Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1978-07-01 / 7. szám

BESZÉD ÉS FOGAZATI RENDELLENESSÉGEK

197

Fogorvosi Szemle 71. 197—200. 1978.

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (főigazgató : Illyés Gyuláné), Budapest

A beszéd és fogazati rendellenességek kapcsolata

V. KOVÁCS EMŐKE Érkezett: 1977. jún. 4.

Elfogadva: 1977. szept. 17.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az egyes tudományágak kölcsönhatása, képviselőik szoros együttműködése új lehetőségeket teremthet az elméleti kutatásban és a gyakorlati munkában egyaránt. A logopédia határterülete speciális jellegénél fogva igen széles skálájú. A prevencióra és a korai komplex kezelésre irányuló törekvése e határterületek szakembereinek segítsége nélkül nem is valósulhat meg. Hirschberg szerint pl. az orrhangzós beszéd korszerű kezelésében a genetikust, foniátert, audiologust, gyermek- és ideggyógyászt, pszichológust tömörítő team vesz részt. A fonetikai-akusztikai elemzések további igen hasznos visszajelzést adnak.

Az orthodontia és logopédia kapcsolata főleg a pöszeség terápiájában teremtett új utakat. Az első közlés a XVII. századból származik, a rendszeres kutatás azonban csak a XIX. sz. végétől indult meg. A pöszeségen belül, főleg a szigmatizmusok különféle típusai (az sz, z, c, s, zs, cs torzításai) jelentkeztek gyakran fogrendellenességekkel együtt (Krech 30,2%, Arnold 60—70%). Fröschels és Reichenbach az észlelt artikulációs zavarokért az „aktív” beszédszerveket (ajkak, nyelv, lágyszájpad) teszi felelőssé; ezen túlmenően a hibás nyelvfunkció fogazatkárosító hatását is lehetségesnek tartják. A későbbiekben arra is fény derült, hogy a beidegzett alacsonyabbrendű nyelvfunkció kihat a magasabbra. Pl. a nyelvlökéses nyelés mint hibás mechanizmus vezet az interdentális ejtéshez, ill. hozza létre a nyitott harapást és/vagy prognathiát. Ez a felismerés adott magyarázatot arra is. hogy az addigi egymástól független, s az alacsonyabbrendű nyelvfunkcióról tudomást sem vevő orthodontiai-logopédiai terápiában miért olyan sok a recidiva. Barrett az eddigieken túlmenően a nyelv nyugalmi helyzetének átállítását is fontosnak tartja. Lear és Moorrees adatait felhasználva tisztázta ui., hogy a nyelv éppen a nyugalmi helyzetben fejti ki a leghosszabban kóros hatását a fogakra (I. táblázat).

A téma fontosságát megértve Rehák Gizellával először a közös hazai esetek gyakoriságáról tájékozódtunk. 363, 3—18 éves gyermek együttes szűrővizsgálata alapján úgy tűnt, hogy a három anomália (fog-, nyelés-, beszédrendellenesség) között szoros az összefüggés. Mivel előfordulása leginkább az óvodáskorra jellemző, terápiás kísérletünket is ilyen korú gyermekeken végeztük. Három csoportot állítottunk össze: а) hagyományos logopédiai korrekcióban részesülők, b) kísérleti csoport (akiken mindhárom anomália kezelése folyt) és c) kontrollcsoport. Célunk, többek között, annak felderítése volt, hogy a hagyományos logopédiai korrekcióhoz képest a komplex kezelés eredményesebb-e. A matematikai statisztikai eredmények (x2 próbával végzett értékelés) az utóbbi szignifikánsan jobb hatását igazolták. Nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy ebben az életkorban szinte játékosan, könnyebben és gyorsabban korrigálható a rendellenes működés és fogazat.

Terápiás kísérletünkben az előzetesen végzett EMG-s vizsgálatok eredményeit is hasznosítottuk. Klinikai megfigyeléseinket a szakirodalommal összevetve ui. azt találtuk, hogy más az izomkoordináció szabályos és nyelvlökéses nyeléskor. Munkánk folyamán nemcsak ezt a megfigyelést igazoltuk, hanem a tünetegyüttesre jellemző nagyfokú izomrenyheséget is kimutattuk.