Fogorvosi szemle, 1979 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
BENNETT-MOZGÁS 21 nyitó-csukó mozgást kísérő járulékos, transzverzális mozgásra kényszerül. Ez magyarázza és adja a Bennett-mozgás alapját is. Többek szerint a Bennett-mozgás nincs meg minden egyénben vagy minden condyluson [5]. Néhány páciensnek nincs Bennett-mozgása, míg másoknak csak az egyik oldalon van. A Bennett-mozgás jellegében is van különbség (foka, görbülete) [18]. Akinek van Bennett-mozgása, annak ez úgy zajlik le Isaacson [9] leírása alapján, hogy a balanszoldali fejecs a tuberculum articularera csúszik, a munkaoldali fejecs pedig a rotáció mellett még testesen is elmozdul a helyéről. A rotáció a condylus és a meniscus között történik, a testes elmozdulás pedig a meniscus és a fossa articularis között. A munkaoldali fejecs mozgása történhet egyenes vagy görbe pályán. Landa [12, 13] a Bennett-mozgást kritikai analízisnek vetette alá. Koponyákon és cadavereken végzett vizsgálatok, élőkről készült röntgenképek, mozgó röntgenképek tanulmányozása, elektromyographiai és optikai vizsgálatok alapján a Bennett-mozgás jelentőségét megkérdőjelezte, sőt létezését is kétségbe vonta. Szerinte a Bennett-mozgás sokkal inkább ritka kivétel, mint szabály. A szakma művelői félreértették az 1908-as nevezetes cikk fő célját és beleolvastak olyan szándékot is, ami Bennettnek soha nem volt, nevezetesen, hogy a ínandibula oldalmozgására új sablont adjon, javasoljon. Ilyen szándék nem fedezhető fel az ezt követő cikkeiben sem. Fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra a fontos tényre, hogy nem egyetlen fix központ szerepel a mandibula közönséges nyitó-csukó mozgásában, továbbá, hogy a mandibula bármilyen mértékű nyitása rotáció és transzláció kombinációja. Mindazonáltal a Bennett-mozgás általános elfogadott lett. Csak kevés figyelmet fordítottak rá és eleinte csupán két szerző [McCollum és Granger] tulajdonított neki speciális jelentőséget. McCollum megállapította, hogy a Bennett-mozgás legalább olyan, de inkább nagyobb befolyást gyakorol a fogak rágófelszínére, mint az állkapocsmozgás bármely más komponense. Granger ezt jóváhagyta és hangsúlyozta, hogy mivel ez erős mozgás, a mandibula szinergizmusában a legfontosabb. Minthogy az állkapocsmozgás szinergizmusának része, nem kétséges, hogy ahol jelen van, ott fontos, és nyugodt lelkiismerettel nem lehet elhanyagolni [14, 18]. A fogpótlások rágófelszínének megmintázásakor figyelembe kell venni azt, hogy oldalmozgáskor a mandibula molárisai és praemolarisai a balanszoldalon ferdén előre és mediálisan (diagonálisan) mozognak. A munkaoldalon ezen fogak mozgása linguo-buccalis irányú, azaz sokkal inkább oldalirányú mint nyílirányú [15]. A Bennett-mozgás a teljes hiánytól a nagyon feltűnő mozgásig változó. Sérülést okozó tényező lehet a támasztószöveteken, ha az occlusiós felszínt nem ennek megfelelően alakították ki [10]. Hogy mennyire fontosnak tartották ezt a tényt, mutatja az is, hogy több artikulátort úgy szerkesztettek, hogy utánozható legyen a Bennett-mozgás is. McCollum és mások szerint a Bennett-mozgás utánzásának hiánya műfogsor készítésekor és erősen lekopott rágófelületek esetén végzett protetikai rekonstrukció alkalmával sok esetben volt a balsiker oka. összefoglalás A hazai szakirodalom mást nevez Bennett-mozgásnak, mint amit az valójában jelent. Irodalmi forrásokra támaszkodva tisztázza a fogalmat és kitér a Bennett-mozgás jelentőségére is. IRODALOM: 1. Bates, J. F.: Partial Denture Construction. John Wright and Sons LTD, Bristol, 12. old. 1970. — 2. Bennett, N. G.: Proc. Roy. Soc. Med. 1, 79 (1908). Újranyomva: J. Pros. Dent. 8, 41 (1958). — 3. Boucher, G. O., editor: Current Clinical
