronmikroszkópos ábrák az egyes lobsejtféleségekről, hámsejtekről, desmosomákról). A fenti megjegyzések ellenére a zsebkönyv haszonnal forgatható, gyors tájékozódásra, a szájpatológiai ismeretek felelevenítésére alkalmas, részletesebb tankönyv használatát azonban nem pótolja. Szokol Miklós dr. (Debrecen) Abjean, J.—Korbendau, J,-M. : Okklusion. Klinische Aspekte und therapeutische Richtlinien. Franciából fordította M. Weiss. Quintessenz, Berlin etc. 1979. 157 о., számos, részben többszínű ábrával. DM 86,—-A könyv nemcsak érhetően írja le, hanem bőséges ábraanyagon be is mutatja az okklúzió modern szemléletét. Ismerteti a vizsgáló eljárásokat és az okklúziós zavarok kiküszöbölésének módozatait. E modern szemlélet is különbséget tesz a mandibula nyugalmi helyzete és a maximális interkuszpidáció között; ismeri továbbá a mandibula retrúziós helyzetét, a protrúziós és oldalmozgás kapcsán létrejövő érintkezéseket. Leírja a nyugalmi helyzetből a maximális interkuszpidációba vezető utat, továbbá a fentebb említett mandibula-mozgások során észlelhető pályákat. A nyugalmi helyzet meghatározása a régebbi koncepcióval szemben nem változott, a maximális interkuszpidációé azonban más lett; nem kiterjedt felületek érintkezését tartják szabályosnak, hanem az antagonisták pontszerű érintkezését. Ebben elsősorban a felső rágófogak orális, az alsók vesztibuláris csücskei vesznek részt a szemfogak és metszők mellett, melyek érintkezése nem az él egész hosszára terjed ki, hanem egyes pontjaira korlátozódik. A csücsök mellett a rágófelszínek „zérólécei” is részt vesznek a maximális interkuszpidációban. Érintkezéskor e kiálló képletek az antagonisták mélyedéseibe illenek. A maximális interkuszpidációból az állkapocs dorzális irányba is mozdítható akaratlagosan, s pro-, valamint lateropulziós mozgásai is e helyzetből indulnak ki. A nyugalmi helyzetből közvetlenül maximális interkuszpidációba kerülhet a mandibula; a mai emberiség jelentős hányadában azonban előbb a centrális relációnak nevezett helyzetében érintkeznek az antagonista fogsorok, s ebből már a fogak vezetik az egyértelműen megállapítható, tetszőleges reprodukálható maximális interkuszpidációba. Mind a pro-, mind a lateropulziós mozgás során egy csapásra megszűnik a kontaktus a többcsücskű antagonisták között; a propulziót a felső metszők és esetleg szemfogak palatinális felszíne, a lateropulziót többnyire csak a szemfogé vezeti. Lateropulziós helyzetben azonban sokszor érintkeznek a metszők is, a többcsücskű fogak többnyire csak egy-egy ponton, kisebb felszínen. Ezeket viszont e mozgást akadályozó záródási interferenciának tartják. Leírják a lateropulzió ama ritkább, szerintük nem „normális”, de korrekcióra nem szoruló
