Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
OCCLUSALIS PARAFUNKCIÓ 69 Fogorvosi Szemle 71. 69-73. 1978. Központi Stomatologiai Intézet (igazgató: Orsós Sándor dr. egyetemi tanár) Az occlusalis parafunkció gyakorisága KOMÁRI JÓZSEF dr., FARKASFALVY MÁRIA dr. és KOVÁCS MÁRIA dr. Érk. 1977. júl. 10. Elfogadva 1977. aug. 16. Általánosan elfogadott, hogy hiperfunkció során a rágóapparátus különböző részei túlterhelődnek, sőt végső fokon károsodhatnak is. A parafunkció gyakorta jár túlterheléssel. Drum a céltalan, a központi regulációs mechanizmustól független izomtevékenységet nevezi parafunkciónak. A rágóizmok normálistól eltérő működése — Rateitschak és mtsai meghatározása szerint — occlusalis, a járulékos izmoké orofaciális parafunkcióhoz vezet. A parafunkció szövetkárosító hatásának felismerése már régi keletű. Árkövy (1881) a fogkopás okai között megemlíti az „alvás közben való csikorgatás”-t. A parodontium szöveteit károsító hatására Károlyi (1901) hívta fel elsőként a figyelmet. Az ismeretek bővülése során kiderült, hogy a parafunkció előidézésében sokféle tényező szerepel, és gyakorisága is számottevő. Ez utóbbi kérdéssel kívánunk foglalkozni. Az occlusalis parafunkciót végzők kiszűrését nehezíti, hogy a betegek eleinte nem tudnak róla, később pedig gyakran tagadják [16]. A mindennapos fogorvosi gyakorlat számára elérhető, megbízható diagnosztikai módszerünk nincs. A parafunkció gyakoriságára vonatkozó irodalmi adatok ennek megfelelően eltérőek. Drum [7] szerint a fogágybetegségben szenvedők 80%-a végez parafunkciót; Posselt betegeinek csak 20%-án észlelte; Boyens valamint Peterson 80-90%-os előfordulásról számol be. Beyron szerint az atípusos kopási fazetták előfordulása alapján a parodontopathiás betegek 50%-a végez parafunkciót. Bundgaard-Jórgensen 496 ambuláns betegének 88%-a parafunkciót végző volt, s ezek közül mindössze 42 betegen nem voltak parodontális, ill. állkapocsízületi következmények. Kraft [10] 167 alvó egyénen végzett elektromyographiás vizsgálatokat; 20 esetben nem volt semmiféle izomaktivitás észlelhető, a fennmaradó 147 személy harmadában kifejezett, mérsékelt, Ш. gyenge izomaktivitást észlelt. Bober 1000 hibás artikulációjú férfi és nő vizsgálata során úgy találta, hogy a férfiak 18,4%-a, a nők 12,2%-a éjszaka csikorgat. Griepentrog és Kluczka 34 fogágybetegségben szenvedő beteg között 25 csikorgatót talált. Megbízhatóan tájékoztató irodalmi adatok hiányában szűrővizsgálatot határoztunk el az occlusalis parafunkció hazai előfordulásának megismerése céljából. Anyag és módszer 1011 felnőttet vizsgáltunk, akiket fogászati kezelésre folyamatosan érkező betegek közül válogattunk. A szelekció kizárólag az alábbi szempontokra szorítkozott: elsősorban a megtartott fogazatúakat választottuk ki, továbbá azokat, akiknek csak néhány foguk hiányzott, Ш. akiknek legfeljebb egy-egy szektorra korlátozódó rögzített pótlásuk volt. Az adatok felvételére szerkesztett űrlapon a következő rovatok szerepeltek: a beteg neme, kora, harapási formája (normális, mély, süllyedt és egyéb), a szemfogcsücsök, a parodontium, az állkapocsízület, a rágóizmok állapota. Külön tüntettük fel a feltehetően parafunkciót végzőket, ill. azokat, akiknek tudomásuk van parafunk dójukról. A mélyharapás meghatározására Gergely módszerét alkalmaztuk. A szemfogak csücskének lekopása esetén oldalharapásban ellenőriztük a csücskök helyén képződött felületek illeszkedését. Az állkapocsízület rendellenességeit mozgászavar, kóros hangjelenségek, ízülettáji fájdalom alapján konstatáltuk. A rágóizmok állapotával kapcsolatban, figyelembe véve a vizsgált személy reggeli izomfáradtságra, fájdalomra vonatkozó panaszait, tapintással ellenőriztük az izomtónust. A tünetek közül a szemfog attritióját csak az esetben hoztuk parafunkcióval kapcsolatba, ha egyéb tünetek is utaltak arra. Parodontális tünetként a fogágy egészére terjedő elváltozást vettük figyelembe, mivel a túlterhelés társszerepe a fogágy destrukciójában a mélybehatoló (tasakképződéssel járó) gyulladás esetén érvényesül [9].
