Fogorvosi szemle, 1980 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
SZABAD FÓRUM 117 S Z A R A D FÓRUM A beültetéses fogpótlásról Kérdés (1. sz.) Van-e hazánkban olyan intézet, amelyben rutinszerűen ültetnek be fogatlan állkapocsba allentézist ? Ha van, milyen eredménnyel ? Borbás Imre dr. Felelet Tudomásom szerint hazánkban nincs olyan intézet, amelyben rutinszerűen készítenének beültetéses fogpótlást. Meghatározott javallatok alapján azonban több intézetben, így a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlásiam Klinikáján is készül ilyen, különösen azokban az esetekben, amikor csakis ezzel a módszerrel lehet segíteni a betegen. Röviden a hazai implantációs kezelésekről: az 1950- és 60-as években hazánkban lényegesen több beültetéses fogpótlás készült, mint ma — elsősorban külföldi, igen kedvezőnek leírt eredmények alapján — főként tapasztalatszerzés, a terápiás érték meghatározása céljából. Hogyan értékelték az elért eredményeket? Kedvezően nyilatkoztak általában, akik vagy csak rövid, 1—3 éves megfigyelési időtartammal rendelkeztek, vagy a csak saját, rendszerint jónak vélt módszert ismertették. Az eredményeket sokkal higgadtabban értékelték, akik hosszabb megfigyelési időről számoltak be. Ezek viszont, sajnos gyakran csak a negatív jelenségek közlésére szorítkoztak, s adósok maradtak a kóros tüneteket kiváltó okok elemzésével. A hazai eredmények nem igazolták az optimizmust, s a divatszerűen elburjánzott beültetési vállalkozó kedvet lehűtötték. Nagyban hozzájárult mindehhez az orvosok és a betegek részére egyaránt érvényes kötelezettség és felelősség vállalásának etikai kényszere is. A kedvezőtlen eredmények legfőbb okát a beültetéses fogpótlások funkcionális lehetőségeinek helytelen értékelésében kell keresnünk. Az említett időszakban a beültetést készítő orvosok, s méginkább az azt kérő betegek sem vették tudomásul, hogy ezek a fogpótlások is csak bizonyos biológiai viselési időtartamra — legfeljebb 3—5—7 évre — készíthetők, s hogy azokat ennyi idő után mindenképpen el kell távolítani. Az allentézis körüli élő szövetek ugyanis ennyi idő alatt olyannyira megváltoztathatják alakjukat és helyzetüket, hogy a köztük levő, változatlan alakú, merev beültetés — mint idegentest — panaszmentes működési feltételei megszűnhetnek. Az ilyen implantátum mechanikusan irritálja környezetét; ez az alapja minden kóros elváltozásnak, a gyulladásnak is. A beültetéses eljárás velejárója tehát az allentézis későbbi eltávolítása. Ez pedig — tapasztalatom szerint -— csaknem mindig elkésik, gyakran a már kialakult kóros tünetek megszüntetése érdekében történik. Hogy miért van ez így, hosszabb elemzést érdemelne. Érdemes megemlíteni, hogy a mai hazai fogorvosi hátrányos közvélemény kialakulásának elsődlegesen nem az allentézis beültetése az alapja. Más orvosi szakágakban, pl. a sebészetben és az ortopédiában milliós nagyságrendben, az egész világon jó eredménnyel használtatnak. Igaz az is, hogy nem várnak tőlük többet, mint amit szerkezetüktől, fölépítésüktől és más föltételektől függően teljesíthetnek. Ezért sajnálatos, hogy a honi sztomatológiai ellátásban a tényleges terápiás érték kihasználása érdekében e módszernek még nincs rendeltetésszerű feladatként működő, megfelelően szervezett és műszerezett bázisa.