Fogorvosi szemle, 1979 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
36 TÖTH К.: MEGNYITÓ hasznosíthatók az autóbuszban berendezett mozgó fogászati ambulanciák. Úgy látszik tehát, hogy az illetékes szervek jól ismerik a fogászati ellátás hiányosságait; ezt igazolja az 1978. január 11-én megtartott sajtótájékoztató is. A hiányosságok megszüntetésére megfelelő javaslatok is születtek, de azokból nagyon kevés valósult meg. E rövid áttekintés bepillantást nyújt azokba az eredményekbe, amelyeknek elérésében Egyesületünknek komoly szerep jutott. De látnunk kell azt is, hogy feladat is van még bőven. Sőt most már nem is annyira látni kell, hanem nagyon is időszerű lenne az előbb idézett megállapítások megvalósításához erőteljesebben hozzákezdeni. Az Árkövy előtti korszak jellemzéseként Salamon azt írta, hogy a magyar fogászat felett egy sajátságos fátum lebegett: Nedelko utódot nem nevelt, nem volt elég széles látókörű; Barna kitűnő orvos, de nem volt elég energiája; Iszlai nem volt képes a másokkal való együttműködésre; a fátum nem engedte meg, hogy a szakma virulásnak induljon. Olykor az a benyomásom, hogy ez a fátum még ma sem tűnt el teljesen. Igaz, volt néhány látszólag virágzó évtized is. Azért mondom, hogy látszólag, mert kétségtelenül voltak kiváló szakembereink, akik a szakma hazai fejlesztése és nemzetközi elismertetése terén igen sokat tettek. De ezek száma elég szűk körre korlátozódott. Ezeknek a neveknek a ragyogása keltette a virágzó látszatot. Igazi virágzásról azonban csak akkor beszélhetünk, ha az a kar széles rétegeire terjed ki, és az eredmények gyümölcsét az egész magyar társadalom élvezheti. Sok vitát váltottak ki, különösen a háború előtt, a fogorvosképzésre vonatkozó elképzelések. A sok vita végül a fejlődés gátjává vált. Sokan bírálták a College (szakiskola) rendszert, de aki tehette, oda ment, és oda megy tanulni. Nem vették észre, hogy a szakiskola-rendszer mind jobban tökéletesedik és mindazt megadja, amire egy jó fogorvosnak szüksége van. Sőt ezen túl biztosítja a szakosított irányú továbbképzést, és ha szükséges, az általános orvosi oklevél megszerzését is. Az most már merő találgatás lenne, hogy ha a két háború között nálunk is a szakiskola-rendszer bevezetése mellett szálltak volna síkra, nem lett volna-e gyorsabb a fejlődés. Ebben a fejlődésmenetben az Egyesület ingadozása, olykor merevsége is hibáztatható. De ma van már negyedszázados tapasztalatunk a szakiskola-rendszerrel is. A legfontosabb kérdésekben az előrehaladás mégis lassú. Kell lennie tehát a szakmán, az Egyesületen kívül is olyan tényezőnek, amely gátolja a gyorsabb fejlődést. Ennek a ténynek a rögzítése, úgy érzem, szükségszerű. Ha ez a megállapítás kellő megértésre talál, akkor bízhatunk benne, hogy már a 101. esztendőben nagyobb szolgálatot tehetünk annak a társadalomnak, amelyben és amelyért élünk. * Epilógus: A Centenáris Kongresszus második napján, 1978. október 6-án adták át a Semmelweis Orvostudományi Egyetem új elméleti épületében az Orális Biológiai Kutatólaboratóriumot. A laboratórium nagyszerű lehetőségeket nyújt az elsősorban elméleti jellegű kutatómunka végzéséhez. Ennek a létesítménynek megvalósítása optimizmussal tölti el a magyar fogorvos társadalmat.
