Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
48 AZ INDOMETACIN HATÁSA Fogorvosi Szemle 71. 48-51. (1978). Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Kórélettani Intézet (igazgató: Hársing László dr. egyetemi tanár), Orálbiológiai Kutatócsoport (vezető: Zelles Tivadar dr. egyetemi docens) Az indometacin nyálmirigyekre kifejtett hatása patkányban* ZELLES TIVADAR dr. és VASKÓ ANNAMÁRIA dr. Érk.: 1977. jún. 14. Elfogadva: 1977. aug. 12. A hazánkban is forgalomba hozott indometacin egyidejűleg gyulladásgátló, lázcsillapító és analgetikus hatású. Ennek az egyedülállóan kedvező együtthatásnak a szélesebb körű terápiás hasznosítását gátolják a kezelés során gyakran keletkező toxikus tünetek. A stomatologiában a kisebb sebészeti beavatkozásokat követően alkalmazott indometacin-terápia hatékonyságát és indokoltságát Petersen [4] elemezte korrekt módon; használatakor óvatosságra int. Ezt az álláspontot erősíti meg Guggenheimer és Ismail [3], akik rheumatoid arthritis kezelése során néhány esetben szájüregi fekélyképződésről számoltak be. Az indometacin hatékonyan gátolja a prosztaglandinok bioszintézisét; hatásait döntően ezen az úton fejti ki [1]. A prosztaglandinok egyes szövetekben fokozzák, másokban gátolják a ciklikus adenozinmonofoszfát (cAMP) felhalmozódását, amelynek jelentős szerepe van a nyálmirigyek működésének, elsősorban a szekréciónak a szabályozásában. Vizsgálataink célja elméleti szempontból annak a feltételezésnek igazolása volt — a szintézist gátló anyag adása útján -, hogy a prosztaglandinok befolyást gyakorolnak a nyálmirigyek állapotára. Gyakorlati szempontból ugyanakkor azt kívántuk tisztázni, hogy a toxikus mellékhatások sorában exponált helyen álló gastrointestinalis rendszer részét képező nyálmirigyek esetében is számolni kell-e negatív hatással az indometacin-kezelés során. Anyag és módszer A vizsgálatokat 34, 140—200 g súlyú hím fehér patkányon (LATI, CF-Y) végeztük. Az állatok egyik része három napon át, naponta két alkalommal kapott 0,4mg/100g testsúly dózisban, intraperitoneális injekció formájában indometacint; másik része (a kontroli-állatok) a drog oldószerét (5% etilalkohol tartalmú, pH 7,4; 0,05 M foszfát puffer) kapta. Az állatokat a negyedik napon, 20 órás eló'zetes éheztetés után enyhe urethan-narkózisban a femoralis erek átvágásával elvéreztettük, nyálmirigyeiket eltávolítottuk és súlyukat lemértük. Az I. és II. számú kísérletben az egyik oldali gl. parotisokat 1 mM CaCl és 0,1% Triton X-100 tartalmú dest. vizes oldatban - amelyben a subcellularis particulák szétesnek - homogenizáltuk; centrifugálás (3000 g, 10 perc) után a felülúszót használtuk fel az amiláz-aktivitás meghatározásához. Az ellenkező' oldali gl. narotisokat és a gl. submandibularisokat a nedves súly/száraz súlyarány meghatározása céljából légszárazra szárítottuk és súlyukat lemértük. A III. számú kísérletben a gl. parotisok homogenizátumából elkülönítettük a zymogen-granulum frakciót az úgynevezett szolubilis frakciótól. A preparálás Schramm és Dánon [j] módszere szerint történt. A módszer időigényessége, a zymogen-granulumok sérülékenysége és ebből eredően az idő előrehaladtával történő spontán szétesése miatt csak két-két preparátum volt egyidejűleg összehasonlítható. Emiatt a III. számú kísérletben az állatokat párokba rendeztük és a párokat betűjellel láttuk el. Az amiláz-aktivitást mind a mirigy-szövetben, mind a szérumban a keményítő-bontás alapján, jódreakcióval határoztuk meg [6]. A statisztikai értékelést a Student „t” próbával végeztük. * Az Egészségügyi Minisztérium által támogatott kutatás (1-04-0306-05-2/B)
